Happy 21st Birthday, Eric Saade! :)

Nagyon Boldog 21. szülinapot, Eric!

Eljött hát a nap, amire vártunk. Ma ünnepli a kedvencünk a 21. születésnapját. Miért is nagy szó ez? Sokaknak talán semmiért. De nekünk, akik szeretjük ezt az embert, igenis az. Mert azzal, hogy ő megszületett, és elért idáig, nekünk is rengeteg örömet szerzett. Bár nem ismerem őt, mégis adott nekem valamit, amit más nem. A zenéjét. Az oly sokak által szeretett zenét.
Bevallom őszintén, én csak Myka történetéből ismertem meg, az Eurovíziót annyira nem követtem soron. De amikor elolvastam azt a pár fejezetet, ami készen volt, utánanéztem. És tetszett amit hallottam és láttam. Csodálatos hangja és kisugárzása van, talán ez hozta közelebb a szívemhez. 1990. október 29.-én Kattarpban látta meg a napvilágot, és itt is nevelkedett. Hálásak lehetünk a szüleinek, hogy ilyen csodálatos gyermeket neveltek fel, és hagyták, hogy a média világához tartozhasson. Azt hiszem, nélküle egy remek előadóval szegényedne a világ.
Szóval innen, Magyarországról is nagyon jó egészséget, boldogságot kívánok Neki, és remélem, hogy még nagyon sok dallal örvendeztet meg minket, mindig önmaga marad, olyannak, amilyennek eleinte megismertünk. Kívánom még, hogy ne hagyja azt, hogy beszippantsa a celebvilág, legyen ereje ellenállni a csábításnak, és továbbra is szeresse ennyire a rajongóit! Ez a legbecsületesebb dolog, amit egy sztár adhat nekünk, akik feljuttatták a csillagokig. Teljesüljön minden álma, ez a szívem kívánsága!
Petru P.

9.fejezet

 Sziasztok! Tudom, sokáig kellett várnotok, de annyira el voltam havazva a héten, hogy még olyanra sem volt időm, amit feltétlenül meg szerettem volna csinálni. De itt a fejezet, és szerintem egész jól sikerült :D
Köszönöm a kommenteket az előző fejezethez, meg a pipákat is, nagyon örültem nekik! Igazából csak ennyit akartam mondani, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót!

 Kellemes olvasást!

Csókból születik a boldogság...

