New friend and stupid bitch
” Friends are like credit cards - we
need them forever...”
Reggel az ágyban ébredtem. Fogalmam sincs, hogy kerültem oda, de
bármelyik fiú keze is van benne, hálám örökké üldözni fogja. Így nem kell egy
elfeküdt nyakkal kezdenem a napot. Lassan nyitogattam a szemeimet, és alig
tudtam csak párat pislogni, mert a napfény úgy döntött, kiégeti a retinámat.
Kellemes bizsergést éreztem a nyakamnál, és mikor hátrafordultam, láttam, ahogy
Eric is ébredezni kezd mellettem. Elmosolyogtam magam, hiszen reggelente olyan
volt, mint egy kisfiú. A haja szanaszét állt, és álmosan pillogott a
nagyvilágra. Mikor felmérte, mennyire lehet reggel, megszólalt.
- Jó reggelt, Napfény! – kuncognom kellett ezen a megnevezésen, hiszen így még
nem hívott soha.
- Neked is, Herceg! Ideje felkelni, mert már a hasadra süt a Nap!
- Hát a hasamra biztos nem… oda csak Te süthetsz! – kacsintott.
- Látom ma is elemedben leszel! – pusziltam meg az arcát, és a fürdő felé
indultam. Igen ám, de Eric ezt másképp gondoltam, és a kezemet megfogva
visszarántott maga mellé az ágyra. Nevetnem kellett a szituáción, és ahogy
hallottam, ő is igencsak élvezte a helyzetet. Felém gördült, és lefogta a
kezeimet.
- Én meg azt látom, hogy már megint szemtelenkedsz! Ezért bünti jár! –
méregetett gonoszul.
- Neeeee… én jó kislány vagyok! Ne bánts! – könyörögtem ártatlan, boci
szemekkel. Ám ő meg se hallotta a szavaim, hanem támadásba lendült, és
csiklandozni kezdett. Visonghattam, nem érdekelte túlzottan a dolog, még jobban
belelendült. Egyszer csak hangos hahotára lettünk figyelmesek.
- Jézusom, ti reggel sem vagytok normálisak! – röhögcsélt az ajtónak dőlve
Nate. Összenéztünk Erickel, és szinte egyszerre vetettük magunkat felé.
Ledöntöttük a lábáról, én pedig irgalmatlan csikizésbe kezdtem. A végén a két
fiú ellenem fordult, és együttes erővel letepertek.
- Okéé…hh…o..oké, megadom magam! – visítottam. – Álljatok le, bepisileek! –
kiabáltam. Nate egészségesen kiröhögött, Eric meg egyből elengedett. Én
rohantam a fürdőbe, mert tényleg kellett pisilnem. Dolgom végeztével első utam
a tükörhöz vezetett, és komolyan nevetnem kellett a látványon. A hajam
szanaszét állt, olyan volt, mint egy madárfészek. Az arcom kipirulva, a két kis
kiugró csontocskámon halvány rózsaszín foltok. Szinte elnevettem magam a
látványon.
- Na fiúk, azt hiszem, én lassan elmegyek tusolni. Tudjátok, attól, hogy ti már
nagyok vagytok, nekem még muszáj tanulnom, ha sikeres akarok lenni! –
kacsintottam a két hímneműre, miközben a ruháim után matattam a szekrényemben.
- Khm… húgi! Innen egész jó a kilátás Ericnek! – figyelmeztetett Nate, mivel
eléggé bepucsíthattam. Nyelvet öltöttem rá, és már mentem is vissza a fürdőbe.
Odakintről még hallottam a halk kacajokat, de nem igazán foglalkoztatott a
dolog. Gyorsan letusoltam, és engedélyeztem magamnak egy hajmosást is. Egy
törcsit tekertem magam köré, és nekiálltam a hajamat szárítani. 20 perc múlva
már frissen és illatosan lépkedtem a konyhám felé, hogy reggelit készítsek,
Ericék pedig egymás után mentek el tusolni. Épp a reggeli teámat ittam, amikor
Eric megjelent előttem egy szál törülközővel a dereka körül. Annyira elmerültem
a látványban, hogy észre sem vettem, hogy a teám már szinte kifolyik a számon.
