Boldog Új Évet Kívánok!/Happy New Year to Everybody!

Nagyon Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Olvasómnak! Legyetek továbbra is ilyenek, amilyenek most vagytok, és élvezzétek az életet!<3

Merry, merry Christmas!

Nagyon-nagyon Boldog, Békés Ünnepeket szeretnék kívánni az Olvasóimnak, és azoknak is, akik csak úgy erre tévednek! :)

Ez az év legeslegszebb ünnepe, osszátok meg annyi emberrel, ahánnyal csak tudjátok! Gondoljatok azokra, akik távol vannak Tőletek, szeressétek egymást, és nem utolsó sorban Ericre is gondoljatok majd, például ha sütit esztek. :P
Ajándékba hoztam két nagyon szép dalt: a Csendes éjt spanyolul, és a Mi estrella-t. Persze magyarra is lefordítottam Nektek, mert eltér a magyartól, de mindkét dal gyönyörű, és tényleg igazi karácsonyi hangulatot teremt.! <3

David Bisbal: Mi estrella


David: 
 Siguiendo una estrella

He llegado hasta aqui
Aunque es largo el camino
Yo seguire hasta el fin

Gisela:

Cuando sientas miedo
Y no puedas seguir
Soluces tu destino
Y hoy brilla para ti

Coro 1 (juntos)

Con el alla y apreta fuerte
Lucha cueste lo que cueste
Contra el viento contra el fuego
Llegaras al mismo cielo

Coro 2 (juntos)

Mi estrella sera tu luz
Coje mi mano yo estoy contigo
Esto es un sueño (gisela)
Sueña conmigo
Mi estrella sera tu luz
Y conseguirlo no es tan dificil (david)
Si la voz te sale del corazon

Coro 3:
Juntas nuestras manos (gisela)
La estrella brillara (gisela)
Musica es la fuerza que nos empujara(juntos)
Tantos corazones en una sola voz (gisela)
Tantas iluciones en un corazon (david)

Magyar fordítás:
Követve egy csillagot

Érkeztem ide

Bár hosszú az út,

a végsőkig követni fogom

Amikor félsz,

És nem tudod követni a csillagot,

Akkor is megoldod a sorsodat,

és ma Neked ragyog a csillag.

Ragadd meg a lelkem, és szorítsd erősen,

Küzdjél, kerül, amibe kerül

A szél ellen, és a tűz ellen

Ugyan úgy oda jutsz (a csillagokhoz).

Az én csillagom lesz a te fényed,

Fogd meg a kezem, én veled vagyok

Ez egy álom

Álmodj velem!

Az én csillagom lesz a te fényed,

És elérni ezt nem olyan nehéz,

Ha a hang a szívedből jön.

Fogjuk össze a kezeinket,

A csillag ragyog,

A zene a mi erőnk,

Ami tovább visz minket.

Mennyi szív egyetlen hangra,

Mennyi emlék egyetlen szívben…


Noche de Paz - Csendes éj

Noche de Paz, noche de amor

Todo duerme  en rededor
entre los astros que esparcen su luz,
bella anunciando al niñito Jeús.
brilla la estrella de paz,
brilla la estrella de paz

Noche de paz, noche de amor
ve que bello resplendor
Hoy a nacido el Niño Jesús
en el pesebre del mundo la luz,
astros de eterno fulgor
astros de eterno fulgor.


Magyar:

A béke éjszakája, a szeretet éjszakája
Minden alszik körben
A csillagok között, amelyek szórják a fényük

Egy hírnök hirdeti a kis Jézust

Ragyog a béke csillaga

Ragyog a szeretet csillaga

A béke éjszakája, a szeretet éjszakája

Nézd, micsoda csodás ragyogás

Ma megszületett a kis Jézus
A világ jászolában
Az örök tűz csillaga 2x

Gondoltam, közlöm Veletek! :)

Hát kicsit furcsa ide vissza-visszanézegetni, de jó érzés is egyben! :)
Szóval...akadt egy kis probléma az életemben - az ismerteken kívül - ami eléggé megváltoztat néhány dolgot. Az egészségemmel van probléma, ugyanis... hát, kezdjük az elején. Augusztus 20.-án bekerültem a kórházba, mert kétszer is elájultam 10 perc leforgása alatt. Hű. Szóval, akkor ételmérgezést tippeltek, de nem volt teljes kivizsgálás, így igazából csak tippelgettek a bajomra. Most azonban más a helyzet. Múlt hét csütörtökön rosszul lettem a suliban, és megint elküldtek a kórházba, teljes kivizsgálásra. Vérvétel, minden ilyen, amit el tudtok képzelni. Aztán jött az ultrahang, és a probléma...ugyanis több, 4-5 mm-es epekövet találtak nálam, ami nem is lenne gond, de mivel több van, és kicsik is, ezért könnyen bejutnak az epevezetékbe (?) vagy hová, és elzárhatják azt, abból pedig nagyobb baj is lehet. Szóval meg kell műttetnem magam, úgyhogy majd kórházban leszek...2-3 napig. :)
Úgyhogy ha felszívódom, nem azért van, mert valami problémám van veletek...csak vagy rosszul érzem magam, vagy már műtenek. :)
Addig is további kellemes szünidőt mindenkinek! :))))
 xo Annie

Happy Birthday & Informations

Először is, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy Nagyon Boldog születésnapot kívánjak Eric Saade-nak, aki nélkül ez a blog most nem létezne. :)<3 Már említettem, mennyit jelent nekem ez a nagyszerű énekes: a zenéje annyi mindenen átsegített már, hogy képtelen vagyok elszakadni tőle. És nem is akarok. :)
Szóval remélem, hogy jól fogja érezni magát a mai napon, és nem búslakodik egy percig sem, hiszen fiatal még, és előtte áll az egész élet!

A másik dolog: nem hagyom abba véglegesen ezt a blogot, csak szüneteltetem egy ideig. Persze az eddigi részek ugyan úgy elérhetőek lesznek, csak a fejezeteket akkor fogom hozni, amikor tényleg van ihletem írni ezt a történetet, és nem fogom erőltetni. Szerintem ez így elfogadható ajánlat, nem? :)

Harmadik dolog: Annnnnnyira, de annnnyira szeretlek Benneteket! <3 Köszönöm a leveleket, a komit, és a támogatást! :) Nagyon aranyosak vagytok, teljesen meghatódtam, mennyien szerettek! <3

Két új blogot nyitottam, ha kíváncsiak vagytok a további írásaimra, itt mindig megtaláltok! :)
1. Eric Saade blog:
http://unforgettable-saade.blogspot.hu/

2. Egy kitalált történet, amely itt játszódik, Budapesten
http://ez-rolunk-szol.blogspot.hu/

Mindkét blog tárva-nyitva áll a régi-új olvasóim előtt, remélem, sokan fogjátok majd látogatni őket! :)
Az új blogokon találkozunk!
x Ann

Ezt a képet én rajzoltam Ericnek, születésnapja alkalmából...kicsit bénácska lett, és másoltam is a képet, de szívből készült, és remélem, látni fogja egyszer ő is ezt a művet! :)<3
Happy Birthday Eric Saade! I love u!

It's over.

Fájni fognak a szavak, amiket le fogok írni, de muszáj megtennem.
Figyelem!
A blog meg fog szűnni!!!
Nem ijesztgetlek Titeket, nem ámítás, tényleg megszüntetem a Saade story-t. Nagyon fáj a lelkemnek, hiszen ez a történet volt úgymond az első "gyermekem", és sajátomként fogok rá mindig is gondolni. De az utóbbi időben...megváltozott a véleményem a történetről. Nem, nem szerettem ki Ericből, csak egyszerűen elvesztettem az érdeklődésemet a történet iránt. Ízetlenné váltam a saját történetemben. :( És ez nekem most nagyon fáj. Ez az egyik oka, hogy abbahagyom ezt a fictiont.
A másik oka: a visszajelzések.
Tudjátok, hogy SOHA nem ragaszkodtam a kommentekhez. Örültem, ha voltak, de nem szabtam komihatárt, se semmi ilyesfajta dolgot. De az utóbbi időben már a kattintgatások is eltűntek, és ebből azt szűrtem le, hogy már nem érdekel Titeket Eric és Lola története. Lehet, nem így van, de nekem teljesen ez jött le belőle, és rossz leírnom ezeket a dolgokat, mert szomorúvá tesznek.
A harmadik ok pedig az, hogy megint megsérültem - lelkileg. Nem nagy dolog miatt, és nem is egyszer, de ha sok kicsi összegyűlik, az ember előbb-utóbb összeroppan a súly alatt. Most vagyok elsőéves gimnáziumban, és ez olyan terheket ró rám, amit néha nehezen tudok cipelni. Nem az osztályommal van probléma. Nagyon rendes mindenki - egy-két ember kivételével, de az a két ember is elég ahhoz, hogy teljesen hasznavehetetlennek érezzem magam.
Szóval, azt hiszem, ennek a történetnek itt most vége kell, hogy legyen. Egy teljesen új már bontakozik ki a fejemben, sőt kettő is, de ezt a történetet már 100%, hogy befejeztem. Ha szeretnétek, fent hagyom így, hogy ha egyszer visszatérne a kedvem, folytathassam, de ha nem, akkor azt is teljes mértékben megértem.
Sajnálom, hogy így alakult, remélem, nem fogtok nagyon utálni, és nem haragszotok majd rám annyira.
Nagyon szeretlek Titeket, és ha kíváncsiak vagytok a további írásaimra, akkor azokat nagyon szívesen megosztom Veletek.
Tényleg ne haragudjatok rám.
Annie Hopes (talán ezen a blogon, utoljára)

17. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, ami nekem személy szerint nagyon bejött, és büszke is voltam magamra, amiért egy viszonylag tűrhető fejezetet voltam képes megírni! :)
Nem is szaporítom tovább a szót, hanem kellemes olvasást kívánok, és remélem, azért kapok néhány kommentárt!
Puss
Annie

New friend and stupid bitch

” Friends are like credit cards - we need them forever...”