Nem hiába szokták mondogatni, hogy milyen nagy a meglepetés ereje. Igazuk van, tényleg az. Tudtam, hogy készül valami nagy durranásra, amit soha életemben nem fogok elfeledni, de minden fantáziámon túltett a mai délután során. Jó sokat kocsikáztunk, már a fejem a vörös minden színében tündökölt a tehetetlenség érzésétől, ő pedig jól szórakozott azon, hogy erőlködöm a meglepetés kiderítésében. Mikor aztán beértünk a városba, kezdett derengeni, hogy mit olvastam róla, és hitetlenkedve csóváltam a fejem, mikor leparkoltunk a gondolt hely előtt. Nagy tömeg volt, szinte egy négyzetcentiméter helyet sem lehetett látni 10 méteres körzetben. Kicsatoltam az övem, és kerekre nyílt szemekkel meredtem a popsztárra.
- Ez most komoly? – intettem a fejemmel a hely felé, aminek kapuján gyönyörű nagy betűkkel az állt: Vidámpark. Vigyorogva kiszállt, átsétált az én oldalamra, és szélesre kitárta előttem az ajtót.
- Csak Ön után, hölgyem – hajolt meg gálánsan, de én csak a szememet forgattam a megmozdulásáért. Miután egy heves vita következtében sikerült kicsalnia a biztonságot jelentő kocsiból, nevetve lezárta azt, és a kezemet megfogva rángatni kezdett a bejárat felé. Amint meglátták az őrök, azon nyomban előre engedtek minket. Jó annak, aki ilyen híres – jegyeztem meg gondolatban epésen, miközben bocsánatkérő pillantásokat küldtem a várakozók felé.
Eric, amint átértünk a kapun, rögtön megtorpant, láthatóan nem tudta, merre is induljunk tovább. Körülpillantott, és felcsillant a szeme. Miért érzem úgy, hogy ez nekem csakis rosszat jelenthet?
- Mit szólnál egy kis Szellemkastélyhoz kezdésnek? – kacsintott, de a választ már nem várta meg, hanem ismét húzni kezdett az említett hely felé. Szellemkastély? Komolyan kórházba akar ez a srác küldeni? Mindentől, aminek kicsit is ijesztő hatása van, 2 mérföldes körzetből kerülni szoktam, erre ő berángat egy SZELLEMHÁZBA!
- Eric, ez nem jó ötlet, én… én nagyon fogok félni, és az idegeidre fogok menni! Sőt, ha otthon ez miatt az élmény miatt rémálmaim lesznek, rajtad fogom leverni az éjszaka közepén! – figyelmeztettem, közben pedig egyre közelebb kerültem a vesztőhely felé. Csak egy pillantást vetett az ijedt ábrázatomra, és még szorosabban fogta a kezeim.
- Nyugi, itt vagyok, nem fog senki bántani, megígérem – állt meg velem szemben, és mélyen a szemembe nézett. Elakadt a lélegzetem. Utáltam, hogy ilyen hatással van rám egyetlen pillantása, utáltam, hogy ezzel mindenre rá tud venni. Bosszúsan sóhajtottam, mire a vigyora kiszélesedett, és beljebb léptünk a már kívülről is elég khm… borzongató helyiségbe. Amint átléptem a küszöböt, egy szellem suhant át előttem, mire ijedten sikoltottam egyet, és szorosan megmarkoltam Eric alkarját, aki fájdalmasan szisszent fel.
- Nem is mondtad, hogy ilyen jó erőben vagy – simogatta meg a fájó területet, mire bocsánatkérően néztem rá. Legyintett, majd tovább ráncigált a folyosók rengetegében. Minden sarkon hullákkal találkoztam, és a legváratlanabb pillanatokban ugrottak elő azok az ijesztő, mesebeli lények, amiktől egész életemben rettegtem. A tetőpont az volt, amikor a Kaszás közeledett felém, olyan spéci kaszával, meg mindennel, és egyre csak azt hajtogatta, hogy eljött az időm, meg kell halnom. Sikoltoztam, Eric pedig jókat röhögött rajtam, ahogy kitágult szemekkel és szájjal nézek az élethű figurára. Volt ott Freddie Krueger, Sikoly, Samara Morgan, mutáns szörnyek, alig vártam már, hogy vége legyen. Az sem segített túl sokat, hogy Eric mellettem végignevette az egész utat, meg sem rezzenve az itt-ott felbukkanó lényektől. Mikor kiértünk a friss levegőre, egy gyors mozdulattal hátrafordultam, és ütni kezdtem a srác mellkasát.
- Te! Te idióta! Soha többet nem megyek veled sehova! Tee – ütöttem, de megelégelte a bántalmazást, és egy könnyed mozdulattal elkapta a kezeim. Puszit nyomott a kézfejemre, és bocsánatkérően nézett rám.
- Ne haragudj! Nem tudtam, hogy ennyire félni fogsz! De, olyan vicces voltál – humorizált, én pedig tehetetlenségemben megcsóváltam a fejem.
- Javíthatatlan vagy!
- De te így szeretsz!
- És ezt ki mondta?
- Őő, én! – kacsintott. – És most merre tovább? A szörnyű élményért cserébe választhatsz!
- Milyen nagylelkű vagy – gúnyolódtam, és törtem a fejem, hogy mivel akaszthatnám ki. Rémlett egy interjúból, hogy van valami, amit nem csíp. Mi…? És akkor beugrott. Ördögi mosoly terült el az arcomon, és kihívóan néztem a szemébe.
- Egy hullámvasút most jól esne, nm gondolod? – abban a pillanatban, ahogy kiejtettem a hullámvasút szót, elsápadt az amúgy napbarnított bőre, és könyörgően nézett rám.
- Ne! Lécci!
- De-de! – ugráltam előtte, mint egy karácsonyra váró kisgyerek – Hullámvasutat akarok! MOST!- ezzel megfogtam a kezét, és elindultam az említett tárgy felé. Mikor odaértünk, elkísértek minket a helyükre, és bele is ültünk rögtön. Össze - vissza csatoltak minket a biztonság kedvéért, bár Eric szerintem eléggé kiakadt rám.
- Muszáj ezt? – nézett rám kölyökkutya szemekkel. – Még kiszállhatunk!
- Nem-nem! Nyugi már, itt vagyok – kacsintottam rá, pont úgy, ahogy ő rám a kastély bejárata előtt. Láttam rajta, hogy tényleg retteg, ezért megfogtam a kezét, és nyugtatóan simogatni kezdtem. Elindultunk, ő pedig egyre jobban szorította a kezem. De amikor az első lejtőn lecsúsztunk, engedett a szorításán, és kezdte élvezni a dolgot. Én egész végig sikongattam, felszabadító érzés volt, mintha a fellegekben jártam volna! Majdnem olyan extázis érzésem volt, mint mikor táncolok. Az adrenalinszintem az egekben lehetett, de élveztem, nagyon is. Mikor kiszálltunk a kocsiból, már Ericnek is letörölhetetlen vigyor volt az arcán.
- Ez eszméletlen volt!
- Mondtam én – bólogattam hevesen, a jutalmam pedig egy hatalmas puszi volt az arcomra. Összebújva folytattuk az utunkat, és ez egyszer nem zavart, hogy mindenki minket bámul. Megláttam egy hatalmas nagy… valamit, mert nem tudtam a nevét. Mint kiderült, az Ágyúgolyó elnevezést kapta. Összenéztem a mellettem álló pasival, és egyszerre szólaltunk meg.
- Megyünk! – ezzel már ott is termettünk, és vártuk, hogy sorra kerüljünk. Hát mit ne mondjak, félelmetes volt rajta ülni. Olyan halálérzet fogja el az embert, de aztán átvált valami… nagyszerű érzésbe, amit szavakkal lehetetlen leírni. Itt is elengedtem a hangom, hadd szálljon a széllel, és mások is velem egy véleményen voltak, ugyanis alig lehetett hallani a zenét a hangos sikolyoktól.