Eric – kiélvezve a helyzetet – lassan közelített felém, csípőjét szexisen
ringatva, és egy csábos mosolyt villantott felém. Én teljesen elkábulva néztem
vissza rá, teljesen elvesztettem az önkontrollom. Láttam, ahogy egy kósza
vízcsepp útnak indul a nyakától, és egyenesen a hasa felé tart. A szememmel
követtem végig az útját, amíg el nem tűnt a sokat sejtető törülköző alatt.
Nagyot nyeltem, Eric pedig felkacagott.
- Tetszett a látvány, édes? – kacérkodott, én pedig elpirultam. Fogalmam sincs,
hogyan csinálja, de biztos valami betanult technika lehet, mert mesterfokozaton
csábított el – még engem is. Bólogattam, de megszólalni még mindig nem bírtam.
Még közelebb araszolt hozzám, szinte már levegő sem férhetett volna közénk. Eric
a fejét végighúzta először a fejem tetején, majd az arcom oldalán, végül
megállapodott a nyakamnál. Orrát finoman érintette az érzékeny területre, ezzel
kicsalva belőlem egy hatalmas sóhajt. Már épp megcsókolt volna, mikor hangos
torokköszörülésre lettünk figelmesek.
- Gyerekek, értem én, hogy dúl a love, de most komolyan előttem kell csinálni??
– mondta felháborodva, de a cinkos mosoly, amit Erickel váltott, elárulta őt.
- Bocsi, tesó, de ideje volt már, hogy lásd, milyen is a húgod, ha beindul –
kacsingatott Eric Natere, én pedig felháborodva néztem rájuk.
- Naa, mi az, hogy be vagyok indulva? Az előbb majdnem letepertél! –
értetlenkedtem, még hogy én! Beindulva! Kikérem magamnak!
- Mert úgy néztél ki, mint egy éhes vadmacska! Nem akartam én lenni a reggeli!
– magyarázta Eric komoly képpel, de a szája széle még neki is megremegett.
Gyilkos pillantást vetettem rá, és egy terv kezdett körvonalazódni bennem.
- Úgy gondolod? Tudod mit? Ha harc, hát legyen harc! Benne vagy egy fogadásban?
– vontam fel a szemöldököm, Eric pedig kíváncsian várta a folytatást. – Ha ma,
többször el tudlak csábítani, mint Te engem, akkor békén hagysz, és nem
szívatsz a mai esettel. Ha Te nyersz, kérhetsz tőlem valamit. – vázoltam fel az
ötletemet, és a szónoklat végén Ericre pillantottam. Láttam, hogy erősen
mérlegeli a helyzetet, majd magabiztosan elmosolyodik, és úgy válaszol.
- Jól van, Édes, de nem tudod, mire vállalkoztál! – majd fenék - riszálva
eltűnt a szobám ajtajában. Nate csak elnézően mosolygott, és leült az előttem
lévő székbe.
- Mit kérsz reggelire? – kérdeztem, mire ő csak rábökött az egyik pirítósra, és
továbbra is engem nézett. Kicsit frusztrált, hogy ennyire néz, ilyet nem
szokott csinálni, ezért mikor készen lettem a reggelijével, rá is kérdeztem.
- Mi van? Miért nézel így rám?
- Semmi. Tényleg. Csak… olyan boldognak tűnsz. – jegyezte meg két harapás
között. Tudtam, hogy neki még mindig érzékeny téma a költözködésem, hiszen
először Anglia miatt hagytam őket ott, most pedig Svédország miatt. Soha nem
tudta megérteni, miért jó nekem folyton lakhelyeket váltogatni, és új barátokat
keresni a régiek helyett. Mindig azt szerette volna, ha mellette vagyok, és
tudja, mi van velem. Ez sokáig így is volt, de aztán kiköltöztem, és csak
nagyon ritkán láthattam őt is, és anyát is. Fájt neki, hogy nem vagyok ott, és
sajnálta, hogy őt a munkája hazaköti.
