13.fejezet

Nem fűznék hozzá nagy kommentárt, csak annyit, hogy iszonyatosan jól esik, hogy szerettek, és hogy várjátok az új fejezetet!

Tartom magam az ígéretemhez, és hozom Nektek a fejezetet!

Puss

Petru P. 

Nyugalom

Annyira más volt, mikor vele voltam. Nevettem, és elfelejtettem azt, hogy én soha nem leszek olyan, mint ő. Ő egyszerűen csodálatos volt, és úgy éreztem, hozzá képest egy senki vagyok. Rossz volt azt látni, őt mennyi mindenki ismeri és szereti, míg engem gyűlölködő pillantásokkal mustrálnak. De ez az élet. Ez ellen nehéz lenne valamit is tenni.

A hazaút csendesen telt, teljesen kifárasztottuk magunkat. Sokan tuti ovisnak néztek minket, de ez sem érdekelt túlzottan, tekintve, hogy ritkán adódnak olyan pillanatok, amikor mindketten ennyire felszabadultak vagyunk. Eric bebizonyította, hogy érdemes rá időt szánnom, és jobban megismernem, mert sokszor csak álarc mögé rejti az igazi valóját. 

Nagyokat pislogva próbáltam nem elaludni, de ez igazán nehezen ment, tekintve, hogy még a rádióból is andalító dalok szóltak. Egyszer csak ismerős dallam ütötte meg a fülemet. Kérdőn néztem Ericre, aki csak mosolyogva vállat vont.

- Ez… Danny? – kerekedett el a szemem, és a szám elé tettem a kezem, hogy ne vihogjak fel hangosan. Eric is csak a szemét forgatva vigyorgott, és magában dúdolgatta az „Amazing”-t.

- Énekeld! – vetettem be a kölyökkutya-szemeket. Rájöttem, hogy ezzel rá is tudok hatni, és így bátran használtam is ezt a fegyveremet.

- Nem!

- De!

- De nem!

- De igen!

- Vigyázz, mert még rosszba viszlek! – kacsintott, és lefordult az utcánkhoz. Durcásan dőltem neki az ülésnek, és a hazáig vezető úton egy szót sem szóltam. Nem sokat értem vele, ő inkább csak jól szórakozott rajtam, és különböző módon próbált megszólaltatni, de makacsul hallgattam. Mire a házhoz értünk, Eric teljesen elvesztette a türelmét, és már láttam, tényleg az utolsó szalmaszálon táncolok.

- Ne csináld már! Szólalj meg! Esküszöm, elénekelem neked Danny számát, csak szólj hozzám! – könyörgött, azt hiszem, végső kétségbeesésében. Na, ekkor úgy döntöttem, feladom, és mosolyogva felé fordultam. 

- Hallgatlak! – sóhajtva kihúzta magát, és tényleg énekelt nekem! J

- I’m feelin’ great, I’m feeling awesome,let me explain, you are the reason I breathe

you’re amazing, amazing, you’re a-a-a-amazing, I’m feelin’ great right here beside you

That’s where I will stay, you are the reason I breathe ,you’re amazing, amazing

you’re a-a-a-amazing, that’s what you are – halkult el a hangja, és gyér taps hangzott fel mögöttünk. Hátra néztem, és csak annyit láttam, hogy egyre több ember jön felénk, és egyre hangosabban tapsolnak. Az egyikük elkezdte skandálni, hogy „Csókot, csókot!”, és egyre többen csatlakoztak hozzá. Elpirulva fordultam vissza, Eric meg csak somolyogva átkarolta a derekam.

- Tudod… a többségnek döntő szavazata van! – kacsintott, és máris rányomta ajkait az enyémekre. Nem mondom, hogy nem esett jól a csókja, de nem akartam kiteregetni a magánéletemet az embereknek. Eric érezhette, hogy kissé frusztrál a tömeg, ezért egy jól irányzott mozdulattal kipörgetett, és a tapsvihar közben beterelgetett az ajtón.

- Megkérdezzem, ezt miért csináltad, vagy csak fölöslegesen jártatnám a számat? –húztam el a szám, mikor a lépcsőn ballagtunk felfelé.