- Na és mi lesz a következő áldozatunk? – kérdezte Eric, miközben vattacukrot tömött a szájába. Tisztára mintha a tesómat látnám.
- Gyerekes vagy – nyújtottam rá nyelvet, miközben egy zsepivel megtöröltem a száját, és kidobtam a legközelebbi kukába. Érdekes pillantással jutalmazott meg, de már ment is volna tovább, ha nem lát meg egy számára izgalmasnak ígérkező feliratot.
- Mit szólsz hozzá? – intett a fejével a táblára. Vadvízi túra. Nem is rossz ötlet – vontam meg a vállam. Még pont befértünk az egyik ilyen csónakszerű, kör alakú izébe. Becsatoltak itt is minket, és elindultunk egy kanyargós ösvényen. Egész végig kézen fogva ültünk Erickel, és együtt nevettünk saját magunkon. Kétség sem fér hozzá, őrültek vagyunk. Két, fiatal őrült. Soha többet nem szabad minket összeereszteni, mert attól tartok, veszélyesek leszünk az emberiségre. Már azt hittem, vége a kis túrának, de kiderült, hogy még csak most jön a rázós fele. És tényleg az volt. A mini-vízesésen lezuhantunk, és már azt hittem, ennyi, vége van, jött a nagy durranás, a finálé: A meredek vízesés. Sacc per kábé, 1 km hosszúságúnak tippeltem így messziről, és lapátszemekkel figyeltem, hogyan haladunk egyre gyorsabban pörögve felé.
- Meg fogok halni – sikoltottam, mikor már csak pár pillanat volt hátra a csúszásig.
- Ugyan már, dehogy fogsz – kiabálta Eric, és abban a pillanatban elértünk a lejtőhöz. Összenéztünk, és már csúsztunk is lefelé. Teli torokból ordított mindenki, és csurom vizesen értünk be a célba. Mikor kicsatoltak, le sem lehetett lőni.
- E egyszerűen Isteni volt – kurjongattam.
- Ja, csak 2 perce még a halálodon voltál – viccelődött Eric. Megcsaptam egy kicsit, de igazából nem akartam bántani. Persze eljátszotta a hattyú halálát, olyannyira hitelesen, hogy néhányan megkérdezték, ne hívjanak-e segítséget.
- Hát, ha tud egy jó pszihológust, akkor az ő telefonszámát elkérném – viccelődtem, de úgy látszik, tényleg dilisnek nézhetett ki Eric, mert fél percen belül megkaptam a számot. Meglepődve tekintettem le a kezemben tartott cetlire, és kitört belőlem az irdatlan nevetés. Eric már eddig is a földön fetrengett, szóval alapból ott maradt, én pedig nemsokára csatlakoztam hozzá. Lassan csillapodott le a vidámságunk, és tovább indultunk az áruházak felé. Megláttam egy szuveníreket árusító boltot, és egyből az otthoniakra, meg a csapatra gondoltam. Anyukámnak vettem egy csodaszép karkötőt, apumnak egy díszes iratrendezőt. Tesóm ajándékával sokat elbíbelődtem, végül egy katonás kulcstartóra, és egy vicces idézetes kis könyvre esett a választásom. A táncosoknak, egy- egy manapság divatos gumikarkötőt szereztem be, amin kivétel nélkül a Szerencse felirat állt. Magamnak vettem egy gyűrűt, és egy fülbevalót, egy a vidámparkot ábrázoló képeslapot, és egy spéci Svédország feliratú sálat. Eric közben eltűnt a vásárlók között, én pedig úgy döntöttem, mivel elég gorombán fogadtam ezt az egész ötletet, egy kis csekélységgel kedveskedek neki. Körülnéztem, hogy vajon mit is adhatnék egy híres popsztárnak. Megakadt a szemem egy ezüst, violinkulcs alakú medálon. Vettem hozzá egy szintén ezüst nyakláncot, és kifizettem a vásároltakat. Egy díszdobozba beledobtam, és az említett személy keresésére indultam. Meg is találtam, a bolt előtti lépcsőn ücsörgött, csomagokkal felszerelve.
- Látom, bevásároltál – intettem a megpakolt szatyrokra. Bólogatva feltápászkodott a földről, és izgatottan nézett rám.
- Mi van?
- Vettem neked valamit, de nem tudom, hogy elfogadod-e – kicsit ferdén nézett rám, tényleg bizonytalan volt az ajándékkal kapcsolatban.
- Nyugi, én is vettem neked amolyan „Bocsánat-ajándékot”, amiért csúnyán viselkedtem – kotortam ki az apró kis dobozt, és láttam felcsillanni azokat a gyönyörű szemeket. Átadtam neki, vártam, hogy felnyissa a tetejét. Amikor meglátta, hogy mit vettem, elmosolyodott, és kérte, hogy csatoljam fel neki. Teljesítettem a kérést, és lábujjhegyen ágaskodva a nyakába akasztottam a láncot. Miért kell minden pasinak ilyen nagyra nőnie? – fortyogtam magamban, mikor a művelet sikere be volt biztosítva.
- Ez lesz a szerencsenyakláncom – forgatta az ujjai közt a vékony ezüstszálat, és észbe kapva, ő is egy kisebb díszdobozt húzott elő a háta mögül. Kíváncsian vetettem rá magam, és amikor kinyitottam, teljesen elámultam. Ami rögtön szembe tűnt, az a szinte teljesen ugyan olyan medál, amilyet én is ajándékoztam neki, a másik pedig a karkötő. Egy rózsát formált meg, aminek a közepén apró ékkövek szórták szét a fényüket a halványodó napsütésben. Nagyon tetszett mind a két ajándék. Megkértem Ericet, hogy ő is csatolja fel a nyakláncot és a karkötőt. Jól eső borzongás futott rajtam végig, ahogy mögém lépve becsatolta a kapcsot, majd a kezemet a kezébe fogva a karlánccal is ugyan így cselekedett.
- Így legalább majd lesz, ami emlékeztet erre a napra – humorizált, amit nem tudtam mosolygás nélkül megállni.
- Mit szólnál befejezésképp egy céllövöldéhez? – torpantam meg az említett hely előtt. Sóhajtva kért egy menetet.
- És mi a kisasszony leghőbb vágya? – nézett hátra a válla fölött. Szétnéztem, és elvigyorodtam.
- Azt a Füles plüsst kérem szépen – pislogtam nagyokat. Eric célzott, és lőtt. Meglepetésemre pontosan, így a plüssel a kezében indult felém. Már nyúltam is a kis csekélységért, de a háta mögé rejtette. Szúrósan néztem rá, és próbáltam elvenni tőle.
- Naa, Eric, add ide – nyafogtam, mikor már feladtam a vele való küzdelmet.
- A-aa! Mit kapok cserébe?
- Egy nagy pofont? – tettem fel a költői kérdést, de persze nem gondoltam komolyan.
- Hahaha, nagyon vicces – forgatta a szemét, majd lassan közelebb lépett, és a köztünk lévő távolságot lecsökkentette 1 ujjnyira, ezzel világossá téve, mit is akar jutalmul.
- Csak egy puszi… az arcodra – dadogtam, teljesen elvesztve a fonalat. Olyan hatással volt rám, mint a leszokó félben lévő drogosra a fű. Egyszerűen elkábított, és vágytam minden érintésére. Elfordította az arcát, jelezve, hogy oké, akkor most kéri a puszit. Lassan közelítettem felé, és már épp hozzá értem volna az arcához, mikor elfordította, és a puszi a szájára sikeredett. Rögtön el akartam húzódni, de nem hagyta, hanem a csomagokat leejtve húzott magához még közelebb, ezzel az összes tiltakozásomat elsöpörte. Átkaroltam a nyakát, az ajkaim megnyíltak kutakodó nyelvei előtt, és érzéki játékba kezdtek azzal. Nem tudom, meddig állhattunk ott, összeölelkezve, csókolózva, de már csak arra figyeltem fel, hogy levegőhiány miatt elválunk, és pihegve kapaszkodunk a másikba.
- Azt hiszem, ez volt életem egyik legszebb napja – mormolta a fülem mellett. Ebben a pillanatban hatalmas tűzijáték vette kezdetét, mi pedig boldogan, egymást átölelve néztük a gyönyörű fényjátékot.