- Az is vagyok. De másképp, mint otthon. Bevallom, hiányzik. – konyult le a
szám széle, és éreztem, hogy a könnyek lassan elhomályosítják a látásom. Mert
tényleg így volt. Hiányzott minden, ami az otthonom volt. A kis kockaház,
amiben felnőttem, az utca, ahol a biciklimmel annyiszor elestem. A park, ahol
minden napra akadt valami felfedezni való, és a tó, ahová hiába mentél
árvízkor, akkor sem volt benne egy csepp víz sem. Megmosolyogtató emlékek. És
én mindezt feladtam az álmaimért, hogy egyszer majd híres leszek. Otthagytam
mindent, és eljöttem, pedig tudtam, hány embernek okozom ezzel fájdalmat. Önző
voltam, de életemben egyszer magamra is gondoltam, nem csak másokra.
- Tudom, húgica, tudom – mondta magyarul, nekem pedig eleredtek a könnyeim.
Hangosan szipogtam, ő pedig megkerülve a pultot, magához ölelt. Hozzábújtam, és
beszívtam megnyugtató illatát. Mikor kicsik voltunk, mindig hozzábújtam, és
elég volt csak beszívnom az illatát ahhoz, hogy megnyugodjak. Most sem volt ez
másként. Pár perc múlva, mint általában a nagy viharok után, elcsendesedtem,
mint az idő. Kibontakoztam az ölelésből, és megtöröltem az arcomat. Észre sem
vettem, hogy időközben Eric is előbújt a szobából, és mosolyogva néz ránk.
- Ne haragudjatok, de olyan aranyosak voltatok. – tette fel mind a két kezét,
mi pedig legyintettünk egyet. Hozzám jött, és adott egy puszit a homlokomra.
Elmosolyodtam. Máris jobb kedvem lett, így a reggeli is kellemesen telt el.
Eric sajnos közölte, hogy ma nem jön az egyetemre, sőt, a srácok sem, mivel
próbálniuk kell, mert fellépnek majd valami nagy tévéshowban. Az ajtóban adott
egy puszit az arcomra, és már ment is a dolgára. Nate felajánlotta, hogy
elkísér a suliba, így a tesóm kíséretében indultam neki. Út közben magyaráztam
neki pár dolgot, és meg is mutogattam néhány helyet, ahová betérhet, amíg én az
iskolapadot koptatom. Odaadtam neki az útikönyvem, amiben Svédország összes
látnivalója benne van, és a lelkére kötöttem, hogy csak a közelben lévőket
látogatja meg. Nehogy már nélkülem menjen el várost nézni! Hiszen még én sem
láttam szinte semmit ebből a gyönyörű országból!
A suli előtt elköszöntünk egymástól, én pedig egyből kiszúrtam, hogy a lányok
árgus szemekkel figyelik ezt a nagy mamlaszt. Utolsó jó tanácsként még mondtam
neki pár szót, majd a csajokhoz ballagtam. Ők úgy néztek rám, mintha szellemet
láttak volna.
- Ki volt veled ez a bomba pasi? – érdeklődött egyből Maya. Komolyan, lottóznom
kéne. Szinte sejtettem, hogy meg fogja kérdezni. Azon csodálkoztam volna, ha meg
se említi.
- A bátyám. – kacsintottam, és a szekrényemhez battyogtam. Út közben
találkoztam Camille-lal és a kedvenc picsijeivel, akik persze nem tudták
megállni, beszólogatás nélkül.
- Milyen hamar megcsalta Ericet. Egyeseknek semmi sem jó. Remélem, ezt Eric is
hamar belátja. – majd hátradobta a szőke hajzuhatagát, és a többi kutyulival
odébb állt. Szörnyű ez a lány!
- Tudtad, hogy tesód kiköpött Chace Crawford? – kérdezte Ria.