- Figyelj rám! Tőlem bármikor, bármit kérdezhetsz, mert én úgyis megmondom neked az igazat! Miért csináltam? Egyrészt, mert iszonyatosan jól esett, másrészt pedig a reakciókra voltam kíváncsi. És az, hogy nem bánják, én boldog vagyok, iszonyatosa jól esik! – állított meg, és újra megcsókolt. Elmosolyodtam, és boldogan húztam még közelebb magamhoz. Miután elváltunk, inkább felmentünk a lakásba. A nappaliba ledobtuk a kabátokat meg a cipőket, és lehuppantunk a kanapéra. Megnyugodva dőltem el, és azt gondoltam, bár minden napom ilyen… boldog lenne. A nyugodt percekbe beleszólt egy telefon fülsiketítő visítozása.

- Ez a tiéd – motyogtam Ericnek, aki egyből felkapta a gonosz készüléket. Csevegett pár percet, és végül 10 perc után letette. 

- Sajnos el kell mennem, próba lesz, és nem maradhatok le – magyarázkodott, mire leintette. – Megsértődtél? – ijedt meg rögtön, én pedig képtelen voltam nem megállni röhögés nélkül. 

- Eric, paranoiás vagy. Dehogy sértődtem meg! Ez a munkád, én pedig ezzel együtt elfogadtalak! Nem kell magyarázkodnod, csak siess, nehogy elkéss, mert még rám kenik a többiek! – kacsintottam, és rácsaptam a párnával a hasára. Meghökkent a szavaimra, de rögtön széles mosolyt varázsolt az arcára.

- Ha visszajöttem, ezt még lejátsszuk – utalt az előbbi kis akciómra, mire nevetve eldőltem a kanapén, és még elkaptam a pillanatot, mikor becsukta maga mögött az ajtót. Fejcsóválva mentem a szobámba, ahol előkerestem a könyveimet, a jegyzetfüzeteimet, néhány tollat és a laptopom, majd ismét a nappaliban telepedtem le.

Bekapcsoltam a laptopot, és megnéztem az e-mailjeimet. Ria már el is küldte a mai maratoni tananyagot, én pedig nagy másolásba kezdtem. Ennyit vettek ma? Ez még nem is olyan sok! Azt hittem, többet kell pótolnom…na mindegy. Közben bekapcsoltam Danny CD-jét… nem tehetek róla, imádom a számait! Még a nyáron kaptam az egyik kedves ismerősömtől Magyarországon, és azóta az egyik kedvenc előadóm. Eric is megtalálta gondolom a CD-t, de ezek szerint nincs ellenére, hogy Dannyt hallgatok… legalábbis eddig nem szólt érte! Ezek után meg ne is szóljon! 

Épp a Cassandra dübörgött a hangszórókból, persze mértékkel, mikor láttam, hogy jött egy mailem. Ugrabugrálva odasasszéztam a laptophoz, és megnéztem, ki írt. Majdnem dobtam egy hátast, mikor megláttam a feladót. Rögtön levetettem magamat, és megnyitva a kis borítékot, olvasni kezdtem.

From: natecarmen@gmail.com

To: lolacarmen@gmail.com 

Subject: El vagy tűnve! :D

Bizony ám, eltűntél, húgocskám! Hiányoltalak a hétvégén skypon, de látom, elfoglalt vagy a popsztároddal, és ez miatt nem jut időd a családodra! ;) Tudod, ez nagyon rosszul esik Nekem. Elhagysz egy ilyen nyálgép miatt? Na de húgi…:D Komolyra fordítva a szót, tényleg megsértődtem, mert nem én tudtam meg először, hogy bepasiztál. Hiányzol, hiányzik, hogy nem rohansz egyből hozzám, ha valami történik veled. De azt hiszem, ehhez hozzá kell szokjak, nem igaz? Hiszen lassan Te is felnősz… és nem leszel többé az én kicsi húgom. Úristen, ez de nyálas lett! 

Anya is nagyszerűen van, az üzlet is nagyon jól megy, csak én ténfergek itthon, egyedül. L

Nem hittem, hogy egyszer ilyet mondok, de tényleg hiányzik a csicsergésed! És ne bízd el magad, ez így van.