Reggel az ágyban ébredtem. Fogalmam sincs, hogy kerültem oda, de bármelyik fiú keze is van benne, hálám örökké üldözni fogja. Így nem kell egy elfeküdt nyakkal kezdenem a napot. Lassan nyitogattam a szemeimet, és alig tudtam csak párat pislogni, mert a napfény úgy döntött, kiégeti a retinámat. Kellemes bizsergést éreztem a nyakamnál, és mikor hátrafordultam, láttam, ahogy Eric is ébredezni kezd mellettem. Elmosolyogtam magam, hiszen reggelente olyan volt, mint egy kisfiú. A haja szanaszét állt, és álmosan pillogott a nagyvilágra. Mikor felmérte, mennyire lehet reggel, megszólalt.
- Jó reggelt, Napfény! – kuncognom kellett ezen a megnevezésen, hiszen így még nem hívott soha.
- Neked is, Herceg! Ideje felkelni, mert már a hasadra süt a Nap!
- Hát a hasamra biztos nem… oda csak Te süthetsz! – kacsintott.
- Látom ma is elemedben leszel! – pusziltam meg az arcát, és a fürdő felé indultam. Igen ám, de Eric ezt másképp gondoltam, és a kezemet megfogva visszarántott maga mellé az ágyra. Nevetnem kellett a szituáción, és ahogy hallottam, ő is igencsak élvezte a helyzetet. Felém gördült, és lefogta a kezeimet.
- Én meg azt látom, hogy már megint szemtelenkedsz! Ezért bünti jár! – méregetett gonoszul.
- Neeeee… én jó kislány vagyok! Ne bánts! – könyörögtem ártatlan, boci szemekkel. Ám ő meg se hallotta a szavaim, hanem támadásba lendült, és csiklandozni kezdett. Visonghattam, nem érdekelte túlzottan a dolog, még jobban belelendült. Egyszer csak hangos hahotára lettünk figyelmesek.
- Jézusom, ti reggel sem vagytok normálisak! – röhögcsélt az ajtónak dőlve Nate. Összenéztünk Erickel, és szinte egyszerre vetettük magunkat felé. Ledöntöttük a lábáról, én pedig irgalmatlan csikizésbe kezdtem. A végén a két fiú ellenem fordult, és együttes erővel letepertek.
- Okéé…hh…o..oké, megadom magam! – visítottam. – Álljatok le, bepisileek! – kiabáltam. Nate egészségesen kiröhögött, Eric meg egyből elengedett. Én rohantam a fürdőbe, mert tényleg kellett pisilnem. Dolgom végeztével első utam a tükörhöz vezetett, és komolyan nevetnem kellett a látványon. A hajam szanaszét állt, olyan volt, mint egy madárfészek. Az arcom kipirulva, a két kis kiugró csontocskámon halvány rózsaszín foltok. Szinte elnevettem magam a látványon.
- Na fiúk, azt hiszem, én lassan elmegyek tusolni. Tudjátok, attól, hogy ti már nagyok vagytok, nekem még muszáj tanulnom, ha sikeres akarok lenni! – kacsintottam a két hímneműre, miközben a ruháim után matattam a szekrényemben.
- Khm… húgi! Innen egész jó a kilátás Ericnek! – figyelmeztetett Nate, mivel eléggé bepucsíthattam. Nyelvet öltöttem rá, és már mentem is vissza a fürdőbe. Odakintről még hallottam a halk kacajokat, de nem igazán foglalkoztatott a dolog. Gyorsan letusoltam, és engedélyeztem magamnak egy hajmosást is. Egy törcsit tekertem magam köré, és nekiálltam a hajamat szárítani. 20 perc múlva már frissen és illatosan lépkedtem a konyhám felé, hogy reggelit készítsek, Ericék pedig egymás után mentek el tusolni. Épp a reggeli teámat ittam, amikor Eric megjelent előttem egy szál törülközővel a dereka körül. Annyira elmerültem a látványban, hogy észre sem vettem, hogy a teám már szinte kifolyik a számon. Eric – kiélvezve a helyzetet – lassan közelített felém, csípőjét szexisen ringatva, és egy csábos mosolyt villantott felém. Én teljesen elkábulva néztem vissza rá, teljesen elvesztettem az önkontrollom. Láttam, ahogy egy kósza vízcsepp útnak indul a nyakától, és egyenesen a hasa felé tart. A szememmel követtem végig az útját, amíg el nem tűnt a sokat sejtető törülköző alatt. Nagyot nyeltem, Eric pedig felkacagott.
- Tetszett a látvány, édes? – kacérkodott, én pedig elpirultam. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de biztos valami betanult technika lehet, mert mesterfokozaton csábított el – még engem is. Bólogattam, de megszólalni még mindig nem bírtam. Még közelebb araszolt hozzám, szinte már levegő sem férhetett volna közénk. Eric a fejét végighúzta először a fejem tetején, majd az arcom oldalán, végül megállapodott a nyakamnál. Orrát finoman érintette az érzékeny területre, ezzel kicsalva belőlem egy hatalmas sóhajt. Már épp megcsókolt volna, mikor hangos torokköszörülésre lettünk figelmesek.
- Gyerekek, értem én, hogy dúl a love, de most komolyan előttem kell csinálni?? – mondta felháborodva, de a cinkos mosoly, amit Erickel váltott, elárulta őt.
- Bocsi, tesó, de ideje volt már, hogy lásd, milyen is a húgod, ha beindul – kacsingatott Eric Natere, én pedig felháborodva néztem rájuk.
- Naa, mi az, hogy be vagyok indulva? Az előbb majdnem letepertél! – értetlenkedtem, még hogy én! Beindulva! Kikérem magamnak!
- Mert úgy néztél ki, mint egy éhes vadmacska! Nem akartam én lenni a reggeli! – magyarázta Eric komoly képpel, de a szája széle még neki is megremegett. Gyilkos pillantást vetettem rá, és egy terv kezdett körvonalazódni bennem.
- Úgy gondolod? Tudod mit? Ha harc, hát legyen harc! Benne vagy egy fogadásban? – vontam fel a szemöldököm, Eric pedig kíváncsian várta a folytatást. – Ha ma, többször el tudlak csábítani, mint Te engem, akkor békén hagysz, és nem szívatsz a mai esettel. Ha Te nyersz, kérhetsz tőlem valamit. – vázoltam fel az ötletemet, és a szónoklat végén Ericre pillantottam. Láttam, hogy erősen mérlegeli a helyzetet, majd magabiztosan elmosolyodik, és úgy válaszol.
- Jól van, Édes, de nem tudod, mire vállalkoztál! – majd fenék - riszálva eltűnt a szobám ajtajában. Nate csak elnézően mosolygott, és leült az előttem lévő székbe.
- Mit kérsz reggelire? – kérdeztem, mire ő csak rábökött az egyik pirítósra, és továbbra is engem nézett. Kicsit frusztrált, hogy ennyire néz, ilyet nem szokott csinálni, ezért mikor készen lettem a reggelijével, rá is kérdeztem.
- Mi van? Miért nézel így rám?
- Semmi. Tényleg. Csak… olyan boldognak tűnsz. – jegyezte meg két harapás között. Tudtam, hogy neki még mindig érzékeny téma a költözködésem, hiszen először Anglia miatt hagytam őket ott, most pedig Svédország miatt. Soha nem tudta megérteni, miért jó nekem folyton lakhelyeket váltogatni, és új barátokat keresni a régiek helyett. Mindig azt szerette volna, ha mellette vagyok, és tudja, mi van velem. Ez sokáig így is volt, de aztán kiköltöztem, és csak nagyon ritkán láthattam őt is, és anyát is. Fájt neki, hogy nem vagyok ott, és sajnálta, hogy őt a munkája hazaköti.
- Az is vagyok. De másképp, mint otthon. Bevallom, hiányzik. – konyult le a szám széle, és éreztem, hogy a könnyek lassan elhomályosítják a látásom. Mert tényleg így volt. Hiányzott minden, ami az otthonom volt. A kis kockaház, amiben felnőttem, az utca, ahol a biciklimmel annyiszor elestem. A park, ahol minden napra akadt valami felfedezni való, és a tó, ahová hiába mentél árvízkor, akkor sem volt benne egy csepp víz sem. Megmosolyogtató emlékek. És én mindezt feladtam az álmaimért, hogy egyszer majd híres leszek. Otthagytam mindent, és eljöttem, pedig tudtam, hány embernek okozom ezzel fájdalmat. Önző voltam, de életemben egyszer magamra is gondoltam, nem csak másokra.
- Tudom, húgica, tudom – mondta magyarul, nekem pedig eleredtek a könnyeim. Hangosan szipogtam, ő pedig megkerülve a pultot, magához ölelt. Hozzábújtam, és beszívtam megnyugtató illatát. Mikor kicsik voltunk, mindig hozzábújtam, és elég volt csak beszívnom az illatát ahhoz, hogy megnyugodjak. Most sem volt ez másként. Pár perc múlva, mint általában a nagy viharok után, elcsendesedtem, mint az idő. Kibontakoztam az ölelésből, és megtöröltem az arcomat. Észre sem vettem, hogy időközben Eric is előbújt a szobából, és mosolyogva néz ránk.
- Ne haragudjatok, de olyan aranyosak voltatok. – tette fel mind a két kezét, mi pedig legyintettünk egyet. Hozzám jött, és adott egy puszit a homlokomra. Elmosolyodtam. Máris jobb kedvem lett, így a reggeli is kellemesen telt el.
Eric sajnos közölte, hogy ma nem jön az egyetemre, sőt, a srácok sem, mivel próbálniuk kell, mert fellépnek majd valami nagy tévéshowban. Az ajtóban adott egy puszit az arcomra, és már ment is a dolgára. Nate felajánlotta, hogy elkísér a suliba, így a tesóm kíséretében indultam neki. Út közben magyaráztam neki pár dolgot, és meg is mutogattam néhány helyet, ahová betérhet, amíg én az iskolapadot koptatom. Odaadtam neki az útikönyvem, amiben Svédország összes látnivalója benne van, és a lelkére kötöttem, hogy csak a közelben lévőket látogatja meg. Nehogy már nélkülem menjen el várost nézni! Hiszen még én sem láttam szinte semmit ebből a gyönyörű országból!
A suli előtt elköszöntünk egymástól, én pedig egyből kiszúrtam, hogy a lányok árgus szemekkel figyelik ezt a nagy mamlaszt. Utolsó jó tanácsként még mondtam neki pár szót, majd a csajokhoz ballagtam. Ők úgy néztek rám, mintha szellemet láttak volna.
- Ki volt veled ez a bomba pasi? – érdeklődött egyből Maya. Komolyan, lottóznom kéne. Szinte sejtettem, hogy meg fogja kérdezni. Azon csodálkoztam volna, ha meg se említi.
- A bátyám. – kacsintottam, és a szekrényemhez battyogtam. Út közben találkoztam Camille-lal és a kedvenc picsijeivel, akik persze nem tudták megállni, beszólogatás nélkül.
- Milyen hamar megcsalta Ericet. Egyeseknek semmi sem jó. Remélem, ezt Eric is hamar belátja. – majd hátradobta a szőke hajzuhatagát, és a többi kutyulival odébb állt. Szörnyű ez a lány!
- Tudtad, hogy tesód kiköpött Chace Crawford? – kérdezte Ria.
- Igen. És sokszor össze is tévesztik vele. – nevettem fel. Hihetetlen, de mintha indigóval készült volna a két srác, olyan nagy a hasonlóság. Persze Nate mindig csak nevet rajta. Szerinte eltúlozzuk a dolgot.
- Á, de mázlista vagy. Két ilyen szexisten vesz körül nap, mint nap. – legyezgette magát Maya, majd összenéztünk, és egyszerre nevettük el magunkat. Dilis nőszemélyek vagyunk, de ez van. Minket így kell elfogadni, és megszeretni!
- Jajj, ne, már megint matekkal kezdünk. – morgolódtam, mikor megnéztem, mégis hányas terembe kell mennem. A matektanár tényleg rühellt engem, de könyörgöm, nem én tehetek róla, hogy nincs tehetségem ehhez a tárgyhoz!
A szörnyeteg becsöngőkor bezárta az ajtót, és gonosz vigyorral nézett végig az osztályon.
- Nos, gyerekek, van egy jó hírem számotokra. Ma röpdolgozatot írunk. Papírokat elő, cuccot a táskába! Aki megszólal, az egyes! – nőtt még nagyobbra a mosolya, és már-már úgy nézett ki, mint egy béka. Könyörgöm, mentsen meg valaki! Meg fogok halni…