_______________________________________________________________

Nos, ennyi lenne :) A nagy részét improvizáltam, ugyanis soha nem jártam még az említett vidámparkban, szóval fogalmam sincs, mi lehet ott, és milyen élményeket nyújthat, de remélem, a lényeg azért jól átjött!
Kommentekért most sem lincselek meg senkit, és használhatjátok nyugodtan a chatet is véleménynyilvánításra :D
Puszillak titeket
Petru P.


U.i.: Néhány képecske :D

Eric és Lora medálja :)

Lora karkötője, amit Erictől kapott

Eric céllövöldés találata

Verseny!!

Ááá, megyek versenyre! Most indulunk! Szurkoljatok nekem! :)) Küldjétek a pozitív energiát! :D

2. díj ^^

Sziasztok! Ma a blog megkapta a második díját, amit ˇSalivanaˇ-nak köszönhetek! Még egyszer, szívből köszönöm Neked! :)
Boldog vagyok, hogy már van egy komplett kis kommentelő társaságom, és hogy egyre többen szereztek tudomást a blogról!
Remélem, továbbra is számíthatok rátok, lelkes olvasók!
Puszi mindenkinek!
Petru

U.i.: Aki szurkolt nekem, annak köszönöm, egész jól sikerült a verseny :)

8. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm az előző fejezethez kapott komikat, igazán örültem nekik! :) És köszönöm a 21 rendszeres olvasót is! Ti vagytok a legjobbak, komolyan! Ez a fejezet a bátyámé, aki támogatta az ötleteimet és az elképzeléseimet az írással kapcsolatban.
U.i. : Holnap szurkoljatok nekem, matekversenyre megyek, és nagyon izgulok :$$
Puszillak Titeket!
Petru P.

 

 Vicces nap, na meg a fenyegetés...

 

A felkelő nap sugarai cirógatták az arcom. Lassan nyitogattam a szemeimet, próbáltam visszaemlékezni a tegnapra, és bemérni, hogy hol is vagyok. Mikor végre kitisztult a látásom, észrevettem, hogy tulajdonképpen azért süt be a nap, mert nem húztuk le tegnap a redőnyt. Francba, miért vagyok ennyire feledékeny? – gondolkodtam magamban, mikor megszólalt az a büdös ördög a bal vállamon.

- Talán mert valaki elvonta a figyelmedet? – gonoszkodott, de megjelent az angyalom, aki egy lökéssel elintézte a „rosszabbik” felem, és most ő látott el egy hasznos tanáccsal.
- Lehet, hogy még nem vagy biztos az érzelmeidben, de egyet jegyezz meg: Csak a szívedre hallgass! – ezzel eltűnt, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal, ismét…

Talán visszaaludhattam, mert csak azt éreztem, hogy valaki próbált átjutni rajtam, több-kevesebb sikerrel. Pár pillanattal később vettem csak észre, hogy Eric az. Szóval akkor mégsem álmodtam – mosolyodtam el, és élvezettel néztem, hogyan szenved szegény. Már azt hittem, sikerül neki kikászálódni, de az utolsó pillanatban rossz helyen kapaszkodott meg, és leesett a kanapéról. Eddig bírtam, kitört belőlem a nevetés, majd’ bepisiltem, annyira röhögtem szerencsétlen srácon. Ő csak most vette észre, hogy én is fent vagyok, így kissé csodálkozva, de csillogó szemekkel nézte kitörésem.
- Látom, jól szórakozol – gúnyolódott, de láttam rajta, hogy nem haragszik. Legyintettem, de megszólalni még nem tudtam. Kapkodtam a levegőt, próbáltam nyugtatni magam, és pár perc múlva, már normalizált légzéssel köszöntöttem a popsztárt.
- Jó reggelt – vigyorogtam teli szájjal, mire ő is elmosolyodott, kivillantva gyönyörű fogsorát, ezzel vörös arcszínt kölcsönözve nekem. Még nagyobb lett a mosolya arcom láttán, de leintettem.
- Inkább meg se szólalj! Nem lennék ilyen helyzetben, ha tegnap a józan eszemre hallgattam volna… - csóváltam a fejem, miközben kikászálódtam ideiglenes fekvőhelyemről. Eric csak nevetett, édesen, bódítóan.
- Hohó, nem kértem, hogy aludjunk is kint! Csupán csak… egy kis romantikázást – kacsintott, én pedig gyerekesen kiöltöttem a nyelvemet.
- Húzd vissza, vagy leharapom!
- Bleee – nyújtottam, ki még jobban, mire alig követhető mozdulatokkal előttem termett, és - undorító – nem undorító – megfogta a nyelvem, ezzel pár centire csökkentve köztünk a távolságot. Ravaszul nézett a szemembe.
- Na, most legyen nagy a szád!
- Be nye tyugyok deszéni – próbáltam összehozni egy értelmes mondatot, de ez igen nehéz volt, tekintve, hogy a kéz – jobban mondva ujjak – még fogták a nyelvem. Eric eddig bírta, elengedte a nyelvem, és hangosan nevetve ölelt meg. Nem tudtam ezt mire vélni, de hiába is tagadnám, igenis jól esett az ölelése. Bár ezt neki nem kell tudnia. Egyelőre nem tudok dűlőre jutni vele kapcsolatban, hiú álmokba pedig nem akarom ringatni magamat. És őt sem…