- Igen. És sokszor össze is tévesztik vele. – nevettem fel. Hihetetlen, de
mintha indigóval készült volna a két srác, olyan nagy a hasonlóság. Persze Nate
mindig csak nevet rajta. Szerinte eltúlozzuk a dolgot.
- Á, de mázlista vagy. Két ilyen szexisten vesz körül nap, mint nap. –
legyezgette magát Maya, majd összenéztünk, és egyszerre nevettük el magunkat.
Dilis nőszemélyek vagyunk, de ez van. Minket így kell elfogadni, és
megszeretni!
- Jajj, ne, már megint matekkal kezdünk. – morgolódtam, mikor megnéztem, mégis
hányas terembe kell mennem. A matektanár tényleg rühellt engem, de könyörgöm,
nem én tehetek róla, hogy nincs tehetségem ehhez a tárgyhoz!
A szörnyeteg becsöngőkor bezárta az ajtót, és gonosz vigyorral nézett végig az
osztályon.
- Nos, gyerekek, van egy jó hírem számotokra. Ma röpdolgozatot írunk. Papírokat
elő, cuccot a táskába! Aki megszólal, az egyes! – nőtt még nagyobbra a mosolya,
és már-már úgy nézett ki, mint egy béka. Könyörgöm, mentsen meg valaki! Meg
fogok halni…
*~*~*~*~*~*
A kicsöngőkor én hagytam el legelsőnek a termet, a többiek pedig szánakozó
pillantásokat vetettek felém. Ez az óra maga volt a katasztrófa! A tanár egész
végig szívta a vérem, Camille meg még rátett egy lapáttal, úgyhogy ez az óra a
„Hogyan szívassuk meg Lore-t, és hogyan tiporjuk sárba a becsületét” –címet
kapta a többiektől. Rosszkedvűen ballagtam be a következő órámra, és már az sem
tudott felvidítani, hogy az irodalom beadandóm külön dicséretben részesült.
Aztán ebédszünetben ismét robbant a bomba. Ria és Maya szinte lerohantak, mikor
kijöttem spanyolról, és rögtön a könyvtárunk felé kezdett vonszolni. Leültettek
egy gép mellé, és bekapcsolták a facebook-ot. Értetlenkedtem egy sort, de
lepisszegtek, mondván, maradjak csendben, míg nem tudom, mi a szitu. Kezdtem
ideges lenni. Aztán mikor bejött, rákattintottak az iskola hivatalos honlapjára
is, és azon belül a diákrészlegre. Mikor megláttam a szalagcímet, azt hittem,
elájulok.
” Az iskolánkba már ribancok is járhatnak? Ennyire mélyre süllyedtünk? Le a
cédával, csatlakozz Te is hozzánk!”
Ez állt a főoldalon, alatta pedig egy plakát, rajta a képemmel, és még egy
csomó képpel, amiken a régi barátaimmal, és Dannel, az expasimmal vagyok.
Legalul pedig az a kép, amit Eric készített még aznap este, mikor sétálgattunk.
A kép alatt pedig ez állt: Eric, te is megbolondultál?
- Lore, hé, jól vagy? – rázogatott Ria, de nem feleltem. Azt hiszem, innen már
ők is kitalálhatták, hogy valami nincs rendben, de nem szóltak semmit. A facebook-ra
már rá sem mertem kattintani, de hajtott a kíváncsiság, így azt is megnéztem. A
fiókom üzenőfalát elárasztották idegen emberek szapuló, és becsmérlő szavai, a
leveleim csupa fenyegető és lesajnáló embertől jöttek, és kaptam ráadásul még
rengetek ribancokról szóló képet is, és egy utcasarkosat is, amihez odaírták:
Itt a helyed, nem a suliban, mocskos kurva!
Itt betelt a pohár. Felpattantam a helyemről, és nem törődve a lányok
kiabálásával, kirohantam az iskolából. Csak mentem, fogalmam sincs, merre. Az
emberek csodálkozva meredtek rám az utcán, de nem érdekelt semmi és senki. Hogy
történhetett ez velem? Hogy lehetnek ennyire szemetek? Miért engem bántanak?