*~*~*~*~*~*

A kicsöngőkor én hagytam el legelsőnek a termet, a többiek pedig szánakozó pillantásokat vetettek felém. Ez az óra maga volt a katasztrófa! A tanár egész végig szívta a vérem, Camille meg még rátett egy lapáttal, úgyhogy ez az óra a „Hogyan szívassuk meg Lore-t, és hogyan tiporjuk sárba a becsületét” –címet kapta a többiektől. Rosszkedvűen ballagtam be a következő órámra, és már az sem tudott felvidítani, hogy az irodalom beadandóm külön dicséretben részesült.
Aztán ebédszünetben ismét robbant a bomba. Ria és Maya szinte lerohantak, mikor kijöttem spanyolról, és rögtön a könyvtárunk felé kezdett vonszolni. Leültettek egy gép mellé, és bekapcsolták a facebook-ot. Értetlenkedtem egy sort, de lepisszegtek, mondván, maradjak csendben, míg nem tudom, mi a szitu. Kezdtem ideges lenni. Aztán mikor bejött, rákattintottak az iskola hivatalos honlapjára is, és azon belül a diákrészlegre. Mikor megláttam a szalagcímet, azt hittem, elájulok.
” Az iskolánkba már ribancok is járhatnak? Ennyire mélyre süllyedtünk? Le a cédával, csatlakozz Te is hozzánk!”
Ez állt a főoldalon, alatta pedig egy plakát, rajta a képemmel, és még egy csomó képpel, amiken a régi barátaimmal, és Dannel, az expasimmal vagyok. Legalul pedig az a kép, amit Eric készített még aznap este, mikor sétálgattunk. A kép alatt pedig ez állt: Eric, te is megbolondultál?
- Lore, hé, jól vagy? – rázogatott Ria, de nem feleltem. Azt hiszem, innen már ők is kitalálhatták, hogy valami nincs rendben, de nem szóltak semmit. A facebook-ra már rá sem mertem kattintani, de hajtott a kíváncsiság, így azt is megnéztem. A fiókom üzenőfalát elárasztották idegen emberek szapuló, és becsmérlő szavai, a leveleim csupa fenyegető és lesajnáló embertől jöttek, és kaptam ráadásul még rengetek ribancokról szóló képet is, és egy utcasarkosat is, amihez odaírták: Itt a helyed, nem a suliban, mocskos kurva!
Itt betelt a pohár. Felpattantam a helyemről, és nem törődve a lányok kiabálásával, kirohantam az iskolából. Csak mentem, fogalmam sincs, merre. Az emberek csodálkozva meredtek rám az utcán, de nem érdekelt semmi és senki. Hogy történhetett ez velem? Hogy lehetnek ennyire szemetek? Miért engem bántanak? Ártottam nekik? Nem értem. Ilyen még soha nem fordult elő velem, és most értetlenül állok a dolgok elé. Tényleg ennyire utál Camille? Hogy minden szálat megmozgat, hogy tönkretegye az életem? Mit vétettem én ellene? – gondolkodtam, a könnyeim pedig megállíthatatlanul potyogtak a szememből. Ezért történhetett meg, hogy a nagy sietségben nekimentem valakinek, és mindketten a földön végeztük. Gyorsan megtöröltem az arcomat, és felpattantam, majd kezet nyújtottam a földön fekvő lánynak.
- Ne haragudj, elnézést, csak… nem figyeltem, merre megyek! Tényleg ne haragudj! – pislogtam rá bűnbánóan, még mindig könnyes szemekkel. A lány csak legyintett, és elfogadva a kezemet feltápászkodott a földről. Leporolta magát, és csak utána szólalt meg.
- Miért siettél ennyire? És… te jó Isten, gyere velem! – kiáltott fel, én pedig ijedten követtem az étterembe. A mosdók felé kormányzott, és ott egyből a csaphoz vitt.
- Teljesen elfolyt a sminked, gyere, rendbe hozlak! – intett, én pedig, mint egy szófogadó kislány, felültem a márványborításos fedőlapra, és hagytam, hogy lemossa a sminkemet, és felitassa a könnyeimet. Adott egy zsepit is, hogy kifújjam az orrom, és csak utána engedett a tükör elé. A látvány még így is elborzasztó volt. A szemeim a duplájára dagadtak, és kipirosodtak, az orrom is megduzzadt egy kicsit, az ajkam pedig kiszáradt. Rögtön elővettem az alapozóm, és az ismeretlen lány segítségével rendbe tettem magam.
- Gyere! – intett a lány, és kimentünk. Leült egy asztalhoz, én pedig követve a példáját, magam alá húztam a székem, és kíváncsian néztem az előttem ülőre. – Mi a baj?
- Ő… ne haragudj, de ezt nem pont egy idegennel akarom megbeszélni. – húztam el a szám. – Ezen kívül, még a nevedet sem tudom.
- Molly Sandén, örvendek. – nyújtott kezet, nekem pedig egyszeriben világos lett, miért volt olyan ismerős. Ő Eric exbarátnője!!
- Loretta Carmen! De… - bizonytalanodtam el. – Te nem Eric exbarátnője vagy?
- Te pedig a jelenlegi – kacsintott, én pedig lesütöttem a szemem. De kellemetlen!
- Ezt így nem mondanám – pirultam el, és kerültem a szemkontaktust. Annyira hülyén éreztem magam, hogy elmondani sem tudom.
- Láttam a képeket, és igazán összeilletek! Remélem, sikerül nektek! – mosolygott még mindig, és mikor ránéztem, tényleg csak őszinteséget láttam rajta.
- Te nem is bánod? – bukott ki belőlem a kérdés, ő pedig elnevette magát. Bambán néztem rá, de még mindig nevetett. Nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Dehogy bánom! Látszik rajtad, hogy tényleg érdekel maga Eric, és nem az őt körülvevő felhajtás! Mi tényleg barátokként váltunk el, és nem akarom, hogy Eric boldogtalan legyen. Veled talán igazán, tényleg felhőtlenül boldog tudna lenni, és én ennek nagyon örülök! – mosolygott rám bíztatóan, én pedig teljesen elhűltem.
- Amúgy… tudom, ciki, de kérhetek egy autogramot? – rákvörös fejjel kutattam a táskámban papírért meg tollért. – Az unokahúgom nagy rajongód, és bevallom, én is szeretem a számaidat.
- Persze – vette el a papírt, és ráfirkantott valamit. – De most mesélj! Mi a baj? Ki bántott meg?
Én pedig belekezdtem a mesébe. Elmondtam neki mindent, ő pedig néhol csodálkozva, máskor pedig teljesen felháborodva hallgatta a szónoklatom. Camille-t ahogy láttam, ő is szívesen likvidálta volna, és felajánlotta, hogy ha esetleg valamikor segítségre lenne szükségem a banya eltüntetésére, ő szíves-örömest segít nekem. Erre már tényleg én is szívemből felnevettem, és megmondtam, hogy élek is majd az ajánlatával. Nagyon jó volt vele beszélgetni, és úgy éreztem, benne teljes mértékben megbízhatok. Mesélt magáról, a családjáról, és hogy mennyire várja már az új lemeze megjelenését. Persze azt is elmondta, hogy idén ő is indul a Melodifestivalen-en, és reméli, hogy kijut majd az Eurovízióra a dalával.
Kérdezgetett az én családomról, meg hogy miért pont Svédországba jöttem. Egész délután az étteremben voltunk, és tényleg sokat nevettünk.
Fél hétkor aztán úgy döntöttünk, ideje hazamenni. Azért telefonszámot cseréltünk, és még egy közös képre is jutott időnk.
Molly vicces kedvében volt, és még az elköszönésünk után is odaszólt még egy utolsót.
- Aztán ha szőke kutyuli-veszély van, szólj nyugodtan, van egy nagyon jó ismerősöm, aki sintérkedik, és szívesen elviszi őt a menhelyre! – muszáj volt hangosan felnevetnem, szinte fuldokoltam ezen a poénján. Hihetetlen ez a csaj!
- Nyugi, majd telefonálok! – ezzel elindultam haza. Sokkal jobb kedvem volt, és már el is felejtettem, mi történt nemrég. Sétáltam még egy keveset, majd beültem a parkba, és néztem a lemenő Napot. Itt olyan nyugodt minden. Persze, kivéve a várost, mert az mindig pezseg. De a parkban csak én voltam, meg a természet, senki más. És azt hiszem, ez így volt jó.

*~*~*~*~*~*

Nyolc óra környékén már kezdett lehűlni a levegő, én pedig elindultam a lakásomhoz. Miután kétszer is sikeresen eltévedtem, inkább segítséget kértem, és úgy indultam neki. Az ismerős környéket látva megkönnyebbültem, kicsit gyorsabb tempóra váltottam, hogy hamarabb odaérjek. A lépcsőn felfelé menet eszembe jutott, hogy Eric és Nate is keresett telefonon, de nem vettem észre, csak nemrég, így már halálra aggódhatják magukat. Fel voltam készülve a legrosszabbra, de ez még attól is rosszabb volt. Mikor beértem a lakásba, ledobtam a cipőmet, meg a vékonyka kabátom, és a nappaliba mentem. A két fiú feszülten ült a kanapén, és mikor beértem, két dühös pillantás fúródott az én megbánómba.
- Nagyon nagy bajban van, ifjú hölgy! – kezdte Nate vészesen nyugodt hangon.
- Bizony, Édesem, most benne vagy a pácban! – Eric sem kímélt.
- Megmagyarázom! – védekeztem rögtön.
- Hallgatunk! – mondta egyszerre a két fiú, bennem pedig felvillant a piros vészjelző gomb: Végem van!

Főnixmadár.

Sziasztok!

Először is, remélem, mindenkinek kellemesen telik a nyári szünideje! :) Én igazándiból nem is tekintem szünetnek ezt az időszakot, főleg nem idén, hiszen az első heteim a londoni úttal kapcsolatos dolgok elintézésével telt, aztán 1 hétre ki is mentem, így kicsit furcsa volt onnan ide visszacsöppenni, de hát ez van. :)

A részekkel kapcsolatban annyit: szeretném, ha kicsit türelmesek lennétek, mert ugyan tudom, hogy nem tartottam be az ígéretem, de higgyétek el, jó okom volt rá. Viszont most kissé csalódott vagyok, mert újra lett telepítve a gépünk, és valami miatt nem engedi megnyitni a dokumentumaimat, így elveszett az összes eddigi fejezet, ami meg volt írva, így állhatok megint neki a munkának. :/

Viszont jó hír, hogy jövő héten lesz egy csomó időm, amikor be tudom pótolni a lemaradásaim, így akkor már 100% számíthattok új részekre. :) Remélem, ezzel kicsit vigasztallak Titeket.

A másik dolog, amivel kapcsolatban írni szeretnék: egyre több írónál tapasztalom, hogy feladják az írást azért, mert nem kapnak elég kommentet. Megnyugtatok mindenkit, én nem szándékozom abbahagyni az írást ilyen piti dolgok miatt. :D Mindazonáltal érthető az ő indokuk is, és én is tapasztalom, hogy egyre kevesebb komit írtok nekem. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy mi, akik írunk, Nektek szeretnénk örömöt okozni a kreálmányainkkal, és néha-néha jól esne olvasni azt, hogy mi a véleményetek arról, amit alkotunk. Én nem fogok komihatárt szabni. Nem az én műfajom. De tényleg írhatnátok véleményt - akár jót, akár rosszat. Higgyétek el, jól viselem a kritikát, sőt, ha tanácsot adtok, akkor azt meg is fogadom. :D
Mostanában még a "lájkolgatásra" is lusták vagytok, nem tudom, lehet, hogy a nyár teszi ezt Veletek, de kicsit lehetnétek aktívabbak, és nem csak nálam, hanem mindenki másnál. :)

Azt hiszem, ennyit akartam. Nem, nem hiszem, tuti ennyit akartam, úgyhogy nincs más hátra, minthogy elköszönjek, és további kellemes nyarat kívánjak Nektek, és a családotoknak! ;) Remélem, nem kaptok napszúrást, vagy hőgutát. xD

Puss
Annie

Friss + többi dolog

Hellóóóóóóka drágák :D

Végre elkezdődött, amire szinte kivétel nélkül mindenki várt:

                           SuMmEr 2012!!