- Éés mi a mai program? – engedett el hirtelen.
- Mi lenne? Iskola – morogtam rosszkedvűen, hiszen még nem volt hétvége, szóval esélyem sincs egy kis csendre, és nyugalomra.
- Áh, tényleg. Te vagy az egyetemesek gyöngye – piszkált, de én fel voltam mindenre készülve, és egy csokis keksszel betömtem a nagy száját. Lepillantott a finom édességre, és elkezdte bekebelezni, majd mikor végzett, megnyalta a száját, nem is sejtve, milyen erotikus gondolatokat fakaszt bennem. Vajon milyen ízű az ajka? Lola, fejezd be! Most! Ő csak egy haver! Vagy még annyi sem…
- Megyek fürdeni – indultam a fürdőbe, de jött utánam. Az ajtónál megálltam, és megfordultam.
- Akarsz még valamit mondani, vagy békén hagysz 10 percre?
- Nem, nem akarok, de tudod, én is pont most akartam indulni, fürdeni. Micsoda véletlen! – nézett a plafonra, és vigyorogva beljebb tolt. Mi lesz ebből, úristen!


Negyed órával később törülközőbe bugyolálva léptem ki a fürdőből, magam mögött hagyva az igen jó kedvű Ericet. A fürdést úgy kell elképzelni, hogy amíg én fürödtem, ő borotválkozott, és végezte az egyéb teendőit, utána cseréltünk, és én voltam a tükör előtt, míg ő a vizet pocsékolta odabenn.
Kiválasztottam egy egyszerű együttest, felkaptam magamra, bekészítettem az edzős cuccaim, és késznek nyilvánítottam magam. Eric is megjelent, immár harci díszben, így elindulhattunk a suliba. Amire viszont nem számítottam, az Eric kocsija volt. Még mielőtt megszólalhattam volna, betuszkolt az anyósülésre, aztán a kocsit megkerülve behuppant, és el is indította a járgányt. Halkan dorombolva kelt életre a motor, majd vadmacskaként kilőtt előre, a messzeségbe. Alig két perccel később már a suli parkolójában pakoltam ki a cuccom a hátsó ülésről, Eric pedig a kocsinak támaszkodva várta, hogy végezzek. Miután minden apróságot elrendeztem, lezárta a kocsit, és a kezét nyújtotta. Értetlenül néztem rá.
- Tudod, mi együtt járunk – emlékeztetett az ígéretemre, így kénytelen-kelletlen a kezébe helyeztem a sajátomat, mire összekulcsolta az ujjainkat, és elindult a bejárat felé.
Alig értünk be az ajtón, Maya már a nyakamban is landolt, Ria pedig mögötte kuncogott. Csúnyán néztem rá, de hogy őszinte legyek, nem tudtam rá úgy istenigazából haragudni, és ezt ő is tudta, mert a vigyora kiszélesedett, és fejcsóválva meredt a másik energiabombára.
- El sem hiszem, hogy együtt vagytok! Már az elején láttam, hogy vonzzátok egymást, de hogy ilyen hamar összejöttök, arra nem számítottam! Fúú, és komolyan össze is költöztetek? – és csak mondta, mondta, szinte levegőt sem véve. Mikor már láttam, hogy vörösödik a feje, közbeszóltam.

- Maya, Maya, nézz rám – fogtam meg az arcát, ezzel levegőt juttatva a szervezetébe. Kezdte visszanyerni az eredeti színét. Oké, ez jó jel!

- Figyelj, öhm… - kezdtem el megfelelő magyarázat után kutatni a fejemben, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Segélykérően néztem a mellettem álló Popularra, aki kicsit sem habozott a válaszadással.
- Tegnap jöttünk össze, és össze is költöztünk, hiszen így könnyebb mind a kettőnknek. Lehet, hogy egy kicsit elhamarkodtuk, de szerintem így a jobb mind a kettőnknek, nem igaz, Szívem? – nézett rám csillogó szemeivel, ami huncutsággal és vidámsággal volt teli. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak-

-  Igaz. Van még kérdés, vagy mehetünk? – néztem a lányokra, akik heves bólogatással jelezték egyetértésüket. Nehéz napom lesz ma, előre érzem…

- És még egyszer! – kiáltottam el magam, miközben a többiek próbálták összeszedni magukat a padlóról. Ittam egy kis vizet, és elindítottam Jennifer Lopez – On the floorját. A srácok nagyon ügyesek voltak, és szinte hibátlanul tudták erre a számra a koreográfiát. Beálltam középre, és beszámoltam.

- 5, 6, 7, 8 – és elindult a zene, én pedig mozogtam a ritmusra. A csípőmet riszáltam, közben szemmel tartottam a többieket, akik szinte teljes pontossággal követték a mozdulataim. A szám végén megtapsoltam őket. Igazán megérdemelték, nagyon keményen megdolgoztak ezért a tudásért.

- Bravó, ez nagyszerű volt! Hú, le fogjátok seperni őket a pályáról – hülledezett Alex, és elismerően nézett végig a társaságon. Karok fogták át a derekamat, ebből tudtam, hogy csakis Eric lehet a támadóm. Hátrapillantottam a vállam felett, ő is engem nézett a szeme sarkából. A meghitt pillanatnak Camille vetett véget, aki az udvartartásával bevonult a próbaterembe. Villámló tekintettel meredt rám, és le sem akarta venni a szemeit Eric derekamat ölelő kezéről. Ajjaj, ebből baj lesz…
- Szóval itt vagy! – sziszegte összeszorított szájjal, és csípőre tette a kezét. – Te hírnévre éhes szuka! Hogy képzelted, hogy összejössz Eric cicával? – nyafogta, mire lefagytam. A szemeim olyan szinten kikerekedtek, hogy féltem, kiesik a helyéről. Ez meg mi a …?
-  Öhm… miért hogy képzeltem? Azt hittem, single, szóval szabad pályám volt hozzá. Vagy nem? – vágtam vissza, és kiélveztem azt a pillanatot, amikor Camille méltósága darabokra hullik. A teremben mindenki eltátotta a száját, egyedül Eric vigyorgott teli szájjal, és a karja még szorosabban fogta át a derekam. Már azt hittem, vége van, és Camille elhúz, de tévedtem. Közelebb lépett, szinte belemászott az arcomba.
- Vigyázz magadra! Nagy lett az arcod! Visszaszerzem Ericet, és te mész a süllyesztőbe! A versenyen találkozunk – dobta hátra hidrogén szőke haját, és elvonult a sleppjével egyetemben. Mikor becsukódott utána az ajtó, mindenki a hasát fogva kezdett el nevetni. Alexéknek meg kellett támaszkodniuk, hogy össze ne essenek, Maya és Ria, na meg a többiek egymásba kapaszkodva próbálták túlélni ezt az eseményt. Megforgattam a szemem, és elindultam összepakolni a cuccaim. A többiek is lassan szedelőzködtek, hiszen már 5 óra is elmúlt, és mindenki igyekezett haza a családjához. Mikor kiengedtem az utolsó embert, bezártam az ajtót, és leadtam a kulcsot a portás néninek. Végre hazamehetek, ó jeah…