Ártottam nekik? Nem értem. Ilyen még soha nem fordult elő velem, és most
értetlenül állok a dolgok elé. Tényleg ennyire utál Camille? Hogy minden szálat
megmozgat, hogy tönkretegye az életem? Mit vétettem én ellene? – gondolkodtam,
a könnyeim pedig megállíthatatlanul potyogtak a szememből. Ezért történhetett
meg, hogy a nagy sietségben nekimentem valakinek, és mindketten a földön
végeztük. Gyorsan megtöröltem az arcomat, és felpattantam, majd kezet
nyújtottam a földön fekvő lánynak.
- Ne haragudj, elnézést, csak… nem figyeltem, merre megyek! Tényleg ne
haragudj! – pislogtam rá bűnbánóan, még mindig könnyes szemekkel. A lány csak
legyintett, és elfogadva a kezemet feltápászkodott a földről. Leporolta magát,
és csak utána szólalt meg.
- Miért siettél ennyire? És… te jó Isten, gyere velem! – kiáltott fel, én pedig
ijedten követtem az étterembe. A mosdók felé kormányzott, és ott egyből a
csaphoz vitt.
- Teljesen elfolyt a sminked, gyere, rendbe hozlak! – intett, én pedig, mint
egy szófogadó kislány, felültem a márványborításos fedőlapra, és hagytam, hogy
lemossa a sminkemet, és felitassa a könnyeimet. Adott egy zsepit is, hogy
kifújjam az orrom, és csak utána engedett a tükör elé. A látvány még így is
elborzasztó volt. A szemeim a duplájára dagadtak, és kipirosodtak, az orrom is
megduzzadt egy kicsit, az ajkam pedig kiszáradt. Rögtön elővettem az alapozóm, és
az ismeretlen lány segítségével rendbe tettem magam.
- Gyere! – intett a lány, és kimentünk. Leült egy asztalhoz, én pedig követve a
példáját, magam alá húztam a székem, és kíváncsian néztem az előttem ülőre. –
Mi a baj?
- Ő… ne haragudj, de ezt nem pont egy idegennel akarom megbeszélni. – húztam el
a szám. – Ezen kívül, még a nevedet sem tudom.
- Molly Sandén, örvendek. – nyújtott kezet, nekem pedig egyszeriben világos
lett, miért volt olyan ismerős. Ő Eric exbarátnője!!
- Loretta Carmen! De… - bizonytalanodtam el. – Te nem Eric exbarátnője vagy?
- Te pedig a jelenlegi – kacsintott, én pedig lesütöttem a szemem. De
kellemetlen!
- Ezt így nem mondanám – pirultam el, és kerültem a szemkontaktust. Annyira
hülyén éreztem magam, hogy elmondani sem tudom.
- Láttam a képeket, és igazán összeilletek! Remélem, sikerül nektek! –
mosolygott még mindig, és mikor ránéztem, tényleg csak őszinteséget láttam
rajta.
- Te nem is bánod? – bukott ki belőlem a kérdés, ő pedig elnevette magát.
Bambán néztem rá, de még mindig nevetett. Nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Dehogy bánom! Látszik rajtad, hogy tényleg érdekel maga Eric, és nem az őt
körülvevő felhajtás! Mi tényleg barátokként váltunk el, és nem akarom, hogy
Eric boldogtalan legyen. Veled talán igazán, tényleg felhőtlenül boldog tudna
lenni, és én ennek nagyon örülök! – mosolygott rám bíztatóan, én pedig teljesen
elhűltem.
- Amúgy… tudom, ciki, de kérhetek egy autogramot? – rákvörös fejjel kutattam a
táskámban papírért meg tollért. – Az unokahúgom nagy rajongód, és bevallom, én
is szeretem a számaidat.
- Persze – vette el a papírt, és ráfirkantott valamit. – De most mesélj! Mi a
baj? Ki bántott meg?
Én pedig belekezdtem a mesébe. Elmondtam neki mindent, ő pedig néhol
csodálkozva, máskor pedig teljesen felháborodva hallgatta a szónoklatom.