Végre meleg van ( utálom a meleget xD) lehet strandolni ( nem vagyok magamutogató, nem sokszor járok strandolni) és pihenni. :) A fejezetet jövő héten fogom hozni, mert a szünetemből eddig egyetlen egy napot pihentem, és akkor is csak nagyon keveset. :D
Lezajlott a ballagásom is, szóval hivatalosan is gimnáziumi tanuló lettem ;) Méghozzá 9.b-s. Tiszta SzJG-s érzés :D
Itthon van tesóm is, szerencsétlennek fáj a foga, de ma kihúzta neki a doktornéni, úgyhogy már nem lesz nyűgös :)
Hétfőn vagy kedden jelentkezem a frissel, és ha kiutaztam Londonba, majd megkérek valakit, hogy a távollétemben is tegye fel a frisseket ;)
Remélem, jól telik a szünetetek, az érettségizők meg már túl vannak a dolgokon :)
Puss
Anne Hope

London baby, ohjeah :)

Sziasztok! Úgy két órája értem haza Budapestről, ugyanis az angol projectem bejutott az országos döntőbe. Nos, felmentem anyukámékkal a Budai Várba, ahol hosszas keresgélés után ráakadtunk az Országos Széchenyi Könyvtárra ( többször eltévedtünk xD). Megnéztük a többi pályaművet, és satöbbi satöbbi... Kiosztottak mindenkinek egy angol szótárat abból a spéci fajtából, és jött a finálé. 5 gyereket sorsoltak ki, akinek a Challenge utazási iroda áll egy londoni utat. Az esélytelenek nyugalmával álltam, egyszer csak hallom a nevemet... ránézek anyuékra, ők már visonganak...én meg kimegyek, és átveszem a díjam...EGY UTAZÁST LONDONBA!!! :D<3
Úgyhogy június 30.-ától ne is keressetek, mert valahol Londonban fogok császkálni ;)
Puss
Anne Hope

16. fejezet.

Teljesen váratlan, teljesen indirekt. Az élet ilyen helyzeteket tud produkálni. Mindig, amikor valami jó történik veled, értelem szerűen kell valami hátulütőjének is lennie. Mert ez az ÉLET! És attól a perctől fogva, hogy megszülettél, nincs menekvés.

-Nate! – ugrottam a nyakába. Nevetve ölelte körül a derekamat, és beljebb oldalazott a lakásban. A nagy utazótáskáját ledobta a földre, és az ölében vitt be a nappaliba. Én még mindig a nyakában himbálóztam, mint egy kismajom, aki nem akar elszakadni az anyukájától.
- Szia, hugicám. Én is örülök ám neked! De igazán leszállhatnál a nyakamról, mert már kezd zsibbadni. – puszilta meg a hajam, közben pedig panaszosan felnyögött, mert még inkább megszorongattam.
- Na jó, megkegyelmezek. – nagylelkűsködtem, és lekászálódtam a nagyra nőtt tesómról. Rögtön levágta magát a kanapéra, és elismerően pillantgatott körbe.
- Kérsz valamit enni? Inni esetleg? – kérdeztem, de már fél lábbal a konyhában voltam. Utánam ordította, hogy „Egy kis kólát elfogadok, meg egy kis süti is jól esne!”, így kuncogva kerestem egy kis nassolnivalót, és bevetődtem én is mellé. Rögtön nyammogni kezdtünk a csokis finomságokon, és közben heves gesztikulálások kereszttüzében megállapítottuk, hogy „Ez bizony nagyon finom.”.
- Na és húgi, mesélj csak nekem erről a Te Ericedről. – motyogta két falat között Nate. Félrenyeltem a falatot, és két köhögő roham közepette megkérdeztem.
- Az enyémről? – fulladoztam még mindig. Olyan dilis tesóm van. Egyszer, még mikor kicsik voltunk – kicsik…én voltam kicsi, ő meg már minimum 18 volt – megkérdeztem tőle, hogy meleg-e. Szegény majdnem megfulladt a teájában, annyira meglepte és ledöbbentette a kérdésem. Aztán, mikor meglátta, hogy valószínűleg szívatom csak, nemes egyszerűséggel kiszaladt velem az udvarra, és bedobott a medencénkbe. A popsim még azóta sem heverte ki a medence alját. Kellemes volt, de megérte, mert az az arckifejezés… most én is körülbelül ilyen fejet vághatok, mint akkor ő.
- Most mit vagy úgy oda? Tényleg, lefeküdtetek már? – kiköptem a kólát. Kitágult szemekkel néztem rá.
- Csak viccelsz, ugye?
- Miért? Nagylány vagy már, gondolom, nem is vagy szűz, szóval miért ne? – lazán vállat vont, és idegesítően húzogatta a szemöldökét. Ezt. Nem. Hiszem. El.
- NATE! – sikítottam, és egy párnával fejen vágtam. Ő sem volt rest, és hevesen viszonozta a támadásom. Ütöttük egymást, aztán mikor már kifulladva kapkodtam levegőért, eldobtam a párnát, és elszaladtam a konyhába. Nevetve jött utánam, és a pultot megkerülve beszorított a sarokba.
- Nem menekülsz! – és felkapva újra a nappaliba indult, ahol ledobott a kanapéra, és eszméletlenül csikizni kezdett. Hááát ezt nem hiszem el. Direkt kínoz. Visítva röhögtem, és már azt sem tudtam, hol vagyok, mikor végre abbahagyta. A hasamra fordultam, ő pedig levágódott mellém, és a lábaimat az ölébe vette.
- Na, de tényleg, komolyra fordítva a szót, mi van veletek? – komorult el az arca, és láttam, hogy most tényleg komolyan akar beszélni velem. Felsóhajtottam, és belekezdtem.
- Őszintén? Nekem fogalmam sincsen róla. Idejöttem, és már az első nap belebotlottam. De szó szerint. – merengtem el egy kicsit. – Aztán jött az az idegesítő szőke picsa, aki kihívott táncpárbajra. Eric pedig helyettem belement. Még aznap keresett, hogy kell-e segítség, mert ő szívesen felajánlja magát és a táncosait, mint a jobb kezeim. Enyhén akadtam ki rá, hiszen ismersz. Kicsit munkál bennem a latin vér, csak tudnám, honnan örököltem. – nevettem fel egy picit. – Másnap mondhatni kibékültünk, vagyis elmentünk sétálni egyet, és akkor megváltozott róla egy kicsit a véleményem. Olyan… hétköznapinak tűnt akkor, érted? Aztán jött az újságcikk, meg a tv, és beállítottak hozzám a menedzserével, hogy tegyünk úgy, mintha járnánk, mert jó PR-fogás. Először nem akartam belemenni, de mégis megtettem. – Nate felhördült. – Eric beköltözött hozzám, és egy „Hódítsuk meg Lolát” hadműveletbe fogott. Elvitt a lisebergi vidámparkba, ahol rögtön a szellemkastéllyal indítottunk. Én és a szellemkastély. Na mindegy. Ott csattant el az első csók. Aztán a kocsijában hazafelé teljesen őszintén elbeszélgettünk… hát, tulajdonképpen kettőnkről. Ja, és elvitt a sportközpontba, ami minden szempontból vízválasztó volt. Be akarja bizonyítani, hogy ő nem csak egy öntelt popsztár, hanem egy olyan ember, aki megérdemli a szívemet. Mit szólsz? – néztem rá a történet végén. Elgondolkodva meredt a semmibe, majd rám nézett.
- Szerintem szeret téged.
- És ezt ennyiből megállapítottad. – néztem rá kétkedve.
- Igen. Figyelj, tudom hogy hagytál ki dolgokat… csitt! – intett le, mert látta, hogy tiltakozni akarok. – Megértem, és hidd el, én sem szeretnék minden részletet tudni. De ennyiből, amit elmeséltél, simán az jön le, hogy szeret téged. Higgy nekem. Bízz meg benne! Szerintem már eleget tett érte.
- Nem is tudtam, hogy ilyen bölcs is tudsz lenni. – pislogtam nagy szemekkel, és elmorzsoltam egy kósza könnycseppet. Annyira hiányzott már, és annyira szerettem érezni, hogy itt van velem, hogy ezt hozta ki belőlem. Mi mindig itt voltunk egymásnak, bármi is történt velünk, számíthattunk a másikra. Igazi testvérek voltunk, és én mérhetetlenül büszke voltam erre.
- Ezt hozod ki belőlem. Jajj, de szeretlek, te maki. – mosolygott rám szeretetteljesen, és megpuszilta a homlokom. Hozzábújtam, és letörölgettem a könnyeimet. Nem tudom, mióta ülhettünk már így, de egy hangra felkaptam a fejem.
- Lola, ki ez a pasi a nappalinkban?
- Eric! – pattantam fel, és a nyakába ugrottam. Szerencsére jó kondiban volt, így simán meg tudott tartani kettőnket, de szerintem most inkább azt mérlegelte, hogy beverje-e Nate képét, vagy várja-e meg a magyarázatom. Kézen fogtam, és az immáron talpon lévő Natehez kormányoztam.
- Eric, ő a bátyám, Nate Carmen. Nate, ő Eric, a … - kerestem a megfelelő szót, de Eric kisegített.
- A barátja. – mosolyodott el végre, és megrázta Nate felé nyújtott kezét. Nate is elvigyorodott, és rám kacsintott.
- Látod, mondtam én neked. – megforgattam a szemeimet. Pasik.
- Nos, fiúk, ki éhes?
- Én!! – jött az egyhangú válasz. Gondoltam. Nekiálltam valami könnyű kaját csinálni, de közben figyeltem a fiúkra is. Hisz’ ki tudja, mire képesek ezek ketten!
Gyorsan összeütöttem egy rántottát, vettem ki két doboz sört a hűtőből, és a nappaliba sétáltam… volna. Ugyanis az ajtóban megtorpantam a látványon. A két fiú a szófán heverészett, mintha évek óta ismernék egymást, és focimeccset néztek.
- Khmm. – köszörültem meg a torkom, mire egyből felém kapták a fejüket. – Kész a vacsi. – tettem le eléjük a kaját, mire Erictől egy puszit, Natetől meg egy hálás pillantást kaptam. Leültem én is, és hallgattam a különböző sztorikat a meccsekről.
- Álmos vagy? – kérdezte Eric a félidőben. Laposakat pislogva bólogattam, és az ölébe hajtottam a buksim. Olyan jó volt ez így. Olyan békés. És én úgy féltem a holnaptól. Mert a boldogság után mindig valami rossz jön. De vajon mi? És vajon túl tudom-e majd tenni magam rajta? Elég erős leszek-e?




Szerkesztői megj. : Bocsánat, hogy ilyen rövid lett, de sajnos így is csak most tudom feltenni, de már rohanok is, mert holnap dogát írunk kémiából. :$$
Orchidée, kérek szépen egy kemény kritikát. :)

Friss. :)

Sziasztok!
Holnap tudom csak hozni az új fejezetet! Remélem nem haragszotok nagyon, hogy ennyit halasztok, de sajnos jelen pillanatban kénytelen vagyok.
Puss
Anne Hope

Még élek.