Eric az ajtó előtt várt rám. Mikor mellé értem, átkarolta a derekam, kinyitotta előttem az ajtót, és előre engedett. Ó, tehát van olyan pasi, akiből még nem halt ki az udvariasság. Ezt jó tudni. De hogy ezt pont Eric Saadeval kelljen megtapasztalnom, az valahogyan abszurd volt.
- És, mit csináljunk délután? – érdeklődött Eric már a kocsiban ülve. A rádióból halkan szólt a zene, mi pedig csöndben gubbasztottunk egymás mellett, eddig a pillanatig.
- Mit csinálnánk? Az én életem nem olyan érdekes, mint a tiéd, szóval ne számíts nagy dologra – csipkelődtem, és vártam, hogy megálljunk a ház előtt, de Eric elhajtott mellette. Hátrafordultam, és néztem az egyre távolodó otthonom. Visszafordultam, és egyenesen Eric elégedett arcába ütköztem.
- Eric, a lakásom arra van – mutattam vissza, ő meg csak vállat vont.
- Azt mondtad, nem olyan érdekes az életed – mondta ravaszul vigyorogva – Nos, én teszek róla, hogy az legyen…

Ne haragudjatok!

Sajnos nem tudom a részt hozni, most is csak 2 percre szabadultam a géphez. Két nagydolgozatot is írok holnap, és az egyiket ma tudtam csak meg, szóval a feladatokat is el kell még kérnem...
Amint tudom, hozom a frisset, de egy összecsapott fejezetnek nem hiszem, hogy örülnétek, így inkább késem, mintsem szar munkát adjak ki a kezeim közül.
Tényleg sajnálom =(
Puszillak Titeket (L)
Petru

Részlet :)

Sziasztok! Úristen, mikor felnéztem, és láttam, hogy 6 komi van, rendesen bekönnyeztem! Köszönöm Nektek!
Hoztam egy kis részletet, ha minden jól megy, holnap, de legkésőbb holnapután jön a rész!
Megjött az ihletem, vasárnap búcsú volt a falunkban, és ez kissé megnyomta a fantáziám működését :D Na nem mintha eddig nem lett volna ötletem a történet folytatásához, de a sok közül mindig választanom kell egyet, és most megjött a legjobb :D Mindjárt rakok fel egy kis kedvcsináló képecskét is a mi búcsúnkról!
Az részlet pedig :

"Francba, miért vagyok ennyire feledékeny? – gondolkodtam magamban, mikor megszólalt az a büdös ördög a bal vállamon.
- Talán mert valaki elvonta a figyelmedet? – gonoszkodott, de megjelent az angyalom, aki egy lökéssel elintézte a „rosszabbik” felem, és most ő látott el egy hasznos tanáccsal.
- Lehet, hogy még nem vagy biztos az érzelmeidben, de egyet jegyezz meg: Csak a szívedre hallgass! – ezzel eltűnt, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal, ismét…"

 

 Körhinta :)

Hinta-palinta, rajta ült a Petruska :D 

Break-dance ^^ Imádtam!

7. fejezet

Sziasztok! Megérkezett az új fejezet, nekem személy szerint ez a kedvencem eddig, ezt szerettem a legjobban írni. A késésért pedig bocsánatot kérek, szerettem volna előbb hozni, de sajnos annyi minden feltolódott ezen a héten, hogy nem győztem utolérni magam. Minden nap dolgozatot írtunk, nem mehettem el felkészületlenül, szóval kevesebb időm maradt az írásra. De nem mentegetőzöm, inkább majd igyekszem valamiféle egyensúlyt fenntartani, hogy ilyenek ne sokszor forduljanak elő.
Ez a fejezet Orchidée-jé, aki eddig minden fejezethez írt kommentárt, remélem, továbbra is marad ilyen lelkes olvasó!
Az előző fejezethez kapott komikat és pipákat pedig nagyon köszönöm!
Petru P.

Az álarc lehull

"Az igazi áldás gyakran fájdalom, veszteség és csalódás képében jelenik meg; de ha győzzük kivárni, hamar megmutatkozik tényleges alakjában..."
/ Joseph Addison /

Puffogva ültem a kanapén, számolva a perceket, amíg ide nem érnek a vendégeim. Hát nem sietik el a dolgokat, az már biztos. Unalmamban elővettem a leckét, és nekiláttam a megcsinálásának. Körülbelül a második példánál tarthattam, amikor megcsörrent a kaputelefon. Nem siettem rögtön a készülékhez, így is forrt bennem az indulat, még valami olyat vágnék a fejükhöz, hogy meg találnának sértődni. Felkaptam, és egy kedvesnek tűnő „Nyitom”-ot mormogtam bele. Megnyomtam a gombot, és leültem a tükör elé. Tényleg nem vagyok normális – állapítottam meg magamban. Alig telt el fél perc, már az ajtómon dörömbölt a cseppet sem türelmes kéz. Felpattantam, és felrántottam az ajtón, így az ököl majdnem a vállamat találta el, de pont időben ugrottam odébb az ütés elől, így megúsztam egy lilulást.
- Normális vagy? – sipítottam magas hangon Eric fülébe, amire csak egy csúnya pillantást kaptam. Az idegen felé fordultam, és illedelmesen bemutatkoztam.
- Jó napot! Loretta Lola Carmen. Bár jobb lett volna nem ilyen körülmények között megismerkedni… - húztam el a szám, miközben a jobbomat kínáltam fel a férfinak. Elfogadta, megrázta, és közben ő is elmondta a nevét.
- Tomas Lingman, Eric menedzsere. És én is szívesebben találkoztam volna más körülmények között – Láthatólag neki sem volt ínyére ez az egész, de egész rendesnek tűnt. Beinvitáltam őket, közben észrevettem, hogy Eric egy igen megpakolt hátizsákot cipel a vállán.