Camille-t ahogy láttam, ő is szívesen likvidálta volna, és felajánlotta, hogy
ha esetleg valamikor segítségre lenne szükségem a banya eltüntetésére, ő
szíves-örömest segít nekem. Erre már tényleg én is szívemből felnevettem, és
megmondtam, hogy élek is majd az ajánlatával. Nagyon jó volt vele beszélgetni,
és úgy éreztem, benne teljes mértékben megbízhatok. Mesélt magáról, a
családjáról, és hogy mennyire várja már az új lemeze megjelenését. Persze azt
is elmondta, hogy idén ő is indul a Melodifestivalen-en, és reméli, hogy kijut
majd az Eurovízióra a dalával.
Kérdezgetett az én családomról, meg hogy miért pont Svédországba jöttem. Egész
délután az étteremben voltunk, és tényleg sokat nevettünk.
Fél hétkor aztán úgy döntöttünk, ideje hazamenni. Azért telefonszámot
cseréltünk, és még egy közös képre is jutott időnk.
Molly vicces kedvében volt, és még az elköszönésünk után is odaszólt még egy
utolsót.
- Aztán ha szőke kutyuli-veszély van, szólj nyugodtan, van egy nagyon jó
ismerősöm, aki sintérkedik, és szívesen elviszi őt a menhelyre! – muszáj volt
hangosan felnevetnem, szinte fuldokoltam ezen a poénján. Hihetetlen ez a csaj!
- Nyugi, majd telefonálok! – ezzel elindultam haza. Sokkal jobb kedvem volt, és
már el is felejtettem, mi történt nemrég. Sétáltam még egy keveset, majd
beültem a parkba, és néztem a lemenő Napot. Itt olyan nyugodt minden. Persze,
kivéve a várost, mert az mindig pezseg. De a parkban csak én voltam, meg a
természet, senki más. És azt hiszem, ez így volt jó.
*~*~*~*~*~*
Nyolc óra környékén már kezdett lehűlni a levegő, én pedig elindultam a
lakásomhoz. Miután kétszer is sikeresen eltévedtem, inkább segítséget kértem,
és úgy indultam neki. Az ismerős környéket látva megkönnyebbültem, kicsit
gyorsabb tempóra váltottam, hogy hamarabb odaérjek. A lépcsőn felfelé menet
eszembe jutott, hogy Eric és Nate is keresett telefonon, de nem vettem észre,
csak nemrég, így már halálra aggódhatják magukat. Fel voltam készülve a
legrosszabbra, de ez még attól is rosszabb volt. Mikor beértem a lakásba,
ledobtam a cipőmet, meg a vékonyka kabátom, és a nappaliba mentem. A két fiú
feszülten ült a kanapén, és mikor beértem, két dühös pillantás fúródott az én
megbánómba.
- Nagyon nagy bajban van, ifjú hölgy! – kezdte Nate vészesen nyugodt hangon.
- Bizony, Édesem, most benne vagy a pácban! – Eric sem kímélt.
- Megmagyarázom! – védekeztem rögtön.
- Hallgatunk! – mondta egyszerre a két fiú, bennem pedig felvillant a piros
vészjelző gomb: Végem van!
|
SZia!
VálaszTörlésEz valami hihetetlen! Iszonyú nagyokat röhögtem, amikor lehetett, de a főleg a végén... szerintem a fiúk nemsokára nem Lolára lesznek mérgesek...
Azért durva ez a Camille. Hogy lehet ilyet csinálni? Nem lola a ribanc, hanem ő. remélem, megkapja majd a magáét.
Imádtam a fejezet elején uralkodó "buja" hangulatot, és Nate neszólásait. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a fogadásból...:)
A végét kicsit rövidnek éreztem, szóval várom a folytatást!!!!!
Egyetlen dolgo van, amit nem tetszett: a szöveg stílusa, hgoy ilyen középre zárt. Nem vészes, de én jobban szeretem a sorkizártat. A design amúgy nagyon jó:)
Siess a folytatással, és bocsi a rövid kommentért!
Puszi