Sziasztok!
Nos, igen, még élek! Már meg sem próbálok mentegetőzni, meg nem is írom le, hogy mit csináltam ebben a pár hétben, mert sok lenne, és untatnálak csak Titeket! :) A lényeg, hogy most már visszatértem, és újult erővel vágok bele mindenben, és nem hagyom, hogy a múltam befolyásoljon. :) Azt nem ígérem, hogy már holnap lesz friss rész, de a héten biztos, hogy fogok jönni hozzátok új résszel! Addig is egy cseppecske az életemből: 2012.05.13.-án hivatalosan is Anna lett a második nevem. :) Akkor volt ugyanis a bérmálásom, és így az egyház szerint T. Petra Anna vagyok. :) Hát nem tök szuper??
Puss
Petru Anne Hope :)
U.i.: A képek a bérmálás előtt, illetve után készültek :)<3

Szüleimmel :)<3

Nagymamámmal :)<3

Bérmakeresztanyukámmal :D

Bátyámmal :) Kicsit elütünk egymástól...:P<3

Nos, ő Dani. És nem a barátom. Szintkülönbség befigyel :D

Jag och Gina. :) Kis házőrző! *-*<3

Hajam! *-* Julcsi néni remekműve! :)

Az oklevelemmel! :) És kaptam a bérmáló paptól egy Rómából hozott olvasót! *-* Meg a nyakláncot is most kaptam :)

15.fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy sokat késtem, de az utóbbi idő kicsit megviselt engem, és a családomat is, sőt, képzeljétek, már a rendőrség is járt anyukámnál... köszi, kedves ....-i lakosok, akik voltatok olyan kedvesek, hogy a problémáitokkal rögtön máshoz fordultok. Tényleg, rendesek vagytok. Én meg egy idegroncs lassan. Tack.
A fejezetről annyit, hogy rövid, és inkább ilyen átvezető szerepe lesz :D A többi meg titok!
Szóvaal... ne haragudjatok még egyszer, és köszönöm a kommenteket az előző bejegyzéshez... Nagyon jól estek. Tényleg sokat jelentetek Nekem, és örökké hálás leszek azokért a percekért, amiket okoztok nekem egy-egy véleménnyel. :)
Kellemes olvasást, és hamarosan hozom a következő fejezetet!!
Puss
Petru Anne Hope

Meglepetés!!

Az Élet sok mindenre megtanítja az embert. Megtanít például felemelt, büszke fejjel veszíteni, vagy boldogan győzni. Örömben sírni, vagy bánatban kínosan nevetni. De az élet arra is megtanít mindenkit, hogy becsülje azt, amit kapott ajándékba: legyen az akár pozitívum, akár negatívum. Nekünk csak az a dolgunk, hogy éljünk a lehetőségekkel, és kijavítsuk az esetleges hibáinkat.

A suliból késő délután értünk haza, így ma nem is mentünk sehova. Vagyis ez lett volna az eredeti terv, de Ericnek be kellett mennie a stúdióba, így én itthon maradtam. Végül is feltaláltam magam, mert volt egy csomó pótolni valóm, amit még a hétvége előtt meg akartam csinálni. Így bár kicsit vonakodva, de fagyival és kólával felpakolva leültem a nappaliba, és neki láttam a dolgozataimnak. Már vagy fél órája gondolkodtam egy matek feladaton, amikor úgy döntöttem, inkább az irodalom beadandókkal kéne foglalkoznom. A matekhoz úgyis hülye vagyok, majd megkérem Riát, hogy segítsen. Viszont most sok gondolatom volt, így a fogalmazással hamar készen lettem. A matekot meg majd megcsinálom!

A délután további részében kitakarítottam, és elmentem bevásárolni is. Éppen a vacsorához készítettem össze a cuccokat, amikor is csengettek. Megtöröltem a kezemet, és az ajtóhoz vágtattam. Felrántottam, és meglepődve pillantottam az előttem álló fiúra.

- Hát te hogy kerülsz ide?

Eric Saade szemszöge/

Az utóbbi pár nap szinte hihetetlen volt a számomra. Annyira elbűvölt ez a lány, és annyira jól éreztem magam vele, mint még talán soha! Mollyval is jó volt, de Lorával… egyszerűen csodálatos! Amikor elvittem a sportközpontba, még nem gondoltam, hogy ekkora áttörést fogok elérni egyetlen délutánnal, de ez teljesen pozitív élmény volt. Hagytam, hogy az álarc mögé lásson, és bár ezzel sebezhetővé váltam számára, tudtam, nem fog visszaélni vele. Magam sem tudom elhinni, hogy ennyi idő alatt magába bolondított, de ha jön a szerelem, nem fogok az útjába állni!

- Eric, haver, gyere, próbáljuk el még egyszer! – jött oda Alex, és megveregette a vállam. Feltápászkodtam, és letettem az ásványvizemet a földre. Beálltam a helyemre, és elkezdtem a táncot. Teljesen átadtam magamat a zenének, élveztem, ahogy minden porcikámat átjárja a szabadság érzése, teljesen el tudtam vonatkoztatni a külvilágtól. Csak akkor nyitottam ki a szemem, mikor elhalt a zene, és Edin éppen a hátamra próbált csapni.

- Ez nagyon jó volt. – bólogatott elismerően, én pedig izzadtan roskadtam össze a padlón. Crashed on the dancefloor… - mosolyodtam el, és ismét lehunytam a szemem. Ha nem szólt a zene, teljesen dekoncentrált voltam, csak egyvalami körül járt az eszem… jobban mondva egyvalakin.

- Látom, jót tesz neked Lola. – ült le mellém Alex, és Edin is csatlakozott hozzá. Vigyorogva bólogattam, tuti, hogy idiótának néznek.

- Azt hiszem, megint szerelmes a srác. Ajjaj, vigyázz, Lola Carmen, mert Eric Saade hadjáratot indít a szíved ellen! – poénkodott Kevin, aki épp ekkor csatlakozott hármasunkhoz. Alex és Edin jót derültek rajta, és még én is elmosolyodtam. Látszik, hogy barátok vagyunk, ugyan olyan hülyék vagyunk mindannyian.

- Ajjajj, Ria McFly, vigyázz, mert Alex támadásba fog lendülni! És akkor, jaj Neked! – kacsintottam rá, és most én röhögtem ki a barátomat. Alex persze poénra vette, és még meg is hajolt, amin én még jobban nevettem, szinte már a könnyeim is kicsordultak.

- Kev, te hogy állsz a csajokkal? – kérdezte hirtelen Alex. Kev vállat vont, és tovább bámult a távolba, révedő tekintettel.

- Ne már, hogy te is becsajoztál! Ki az a szerencsétl… izéé, szerencsés csaj? – lökte meg Edin a vállát, ő meg csak jelentőségteljesen ránk nézett. Alexszel már értettük.

- Na, jó, fogadjunk! Ki fogja előbb meghódítani a kiválasztottja szívét? – csapott a földre Alex, én pedig meghökkenve néztem rájuk. Ezt most ők sem gondolhatják komolyan!

- Eric?

- Én nem fogadok. – szögeztem le, és felálltam. Megütközve néztek rám.

- Megváltoztál, haver. – vonta le a konklúziót Edin. – Lola miatt?

- Igen. – ismertem be. – Nem akarom elrontani ezt is. Olyan sokat hibáztam mostanában… most úgy érzem, van miért változnom! Tudjátok, milyen voltam, mikor szakítottunk Mollyval. Csak játszottam mindenkivel, a saját szüleim nem ismertek rám! Most viszont, hogy van Lola… meg kell próbálnom változtatni a dolgokon, és nem elszúrni ezt az elején! Ne haragudjatok, srácok, de nekem most mennem kell. – kaptam föl a cuccaim, és kiviharzottam a teremből. Ahogy kiértem a friss levegőre, megkönnyebbültem. Mélyen beszívtam Stockholm jellegzetes illatát, ami ugyan nem fogható Kattarpéhoz, de egyelőre ez is megteszi. Hirtelen előkaptam a telefonom, és tárcsáztam a számot. Két csörgés után fel is vette.

- Szia Anya! Nem zavarlak?

- Eric, szia kicsikém! Dehogy zavarsz, mesélj drágám!

- Úgy döntöttem, hétvégén hazamegyek. – jelentettem ki.

- Ez remek hír! 

- És az nem baj, ha viszek magammal valakit?

- Egy lányra gondolsz? – telefonon keresztül is hallottam, ahogy mosolyog, és ez engem is arra késztetett.

- Igen. – ismertem be, mert kár is lett volna tagadni.

- Mit főzzek? Allergiás valamire? A tesóid itthon legyenek? – kezdte el sorolni az aggodalmait, én pedig megnyugodtam. Ezek szerint nincs ellenére a dolog.

- Mindegy, mit csinálsz, szerintem mindent meg fog enni! És persze, az egész család legyen otthon! Azt akarom, hogy megismerjék!

- Ugye tudod, hogy míg nem voltál itthon, valami Camille itt járt, és felőled érdeklődött?

- Hogy mi? – akadtam ki teljesen. Ez a szőke liba nem érti a nemet. 

- Bizony! Szóval csak óvatosan, Eric! Ne kövesd el ugyan azokat a hibákat!

- Nem fogom! – ígértem meg, és leraktam. Dühös voltam Camillera, amiért képes volt odamenni anyuékhoz. Ez már beteges!

Beszálltam az autóba, és őrülten száguldottam végig az utcákon. Nem érdekelt még az sem, hogy megbüntethetnek, most Rá volt szükségem, az illatára, hogy alattomos módon bekússzon az elmémbe, és ellepje azt. Felejteni akartam. 

A kocsiban még bömbölt a zene, mikor odaértem a lakáshoz. Kikapcsoltam a szerkezetet, és megnyugodva léptem ki az estébe. Dúdolászva mentem az ajtó felé, beütöttem a kódot, így szabaddá vált a pálya befelé. Megborzongtam a hirtelen jött melegtől, teljesen átfagytam odakint.

Lassan haladtam az ajtónk felé, felemeltem a lábtörlőt, és kivettem alóla a kulcsot. Belehelyeztem a zárba az említett tárgyat, de az megadta magát, és kinyílt előttem. Odabent levetettem a cipőmet, a kabátomat pedig felakasztottam a fogasra. Már a folyosón megütötte a fülemet a beszélgetés hangja, de nem tudtam, mégis ki az, aki ilyen késői órán látogatóba jött hozzánk. Kíváncsian haladtam a nappali felé, és azzal a lendülettel meg is álltam. A kanapén ugyanis Lola feküdt, egy idegen pasi ölében. Felvontam a szemöldököm, és azt mondogattam magamban: Istenem, add, hogy csak álmodjak! Ők is észrevettek, mert Lola arcára ráfagyott a mosoly, de csak egy pillanatig. Ahogy meglátott engem is, még melegebb mosolyt küldött felém, mint az eddigiek voltak. A fiú kérdőn nézte a jelenetet, én pedig nekidőltem az ajtófélfának, mintegy magyarázatot várva. Lola nem értette, mire várok, így kénytelen voltam megszólalni. Hangosan megköszörültem a torkom, mert időközben teljesen kiszáradt, és belefogtam.

- Lola, ki ez a pasi a nappalinkban?

Unalmas...

Tudom, unalmas már az állandó mentegetőzésem, de sajnos erre a hónapra is bekaptam egy csomó feladatot, holnap pedig nagydolgozatokat írok, úgyhogy nem tudom befejezni a kövi fejit...:( Sajnálom, tényleg, igyekszem  úgy beosztani az időm, hogy legye időm írni, de túl sok most ez nekem, és megterhelő. Sokszor voltam már rosszul a suliban is, kialvatlanság és egyéb stresszes helyzetek miatt... szóval, tényleg ne haragudjatok! Ha tudom, holnap hozom a fejezetet, de nem ígérem meg! Viszont legkésőbb szerdán már olvashatjátok!!!
Petru Anne Hope

14. fejezet - Újratöltve!!!