-          Hát ez meg minek? – rontottam neki, de ő csak intett, hogy menjek beljebb. Melegen ajánlom, Eric Saade, hogy megmagyarázd!
Bent ledobták magukat a kanapéra, Eric mintha otthon érezné magát, feltette a lábát a dohányzóasztalra. Eddig is pipa voltam, de most eltört bennem valami. Ha gőzmozdony lennék, a fülemen nem is fért volna ki az a sok füst, úgy fújtattam, mint egy bika, akit felhergeltek. A tekintetemmel felnyársaltam a popsztárt, de sajnos ő ezt sem vette észre. Hát jó, ő akarta…
Közelebb araszoltam, megfogtam a legközelebbi párnát, és az arcába vágtam. Meglepetten pislogott körbe, szerintem még fel sem fogta, mi történt. Felnézett, barna kiskutyaszemeit az enyémekbe fúrta, és mintha valami megcsillant volna benne. Csak nem akar…?
- A-a, Eric, itt te vendég vagy! Ez sima illem! Eric! – sikoltottam, de felkapott az ölébe, és leereszkedett a padlóra, majd irdatlanul csikizni kezdett. Ujjai mindenhol elértek, én pedig annyira nevettem, hogy a könnyeim megállíthatatlanul elkezdtek folyni az arcomon. Mikor megunta, nevetve ült le mellém, és nézte, ahogy szépen lassan helyreáll az összes arcizmom, és visszanyerem a józan eszem.
- Na, elég volt ennyi?
- Bőven! De ezt még visszakapod, Saade! Készülj az ellentámadásra! – kacsintottam rá. Gonoszkodva nézett vissza.
- Iigen? És mégis mivel? Agyon ütsz, mondjuk… egy palacsintasütővel?
- Nem is olyan rossz ötlet… - gondolkoztam el, de gyorsan el is hessegettem az összes álombéli képet, ami Eric kivégzésével ért véget. Ülő helyzetbe tornáztam magam, és kíváncsian néztem fel Tomra.
- Nos, gondolom sejted, miért vagyunk itt. – kezdett bele, én pedig hevesen bólogattam. – Lencsevégre kaptak titeket, és egyre több az érdeklődő felőled. Ezért arra gondoltunk, hogy játszhatnátok egy kicsit…
- Hogy mit csinálhatnánk? – valószínűleg nem gondolták, hogy ennyire nehéz a felfogásom, de ez most tényleg nem esett le elsőnek.
- El kéne játszanunk, hogy együtt vagyunk – fejtette ki bővebben Eric, bennem pedig meghűlt a vér.

Amikor megismertem Eric Saade-t, soha nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz az életem miatta. Az iskola Saade - rajongói egy életre megutálnak, és hogy szép, kerek egész legyen a történet, kiderült, hogy átmeneti szállást is biztosítanom kell a sztárpalántának, mert a rajongók megszállták a lakását. Ennyi viszont még nem volt elég a Sorsnak, Tom rávett, hogy játsszam el, hogy járunk, ráadásul már össze is költöztünk. Fél óra után, elszenesedett fülekkel nyögtem ki az igent, de abban a pillanatban meg is bántam. De sajnos már nem volt visszaút. Eric még aznap este átcuccolt hozzám, és szinte minden holmiját áthozta. Szó szerint! A vendégszoba tele volt a kacatjaival, nem győztem kapkodni a fejem a dobozok, bőröndök és táskák között. Azt hiszem, ennem kell egy kis fagyit.

Fél kilenckor meguntam a szitokáradatot, és berontottam lakótársam hálóhelyére. Felpislantott, épp az ingei összehajtogatásával bajlódott. Pasik – forgattam a szemeim.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha segítséget kértél volna? – léptem közelebb, és kivettem az aktuális áldozatát. Szépen összehajtogattam, és beraktam a többi közé. Ugyan több mint egy óra eltelt, de alig volt pár cucca kitéve. Belevetettem magam a bőröndjeibe, azt viszont meghagytam neki, hogy a khm… intimebb cuccait ő pakolja ki. Vigyorogva lépett az egyik kisebb táska felé, és az éjjeli szekrénybe kezdett pakolászni. én pedig szépen lassan összehajtogattam az összes cuccát, a fürdőszobában is csináltam helyet a piperéinek, és fél tízre fáradtan dőltem a kanapéra. Túl stresszes az életem, lazítanom kéne...

Éppen a kádban ültem, mikor hallottam nyílni az ajtót. Kikukkantottam a nem túl széles válaszfal mögül, és láttam egy Ericet, törülközővel a derekán. Tekintetem elidőzött izmos felsőtestén, minden egyes kockáját alaposan szemügyre vettem. Na de Lola!
- Khmm… - köszörültem meg a torkom, mire felém kapta a fejét, és mintha el is pirult volna. Aranyos volt így.
- Ő, bocsi, nem láttam, hogy bent vagy – szabadkozott elpirulva, mire elmosolyodtam. Így teljesen olyan volt, mint egy átlagos ember, senki meg nem mondta volna, hogy ő Svédország egyik legfényesebb csillaga. Mintha elpattant volna benne valami, egyre közelebb jött, és most rajtam volt a sor pirulások terén. Magamban hálát adtam az égnek, hogy jó sok hab sikeredett a vízbe, így el tudtam magamat takarni a kíváncsi szempár elől. Eric most már nem zavartatta magát, az előbbi zavarát már elfújta a szél. Leült a kád szélére, és csak vigyorgott. Kérdőn néztem rá.