Sziasztok! Meghoztam az újratöltött 14. fejezetet, holnap pedig hozom a 15. fejezetet! Remélem, kapok néhány kommentárt, mert eddig csak egy-két ember írt, nekem pedig szükségem van a véleményetekre, hogy tudjam, jó az, amit csinálok! Látjátok, Orchidée-nek sem haraptam le a fejét a kritika olvasása után, szóval nem kell félni, nem eszek meg senkit! ;)
Ezt a fejezetet a bátyámnak, Boginak, Vikinek, és Ricsinek ajánlom, akik mindig kiállnak mellettem, valamint Orchidée-nek, mert ő az egyik legnagyobb kritikusom! :)
Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!!
Puss
Petru Anne Hope

Friends

Reggel cirógatásra ébredtem. Elmosolyodtam, tudtam, ki a tettes. Eric tovább játszott a hátamon a kezeivel, és ezzel egy időben közelebb araszolt hozzám. Puszikat nyomott a vállamra, amit már én sem tudtam megállni reagálás nélkül: hangosan felsóhajtottam, és elnevettem magam. Még közelebb bújtam hozzá, már ha ez lehetséges volt, és összekulcsoltam a kezeinket.
- Így akarok minden reggel ébredni. – sóhajtotta bele a nyakamba, mire egyetértően bólogattam. Szeretem, amikor ilyenek vagyunk, ennyire… felszabadultak.  Lustálkodásunkat a telefonom csörgése szakította meg. Ránéztem az órámra, ami hajnali (!!!!) 5-öt mutatott, így nem tudom, ki az az őrült, aki ilyenkor hív, de biztos elküldöm melegebb éghajlatra!
- Hullaház! Miben segíthetek?
- Vicces vagy húgi, mint mindig! – röhögött bele Nate a telefonba. Visítva kiugrottam az ágyból, és az ablakhoz rohantam.
- Te hogyhogy hívsz? Nem azt mondtad, hogy nem fecséreled a pénzed rám? – ugrattam, de persze örültem, hogy felhívott. Komolyan hiányzott a hangja, meg a dilis beszólásai.
- Hááát… megkaptam a leveledet, és mivel tudom, hogy mostanság milyen sűrűn nézed meg a bejövőid – vált gúnyossá a hangja – gondoltam, jobb, ha telefonon beszélünk, hátha azt még felveszed.
- Vicces vagy, mondhatom. És mit is akarsz pontosan?
- Holnap utazom. – közölte, én pedig kezdtem elveszíteni a fonalat. Mi van?
- Hova? – ráncoltam össze a szemöldökömet. Teljes az agyhalál.
- Svédországba. Tudod, van egy olyan nagyon kedves ismerősöm, aki meghívott, hogy ott egyen a fene, én meg gondoltam, miért is ne? Szóval majd remélem, kapok egy szobát abban a csini kis lakásban – nevetett ki, én pedig ugrálni kezdtem örömömben. Ez az! Jön a tesóm!
- Hallom örülsz!
- Hülye vagy? Hogyne örülnék! Már be is vetem az ágyadat, te dilis, és készítem a popcornt- örvendeztem tovább, amikor is két kar akadályozott meg a további rugózásban. Szorosan hozzám passzírozta magát, utalt arra, hogy fogalma sincs, miről van szó, és kezdi unni a boldogságkitöréseimet. Szememet forgatva támaszkodtam neki a mellkasának, és hallgattam a bátyám további hablatyolását.
- Hugi, ott vagy még?
- Persze, itt vagyok. Figyelj, kihangosítalak, oké? – kérdeztem, de a választ már meg sem vártam, egyszerűen rányomtam a ,,Kihangosít” gombra. Tudtam, Eric gyanakvó lesz, és mielőtt butaságra gondolna, megelőzöm a bajt.
- Miért akarsz kihangosítani? Ki van veled? – nem esik le neki.
- Eric van velem. Szóval most mondd el a véleményed Róla. – kuncogtam, és tudtam, hogy nem fogja bevenni.
- Csak poénkodsz. Amúgy meg ismersz: nem ítélkezem előre. DE!! Ha ez az Eric gyerek ennyire akar Téged, akkor miért nem ő beszél Velem? Ezek szerint gyengusz lehet a gyerek…- én már konkrétan a földön fetrengtem a röhögéstől, mikor Eric átvette a beszélgetés fonalát.
- Gondolom, Te vagy Lola bátyja. Üdv, én vagyok az az Eric gyerek, és tényleg ennyire akarom a húgodat. – viccelődött, közben pedig engem próbált meg felkanalazni a földről. Nem igazán ment neki, eléggé kötődtem a padlóhoz. Igazi és mély barátság a miénk, szripp-szripp.
- ŐŐ… te komolyan ott vagy? Basszus. Lola, kinyírlak. – fenyegetett meg, de én még mindig a padlón voltam, úgyhogy Eric válaszolt helyettem.
- Igen itt vagyok, és Lola… khm, nincs jelenleg olyan állapotban, hogy megszólaljon. Szokott ok nélkül a padlón fetrengeni? – nézett Eric furcsán, én pedig teljesen kifeküdtem. Kész, vége, ennyi volt. Meghaltam. Hívja valaki a 911-et.
- Előfordult már, hogy a padlóra kényszerült a röhögéstől. Önts rá egy pohár vizet, attól észhez tér. – adott pár tippet Ericnek, aki ördögi vigyorral megindult a fürdő felé.
- Ne, Eric! – vetődtem felé, de már ott volt a kezében egy pohár víz, amit sikeresen rám is borított. Hápogtam egy sort, és ráugrottam, ő meg nevetve védte meg a telefonom a teljes megsemmisüléstől. A bátyám közben még mindig a vonalba volt.
- Tényleg ráborítottál egy pohár vizet? Jól van, öcsi, a családban a helyed! Lola, megtarthatod a pasit! – szinte láttam magam előtt, ahogy legyint a kezével, és elmosolyodik.
- Ó, igen? Pedig mindjárt kidobom, és aludhat a folyosón! Te meg minek adsz neki ötleteket a bosszantásomra? Megállj csak, jössz te még az én lakásomba!!! – kiáltottam a telefonba, és letettem.
- Most véged! – ugrottam rá Ericre, és eldőltünk az ágyon. Én a hasán ültem, ő pedig pusziért ágaskodott. Nemlegesen megráztam a fejem.
- A puszi csak jó kisfiúknak jár. Te rossz voltál, úgyhogy nem kapsz. – jelentettem ki, és már éppen lekászálódtam volna a pocijáról, mikor egy hirtelen mozdulattal maga alá fordított, így ő került nyeregbe.
- A lányok, közlöm, a rosszfiúkra buknak! – hajolt közelebb. Oké, játsszunk!
- Én nem vagyok egy a sok közül. – néztem mélyen a szemébe.
- Nagyon jól tudom. – mosolygott, és végre elérte a célját: hagytam, hogy megcsókoljon.
                                                     

                                                               ********


- Mit szólnál egy reggeli futáshoz? – kérdeztem, tettre készen. Eric a tévét kapcsolgatta, és a laptopomon nézte a Twitterét.
- Felőlem mehetünk. – intett, és már indult is a cipőjéért. Bevártam, és a zenelejátszókkal felszerelkezve vágtunk neki az utcáknak. Az első tíz percben eléggé egy tempóban futottunk, de Ericnek úgy tűnik, ez lassú volt, mert egyre jobban gyorsított. Mivel én is jó kondiban vagyok, simán tudtam tartani a lépést vele. Mikor már vagy fél órája csak futottunk, megengedtünk magunknak pár perc pihenőt, ami alatt leültünk a nemrég elhagyott park egyik elhagyatott padjára. Alig lézengtek páran még az utcán, viszont a kocsiknál már beindult a forgalom.
- Te Eric… milyen érzés sztárnak lenni? – kérdeztem hirtelen. Őt is váratlanul érhette a kérdésem, mert eléggé értetlenül nézett rám.
- Miért kérdezed?
- Kíváncsi vagyok a te szemszögedre is. Az embereknek az a véleménye, hogy a sztároknak könnyebb, mert mindent megkaphatnak, amit akarnak. Legyen szó bármiről is. Viszont azt soha senki nem kérdezi meg, hogy a sztárok hogyan vélekednek a körülöttük lévő zűrzavarról. Engem viszont érdekelne, és gondoltam, mivel Te úgyis Svédország egyik legfényesebb csillaga vagy, megtudakolom Tőled – mosolyogtam rá. Ő is viszonozta a gesztust, majd előre meredt a semmibe.
- Tudod, ez egy bonyolult dolog. Mármint sztárnak lenni. Én szerencsés vagyok, mert azt csinálom, amit a legjobban szeretek, de vannak olyanok, akik bár úgymond „celebek”, mégsem tehetik azt, amit igazán szeretnének. Én boldog vagyok így, mert tudom, hogy a zenémmel nagyon sok embert megérinthetek, és adhatok nekik valamit cserébe azért, mert ők szeretettel gondolnak rám. De van egy hátsó oldala is ennek az egésznek, amit csak az tudhat, aki ebben a cipőben jár. Nincs semmi magánéleted, és ha valami apró, kis hibát vétesz, már az újságok címlapján szerepelsz, hogy erkölcstelenül viselkedsz. Ez pedig nem jó. Persze, értem én, hogy az újságíróknak ez a dolguk, és belőlünk keresik meg a kenyérre valót, de egy idő után dühítő, ha valamilyen újabb pletykát terjesztenek az emberről. Érted? Én nem akarok állandóan címlapsztár lenni, csak énekelni akarok, és látni, ahogy a rajongóim sikítva énekelik a számaimat! Ezért kelek fel minden nap újra és újra, és ezért nem törődöm már az újságokkal! Felesleges lenne állandóan hergelnem magam azért, amiket írnak Rólam. Mollyval is ez volt az egyik problémánk: túl sok mindent kitaláltak rólunk, és ebből lett elegünk. Sokat veszekedtünk, és a végére elfogyott az egymás iránti bizalmunk is. Veled ezt nem akarom. – vallotta be, és gyengéden homlokon puszilt. Értettem, mit akar mondani ezzel, így megfogtam a kezét, és szorosan összekulcsoltam az ujjainkat.
- Ha ez megnyugtat, én nem szeretnék közismert táncosnő lenni, így a média miatt nem kell aggódnod, mert biztos, hogy el fog kerülni engem. – próbáltam feloldani a hangulatot, és sikerült is. Eric elnevette magát, és fejcsóválva nézett le rám.
- Biztos, hogy nem akarsz világhírű táncosnő lenni? Pedig jól mutatnál a címlapokon falatnyi ruhákban, vagy mondjuk bikinibe… - tűnődött, én meg erősen hason csaptam. Ezzel ne viccelődjön! Ő már annyira nevetett, hogy szinte lefordult a padról. Elnézően mosolyogtam, és hagytam, hadd nevesse ki magát, kiélvezve a mosolya minden pillanatát. Hihetetlen ez a pasi! Nincs olyan nő, aki ellenállna a mosolyának! Vajon hogy csinálja? Genetika? Esetleg otthon ezt szokta gyakorolni a tükörben, hogy ha eljön az idő, bevesse a gyanútlan lánykák ellen? – gondolkodtam, és én is elnevettem magam. Teljesen indirekt módon nevettünk a semmin, és habár mindkettőnket bolondnak néztek, mégsem bántuk. Mert nekünk így volt jó.
                                                                   
                                                                      *****

- Letusolok, és akkor mehetünk a suliba, oké? – kérdeztem Ericet, aki már negyed órája indulásra készen állt.
- Jó, de siess, mert Edinéket is fel kell vennünk. Ők is jönni akarnak. – vigyorgott, mint a tejbe tök, és egy puszi után letelepedett a tévé elé. Pasik – csóváltam a fejem. – nem érdekli őket más, csak a kaja, a pia, és a tévé. Na meg a nők.
Gyorsan letusoltam, magamra kaptam egy lenge egybe ruhát cicanacival, a piros Conversem, és késznek nyilvánítottam magam. Azért egy kis sminket is feltettem, és kikerestem a vékony dzsekimet a szekrényből. Útközben felkaptam a táskám a jegyzetekkel, zsebre tettem a telefont, és bekiabáltam Ericnek, hogy indulhatunk.
- Na végre. Hű, de csinos vagy! Nem fogom tudni levakarni a pasiknak a szemét rólad. – kulcsolta össze a kezeinket, és míg én bezártam az ajtót, ő átnézte a postát.
- Jött egy leveled… várjál, ez Magyarországról jött? – kerekedett el a szeme, én pedig kikaptam a kezéből a borítékot, és elsüllyesztettem a táska mélyére.
- Majd később elolvassuk, de így is késésben vagyunk, ráadásul fel kell vennünk Alexéket is – emlékeztettem a popsztárt, mire egy csalódott sóhajtás kíséretében elindultunk a suliba.
A forgalom hatalmas volt, alig araszolgattunk Alexék felé. A fiúkból persze dőltek egész úton a poénok, így legalább a sulihoz vezető úton elszórakoztattak. Komolyan mondom, néha úgy viselkednek, mint az ötévesek. Sőt, rosszabbul. Látszik, hogy az én barátaim is, nem csak Ericé. Ők is teljesen befogadtak, és húgukként tekintenek rám, bár még csak néhány napja ismernek. És ez bizonyítja az igazam, miszerint igaz barátok. Csakúgy, mint Maya és Ria.
És ez miatt kell küzdenem a győzelemért a versenyen. Értük. Mert így megéri a győzelem.

                                                                   *****

- Na, végre, csajszikám! Már hiányoltunk! – kiáltotta Maya messziről, és a nyakamba vetette magát. Nevetve öleltem magamhoz, olyan volt, mintha hónapok óta nem láttuk volna egymást. Ria is vigyorogva közeledett, és lepacsizott velem.
- Merre jártatok? Minden piszkos kis részletet tudni akarok! – csevegett Maya, miközben átvágtunk a suli udvarán. Éreztem a hátamba fúródó irigy pillantásokat, és a lányok gyilkos tekintetét, amiért én állok Eric mellett, és nem ők. Még közelebb bújtam az említetthez, aki egy puszit nyomott a hajamra megnyugtatásképpen, és összenevetett Alexszel, mert épp egy baromi nagy poént sütött el a srác.
- Erre-arra, csak úgy csavarogtunk. – kamuztam egy kicsit, és gonosznak éreztem magam, mert nem osztom meg velük a közösen töltött pillanatokat, de úgy éreztem, húznom kell még az agyukat egy kicsit.
- Ne már! Ez így tökre igazságtalan! – nyavalygott Ria, és megfordulva háttal közlekedett, hogy szemben álljon velem. – Részleteke kérünk!
- Háát… nem is tudom… Eric, megoszthatom velük, hogy mit csináltunk tegnap? – néztem rá, és láttam, hogy a felismerés szikrája megcsillan a szemében.
- Hmm… ezen még nem is gondolkodtam… megoszthatod velük? – kacsintott, és a lányokra nézett, akik minden szavunkat úgy figyelték, mint a pszichológus a páciensét.
- Csak nekem tűnik fel az, hogy úgy viselkednek, mintha évek óta házasok lennének? – kérdezte Maya Riára és a fiúkra nézve.
- Nem. De eddig azt hittük, hogy csak képzelődünk. Nos, Eric, mikor akartad elmondani, hogy elvetted felségül a mi Lolánkat? – kacsintott Edin Ericre, aki mintha el is pirult volna egy kicsit, de poénosra vette a figurát, és ő is nevetve válaszolt.
- Nem akartam elmondani, azt hittem, ez a mi titkunk marad. Kicsim, ez nem jött be. – pislogott rám Eric kiskutyaszemekkel, én pedig vállat vonva tovább sétáltam. A szekrényembe betettem a fölösleges cuccaimat, és már indultam is az első órám helyszínére, ami nem más volt, mint… matek. Utálom a matekot, mondtam már??

                                                                   *****

- Ez nagyon hervasztó óra volt. – léptem ki elfásultan a teremből. Ez a tanár teljesen kikészít! Látja rajtam, hogy nem értem az anyagot, és erre állandóan engem szólít fel! Camille – akivel sajnos egyszerre van a matekom – persze mindenre tudja a választ, ő a diákok gyöngye. Na persze. Maximum a csalók gyöngye, mert mellette ül az osztály legnagyobb matekosan, aki – dobpergést kérek – egy fiú! Így nem csodálom, ha minden dogája hibátlan! Másolni én is tudok.
- Így jár az, aki továbbtanul – bökött meg játékosan Alex, mire fáradtan elnevettem magam. A következő két órán elég gyenge volt, a rajz és az irodalom mindig is ment nekem, ezekből kiemelkedően jól teljesítettem mindig. Az ebédszünetben Ericékkel összetoltunk két padot, és ott beszélgettünk, meg kajáltunk. Egyszer csak mindenki elhallgatott, és mereven bámultak egy pontot mögöttem. Lassan, mintha egy filmben lennénk, megfordultam, és láss csodát! Camille és a sleppje állt mögöttem.
- Nézzenek oda – ciccegett a szőke lány. – Vajon Eric cica tudja, hogy miért váltak el a szüleid, te kis cafka? Hmm? Vagy ezt elfelejtetted közölni? Na, majd én felvilágosítom a jó népet! Az anyád egy ribanc, megcsalta apádat, és ezért költöztek külön! Már nem is csodálkozom rajta, hogy te is ilyen vagy. Úgy tűnik, ez nálatok családi hagyomány. – csattogtatta a rágóját, bennem pedig felment a pumpa. Az agyam ellepte a vörös köd, és sikítva vetettem rá magam a szőkeségre. Megleptem a támadással, de ő sem volt rest, karmolt, harapott, sikítozott, én meg csak pofoztam, ütöttem, téptem a haját, ahol csak értem. A többiek próbáltak szétszedni minket, de mire normálisan szétválasztottak volna minket, újra egymásnak estünk. Végül egy hatalmas ordítás vetett véget a háborúnak: az igazgató viharzott be tajtékozva, és üvöltve kért csöndet.
- Miss Carmen, Miss Handigton, az irodámba. DE AZONNAL! – ijedten rezzentem össze a hangjára, de teljesítettem a kérését. Gyilkos pillantást vetettem Camillera, és elindultam az igazgató után. Az irodája barátságos volt, a falak krémszínűek, a szekrényekben egy csomó kupa, a falakon képek ezrei. A hatalmas faasztal mögött egy bőr karosszék állt, amin most egy nagyon dühös férfi ült.
- Mégis mit képzelnek magukról? Mi ez itt, kocsma? Miss Handington, az iskola egyik legnépszerűbb diákja, hogyan engedhet meg magának ilyen magatartást? Mások családjának sértegetése? Verekedés? És maga, Miss Carmen? Értem én, hogy védi a családját, de legközelebb inkább szópárbajozzanak, ne iszapbirkózást rendezzenek az ebédlő kellős közepén! Értve vagyok? – kiáltotta, és megvárta, hogy mindketten rábólintsunk. Ugyanis Miss Plasztik tiltakozott minden ellen, amit az igazgató elmondott, és az egészet rám kente volna. Ez a vita eltartott egy jó darabig, nekem meg már csak a popcorn és a kóla hiányzott, hogy teljes legyen a mozim. Fejcsóválva hagytam el az irodát, és Mayáék keresésére indultam. Kint voltak az udvaron, és idegesen mászkáltak fel s alá. Ria látott meg először, és futva vetette magát a nyakamba.
- Annyira büszke vagyok rád! Végre megadtad neki azt, ami járt! De miről beszélt? Miért váltak el a szüleid? – kérdezte tágra nyílt szemekkel. A többiek is kérdőn pillantgattak felém, de én csak tagadóan ráztam a fejem.
- Sajnálom srácok, de erről most nem igazán akarok beszélgetni! De annyit mondhatok: nem mondott igazat Camille. – mindenki beleegyezően bólintott, csak Eric szemébe láttam némi csalódottságot. Tudtam, miért van, és fájt, de még nem álltam rá készen. Elé sétáltam, és láttam a szemem sarkából, hogy a többiek bemennek a suliba.
- Tudom, hogy azt hiszed, azért nem mondom el Neked, mert nem bízom meg benned. Ezt most verd ki a fejedből! Azért nem beszélek erről, mert még én sem állok készen arra, hogy bárkinek is elmondjam az igazságot! Meg tudod ezt érteni? – fürkésztem a szemét, és elvesztem azokban a gyönyörű, barna csodákban. Megértés villant a tekintetében. Beleegyezően bólintott, majd kézen fogott, és visszamentünk a suliba. A maradék óráimban nem hagyott egyedül, állandóan velem volt, fogta a kezem, és tudtam, hogy számíthatok rá. Bármit is hozzon a jövő, egyvalamit soha nem fogok elfelejteni: azoknak az embereknek a szeretetét és támogatását, akik a bajban is kiálltak értem, és hittek nekem, holott semmi okuk nem volt rá.

Döntés :)

Nos, a többség arra szavazott, hogy írjam újra a fejezetet. Hát, kérésetek számomra parancs, úgyhogy holnap jön az újratöltött 14. fejezet, de akkor nem ezek lesznek az események...hanem kicsit más :P Átírtam magamban a történet folytatását, úgyhogy a közeljövőben nem várható vita...vagy mégis? O.O :D
Puss
Petru Anne Hope

Döntés?

Sziasztok!
Nos, tudom, hogy a tegnapi fejezet nagyon gyenge és kusza lett, és Orchidée-nek külön piros pont, és egy hatalmas ölelés meg puszi jár, amiért őszintén vállalta a véleményét! :) Csajszi, imádlak <3
Ezért kitaláltam egy naggggyon ütős ötletet: Mit szólnátok, ha ezt a rész elfelejtenénk, és megírnám a 14. fejezetet...újra? :)
Kiteszek egy szavazást, csütörtökig van időtök eldönteni, mit szeretnétek, és akkor pénteken már jönne is vagy a friss, vagy a javított verziós 14. feji.
Döntsetek Ti, mert ez a blog Nektek készül, és szeretnélek Titeket is bevonni a fontosabb döntésekbe! )
Addig is, jók legyetek!
Puss
Petru Anne Hope

No comment.

Sziasztok! Tudom, mára beígértem egy fejezetet, de sajnos nem tudom hozni, mert holnap gigantikus matekdogát írunk, plusz még fizikát is, így teljesen ráment majdnem az egész napom, hogy azokra tanuljak. :(
A fejezet vagy holnap, vagy kedden kerül fel, attól függ, holnap mennyi időm lesz befejezni, mert holnap meg temetésre megyek, és nem tudom, mikorra érek haza. Remélem, megértitek, és nem haragszotok meg érte!
Addig is legyetek jók, írjatok komikat az előző fejezetekhez, és évezzétek ezt a gyönyörű időt! :)
Puss
Petru Anne Hope

13.fejezet

Nem fűznék hozzá nagy kommentárt, csak annyit, hogy iszonyatosan jól esik, hogy szerettek, és hogy várjátok az új fejezetet!

Tartom magam az ígéretemhez, és hozom Nektek a fejezetet!

Puss

Petru P. 

Nyugalom

Annyira más volt, mikor vele voltam. Nevettem, és elfelejtettem azt, hogy én soha nem leszek olyan, mint ő. Ő egyszerűen csodálatos volt, és úgy éreztem, hozzá képest egy senki vagyok. Rossz volt azt látni, őt mennyi mindenki ismeri és szereti, míg engem gyűlölködő pillantásokkal mustrálnak. De ez az élet. Ez ellen nehéz lenne valamit is tenni.