-          Tudod, milyen aranyos vagy, amikor elvörösödsz? – kérdezte, mire még jobban elpirultam, és nem győztem máshová nézni égető pillantása elől. Jót kuncogott rajtam, majd lehajolva egy puszit nyomott a homlokomra – amin teljesen meglepődtem, az agyam pedig kitette a „Rögtön jövök!” feliratot, és elment szabadságra Hawaii-ra. Csak bámultam magam elé, és szerettem volna elhinni, hogy ez most éppen nem velem történik, de valahogy nem ment. Akartam, hogy velem történjen, valami megmagyarázhatatlan módon még vágytam is rá. És ez nem jó. Amióta megismerkedtem vele, felfordult az egész életem, és olyan dolgokat tettem, amiket még álmaimban sem gondoltam volna. Haragudnom kéne rá, hogy így felforgatta a megszokott ritmusom, haragudnom kéne, mert ennyire vonz magához, csak nem tudom, milyen értelemben.
- Min gondolkozol? – szólalt meg Eric, ezzel megtörve a hosszú csendet. Észre sem vettem, hogy még itt van. A fejemet hátravetettem, és ismét belemerültem a gondolataimba, egyelőre még nem akartam válaszolni a kérdésére. Nem is Eric lett volna, ha ezt szó nélkül hagyta volna. Már épp megnyugodtam, hogy nem kérdezősködik tovább, amikor egy nagy adag víz fröccsent az arcomba. Felsikoltottam a hirtelen jött támadás miatt, de hamar túlestem az első sokkon, és ellentámadásba lendültem. A végén egy hatalmas vízi csata kerekedett ki az egészből, az egész fürdő elázott a játékunk miatt. Egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. Érdekesen nézhettünk ki egy kívülálló számára, Eric egy törülközővel a dereka körül, én meg a fürdőkádban, habbal takargatva magam. Aztán lassacskán visszatért a józan eszem, és kitessékeltem a sztárocskát a helységből. Kiszálltam a kádból, magam köré tekertem egy törcsit, pont időben, ugyanis a fürdőajtó ismét nyílt, és láss csodát, Eric jött be rajta, egy szál boxerben. Nagyot nyeltem, és a tükör elé sétáltam. Eric beállt a zuhany alá, elhúzta a függönyt, cseppet sem zavartatta magát.
- Amúgy mi vezetett arra, hogy befogadj magadhoz? – kérdezett ki a vékony szöveten. Jó kérdés, én sem tudom…
- Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért mentem bele…
- Ne csináld már – fortyant fel. Hihetetlen ez a pasi – merengtem el, miközben a hajamat fésültem ki a tükör előtt. Még mielőtt kilépett volna a „válaszfal” mögül, felkaptam magamra az előre kikészített fehérneműt, és a pizsimet, ami egy rövid gatyából és egy fehér, Zrínyis felsőből állt. Tudniillik a bátyám katona, és a gólyatáboros felsőjét nekem adta emlékbe, mondván úgyis sokat vagyok távol, legalább ez emlékeztessen majd rá. Nem mintha el tudnám valaha is felejteni…
- Komolyan nem tudom – vettem elő a hajszárítót, ami megpecsételte a beszélgetés menetét, ugyanis egyetlen árva szót sem hallottam abból, amit Eric mondani akart.
Mikor megszárítottam, elpakoltam a helyére, és a még mindig tusoló Erichez fordultam.
- Te Eric, belefulladtál a vízbe?  - csipkelődtem. A víz egyből elzáródott, és felbukkant egy víztől csöpögő Eric Saade a zuhany mögül. A haja majdnem teljesen száraz volt, csak néhány vízcsepp árvátlankodott rajta. Felsőtestén viszont versenyt futottak a cseppek, és alig tudtam lefejteni a pillantásom róla. Ő is észrevette, csábító szándékkal közeledni próbált, de én hátráltam.
-  Nem, Eric, ne játszunk ilyet – csóváltam a fejem, és ezzel kivonultam a fürdőből, magára hagyva a felszarvazott popsztárt.

Nem tudom, mennyi idő telt el, de kezdtem álmos lenni. A kanapén ültem, fagyit majszoltam, és egy vígjátékon nevettem éppen, amikor Eric megérkezett. Egy rövidnadrágot, és egy fehér atlétát viselt, ami kiemelte izmos karjait, és mellkasát. Megállt mellettem, és kölyökkutya szemeket meresztett rám.
- Mi van? – tettem fel a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott jelen pillanatban.
- Leülhetek? – Olyan cukin nézett, az eszem megáll!
- És ezt miért kell megkérdezni? Ha már együtt lakunk… - tettem hozzá, mire elmosolyodott. Amire viszont nem számítottam, az az volt, hogy gyengéden felemel, leül, és maga elé húz. Átölelte a derekam, és betakargatott engem is és saját magát is. Úgy viselkedett, mint egy szerelmes kamasz, de tudtam, hogy nem szabad készpénznek venni az ilyen dolgokat. Sajnos nem tudtam neki ellenállni, sőt mi több, talán boldogabb voltam a karjai közt, mint valaha. Közelebb húzódtam hozzá, éreztem a bőrének puhaságát, és ez megnyugtatóan hatott rám. Erősebben ölelt már ő is, ajkait éreztem a fejem búbján, ahogy gyengéd puszit nyom rá. Így feküdtünk Isten tudja, mennyi ideig, mikor meghallottam Eric egyenletes szuszogását. Nem akartam felébreszteni azzal, hogy kikászálódom a karjai közül, így eldőltem, magammal húzva őt is, és hanyatt feküdtem. Karjai még erősebben közre fogták a derekam, de jól esett. Ilyen gondolatokkal nyomott el az álom, egy olyan ember karjaiban, akiről soha nem gondoltam volna, hogy leveszi az álarcát…