A hazaút csendesen telt, teljesen kifárasztottuk magunkat. Sokan tuti ovisnak néztek minket, de ez sem érdekelt túlzottan, tekintve, hogy ritkán adódnak olyan pillanatok, amikor mindketten ennyire felszabadultak vagyunk. Eric bebizonyította, hogy érdemes rá időt szánnom, és jobban megismernem, mert sokszor csak álarc mögé rejti az igazi valóját. 

Nagyokat pislogva próbáltam nem elaludni, de ez igazán nehezen ment, tekintve, hogy még a rádióból is andalító dalok szóltak. Egyszer csak ismerős dallam ütötte meg a fülemet. Kérdőn néztem Ericre, aki csak mosolyogva vállat vont.

- Ez… Danny? – kerekedett el a szemem, és a szám elé tettem a kezem, hogy ne vihogjak fel hangosan. Eric is csak a szemét forgatva vigyorgott, és magában dúdolgatta az „Amazing”-t.

- Énekeld! – vetettem be a kölyökkutya-szemeket. Rájöttem, hogy ezzel rá is tudok hatni, és így bátran használtam is ezt a fegyveremet.

- Nem!

- De!

- De nem!

- De igen!

- Vigyázz, mert még rosszba viszlek! – kacsintott, és lefordult az utcánkhoz. Durcásan dőltem neki az ülésnek, és a hazáig vezető úton egy szót sem szóltam. Nem sokat értem vele, ő inkább csak jól szórakozott rajtam, és különböző módon próbált megszólaltatni, de makacsul hallgattam. Mire a házhoz értünk, Eric teljesen elvesztette a türelmét, és már láttam, tényleg az utolsó szalmaszálon táncolok.

- Ne csináld már! Szólalj meg! Esküszöm, elénekelem neked Danny számát, csak szólj hozzám! – könyörgött, azt hiszem, végső kétségbeesésében. Na, ekkor úgy döntöttem, feladom, és mosolyogva felé fordultam. 

- Hallgatlak! – sóhajtva kihúzta magát, és tényleg énekelt nekem! J

- I’m feelin’ great, I’m feeling awesome,let me explain, you are the reason I breathe

you’re amazing, amazing, you’re a-a-a-amazing, I’m feelin’ great right here beside you

That’s where I will stay, you are the reason I breathe ,you’re amazing, amazing

you’re a-a-a-amazing, that’s what you are – halkult el a hangja, és gyér taps hangzott fel mögöttünk. Hátra néztem, és csak annyit láttam, hogy egyre több ember jön felénk, és egyre hangosabban tapsolnak. Az egyikük elkezdte skandálni, hogy „Csókot, csókot!”, és egyre többen csatlakoztak hozzá. Elpirulva fordultam vissza, Eric meg csak somolyogva átkarolta a derekam.

- Tudod… a többségnek döntő szavazata van! – kacsintott, és máris rányomta ajkait az enyémekre. Nem mondom, hogy nem esett jól a csókja, de nem akartam kiteregetni a magánéletemet az embereknek. Eric érezhette, hogy kissé frusztrál a tömeg, ezért egy jól irányzott mozdulattal kipörgetett, és a tapsvihar közben beterelgetett az ajtón.

- Megkérdezzem, ezt miért csináltad, vagy csak fölöslegesen jártatnám a számat? –húztam el a szám, mikor a lépcsőn ballagtunk felfelé.

- Figyelj rám! Tőlem bármikor, bármit kérdezhetsz, mert én úgyis megmondom neked az igazat! Miért csináltam? Egyrészt, mert iszonyatosan jól esett, másrészt pedig a reakciókra voltam kíváncsi. És az, hogy nem bánják, én boldog vagyok, iszonyatosa jól esik! – állított meg, és újra megcsókolt. Elmosolyodtam, és boldogan húztam még közelebb magamhoz. Miután elváltunk, inkább felmentünk a lakásba. A nappaliba ledobtuk a kabátokat meg a cipőket, és lehuppantunk a kanapéra. Megnyugodva dőltem el, és azt gondoltam, bár minden napom ilyen… boldog lenne. A nyugodt percekbe beleszólt egy telefon fülsiketítő visítozása.

- Ez a tiéd – motyogtam Ericnek, aki egyből felkapta a gonosz készüléket. Csevegett pár percet, és végül 10 perc után letette. 

- Sajnos el kell mennem, próba lesz, és nem maradhatok le – magyarázkodott, mire leintette. – Megsértődtél? – ijedt meg rögtön, én pedig képtelen voltam nem megállni röhögés nélkül. 

- Eric, paranoiás vagy. Dehogy sértődtem meg! Ez a munkád, én pedig ezzel együtt elfogadtalak! Nem kell magyarázkodnod, csak siess, nehogy elkéss, mert még rám kenik a többiek! – kacsintottam, és rácsaptam a párnával a hasára. Meghökkent a szavaimra, de rögtön széles mosolyt varázsolt az arcára.

- Ha visszajöttem, ezt még lejátsszuk – utalt az előbbi kis akciómra, mire nevetve eldőltem a kanapén, és még elkaptam a pillanatot, mikor becsukta maga mögött az ajtót. Fejcsóválva mentem a szobámba, ahol előkerestem a könyveimet, a jegyzetfüzeteimet, néhány tollat és a laptopom, majd ismét a nappaliban telepedtem le.

Bekapcsoltam a laptopot, és megnéztem az e-mailjeimet. Ria már el is küldte a mai maratoni tananyagot, én pedig nagy másolásba kezdtem. Ennyit vettek ma? Ez még nem is olyan sok! Azt hittem, többet kell pótolnom…na mindegy. Közben bekapcsoltam Danny CD-jét… nem tehetek róla, imádom a számait! Még a nyáron kaptam az egyik kedves ismerősömtől Magyarországon, és azóta az egyik kedvenc előadóm. Eric is megtalálta gondolom a CD-t, de ezek szerint nincs ellenére, hogy Dannyt hallgatok… legalábbis eddig nem szólt érte! Ezek után meg ne is szóljon! 

Épp a Cassandra dübörgött a hangszórókból, persze mértékkel, mikor láttam, hogy jött egy mailem. Ugrabugrálva odasasszéztam a laptophoz, és megnéztem, ki írt. Majdnem dobtam egy hátast, mikor megláttam a feladót. Rögtön levetettem magamat, és megnyitva a kis borítékot, olvasni kezdtem.

From: natecarmen@gmail.com

To: lolacarmen@gmail.com 

Subject: El vagy tűnve! :D

Bizony ám, eltűntél, húgocskám! Hiányoltalak a hétvégén skypon, de látom, elfoglalt vagy a popsztároddal, és ez miatt nem jut időd a családodra! ;) Tudod, ez nagyon rosszul esik Nekem. Elhagysz egy ilyen nyálgép miatt? Na de húgi…:D Komolyra fordítva a szót, tényleg megsértődtem, mert nem én tudtam meg először, hogy bepasiztál. Hiányzol, hiányzik, hogy nem rohansz egyből hozzám, ha valami történik veled. De azt hiszem, ehhez hozzá kell szokjak, nem igaz? Hiszen lassan Te is felnősz… és nem leszel többé az én kicsi húgom. Úristen, ez de nyálas lett! 

Anya is nagyszerűen van, az üzlet is nagyon jól megy, csak én ténfergek itthon, egyedül. L

Nem hittem, hogy egyszer ilyet mondok, de tényleg hiányzik a csicsergésed! És ne bízd el magad, ez így van.

Remélem, azért majd dobsz egy mailt, vagy egy sms-t a Te nagy, méla bátyókádnak! ;) Kezdek aggódni érted!

Vigyázz magadra!

Nate

Elmosolyodtam, és rögtön gépeltem is a választ.

From: lolacarmen@gmail.com

To: natecarmen@gmail.com 

Subject: Hiányzol, ne haragudj rám!

Ne haragudj, tényleg nem volt eszemben az elmúlt napokban, hogy keresselek! Bocsánat érte!

Tudom, már megszoktad, hogy mindent Neked mondok el, de ez még saját magamnak is új, így kicsit össze vagyok zavarodva. Nos, igen, úgy tűnik, alakul valami Erickel, de nem vagyok biztos sem magamban, sem abban, hogy mi összeillünk. Ugyan, kérlek, ő egy popsztár! Kinek kell ma egy átlagos lány, ha bárkit megkaphat, akit csak akar? :/ Bár Eric bebizonyította: Neki tényleg csak én kellek. Ami számomra elég hihetetlen, de ismersz: mindig a legjobb dolgokkal vagyok a legszkeptikusabb! J

Jajj, most sírtam! Hiányzom? Te is Nekem! Nincs kihez odabújni, és kibeszélni magamból a problémákat! Vagyis van, de nem akarom terhelni Ericet a saját kételyeimmel… van elég baja szegénynek az enyémek nélkül is! 

Tényleg nagyon egyedül lehetsz, ha a csiripelésem is hiányzik! ;)

Figyelj csak! Nem akarsz kijönni ide? Mármint hozzám? Szívesen látlak, és legalább „élőben” is megszemlélheted Ericet, és utána eldöntheted, lecsapod-e, vagy meghagyod Nekem! ;)

Gondold át!

Puszilom Anyuékat, vigyázzatok magatokra!

Lola

U.i.: Etetitek Szotyit és Nutellát? Mert ha nem, meggyilkollak! :D

Röhögve küldtem el az üzenetet, és lecsukva a laptopomat, elindultam kaját csinálni. Megnéztem, mi van a hűtőben, és úgy döntöttem, csinálok egy kis paprikás krumplit, jó magyarosan. Összeszedtem az alapanyagokat, és pikkpakk készen is volt a pompás vacsora.

Unalmamban betettem a DVD-be egy vígjátékot, és fél tízig azon röhögcséltem. Akkor aztán nyílt az ajtó, és Eric izzadtan, fáradtam lépett be rajta. 

- Szia!

- Na mi van? Kifáradtál? – mosolyogtam. Bólogatott, és lehuppant a székre. Fáradtan megdörzsölte a szemeit, és a konyha irányába nézett. – Főztél? – csillant fel a tekintete, és egyből az illatok után vetette magát. Szem forgatva követtem, és leültem a szemben lévő székre. A vacsora csendben telt, Ericen látszott, hogy fáradt, így nem is firtattam a beszélgetést. Kajálás után a fürdőbe tessékeltem, addig pedig elmosogattam. Mikor végzett, én is megfürödtem, és belebújtam a pizsimbe. Kifelé menet elpakoltam az útban lévő cuccokat, és az ágyamba vetettem magam. Amiből egy hatalmas nyögés tört fel. Mi van…?

- Ez most fájt – nyöszörögte Eric a takaró alatt, a fájó pontot masszírozva. A szám elé kaptam a kezem, és elszégyelltem magam, de rögtön dühös is lettem.

- Te teljesen megbuggyantál? Miért vagy az ágyamban?

- Itt alszom. Veled.

- Mióta?

- Most óta.

- És ezt csak így közlöd?

- Miért, hogy közöljem?- röhögött ki.

- Hát… először is megkérdezhettél volna, hogy egyáltalán én akarom-e, hogy itt aludjál. Másodszor… nincs több indokom, de ez így jól hangzott. – mosolyogtam.

- Ellen tudnál állni? Nekem? – támaszkodott meg a könyökén, és incselkedve mosolygott.

- Talán.

- Nem hiszem! – nevetett, és magához húzva átkarolt. Befészkeltem magam az ölelésébe, és megnyugodva hajtottam álomra a fejem. Éreztem, hogy simogatja a hajam, és egy puszit nyom a fejem búbjára. Utolsó emlékem, hogy a hajamba suttog.

- Köszönöm, hogy vagy Nekem!