Remélem, azért majd dobsz egy mailt, vagy egy sms-t a Te nagy, méla bátyókádnak! ;) Kezdek aggódni érted!

Vigyázz magadra!

Nate

Elmosolyodtam, és rögtön gépeltem is a választ.

From: lolacarmen@gmail.com

To: natecarmen@gmail.com 

Subject: Hiányzol, ne haragudj rám!

Ne haragudj, tényleg nem volt eszemben az elmúlt napokban, hogy keresselek! Bocsánat érte!

Tudom, már megszoktad, hogy mindent Neked mondok el, de ez még saját magamnak is új, így kicsit össze vagyok zavarodva. Nos, igen, úgy tűnik, alakul valami Erickel, de nem vagyok biztos sem magamban, sem abban, hogy mi összeillünk. Ugyan, kérlek, ő egy popsztár! Kinek kell ma egy átlagos lány, ha bárkit megkaphat, akit csak akar? :/ Bár Eric bebizonyította: Neki tényleg csak én kellek. Ami számomra elég hihetetlen, de ismersz: mindig a legjobb dolgokkal vagyok a legszkeptikusabb! J

Jajj, most sírtam! Hiányzom? Te is Nekem! Nincs kihez odabújni, és kibeszélni magamból a problémákat! Vagyis van, de nem akarom terhelni Ericet a saját kételyeimmel… van elég baja szegénynek az enyémek nélkül is! 

Tényleg nagyon egyedül lehetsz, ha a csiripelésem is hiányzik! ;)

Figyelj csak! Nem akarsz kijönni ide? Mármint hozzám? Szívesen látlak, és legalább „élőben” is megszemlélheted Ericet, és utána eldöntheted, lecsapod-e, vagy meghagyod Nekem! ;)

Gondold át!

Puszilom Anyuékat, vigyázzatok magatokra!

Lola

U.i.: Etetitek Szotyit és Nutellát? Mert ha nem, meggyilkollak! :D

Röhögve küldtem el az üzenetet, és lecsukva a laptopomat, elindultam kaját csinálni. Megnéztem, mi van a hűtőben, és úgy döntöttem, csinálok egy kis paprikás krumplit, jó magyarosan. Összeszedtem az alapanyagokat, és pikkpakk készen is volt a pompás vacsora.

Unalmamban betettem a DVD-be egy vígjátékot, és fél tízig azon röhögcséltem. Akkor aztán nyílt az ajtó, és Eric izzadtan, fáradtam lépett be rajta. 

- Szia!

- Na mi van? Kifáradtál? – mosolyogtam. Bólogatott, és lehuppant a székre. Fáradtan megdörzsölte a szemeit, és a konyha irányába nézett. – Főztél? – csillant fel a tekintete, és egyből az illatok után vetette magát. Szem forgatva követtem, és leültem a szemben lévő székre. A vacsora csendben telt, Ericen látszott, hogy fáradt, így nem is firtattam a beszélgetést. Kajálás után a fürdőbe tessékeltem, addig pedig elmosogattam. Mikor végzett, én is megfürödtem, és belebújtam a pizsimbe. Kifelé menet elpakoltam az útban lévő cuccokat, és az ágyamba vetettem magam. Amiből egy hatalmas nyögés tört fel. Mi van…?

- Ez most fájt – nyöszörögte Eric a takaró alatt, a fájó pontot masszírozva. A szám elé kaptam a kezem, és elszégyelltem magam, de rögtön dühös is lettem.

- Te teljesen megbuggyantál? Miért vagy az ágyamban?

- Itt alszom. Veled.

- Mióta?

- Most óta.

- És ezt csak így közlöd?

- Miért, hogy közöljem?- röhögött ki.

- Hát… először is megkérdezhettél volna, hogy egyáltalán én akarom-e, hogy itt aludjál. Másodszor… nincs több indokom, de ez így jól hangzott. – mosolyogtam.

- Ellen tudnál állni? Nekem? – támaszkodott meg a könyökén, és incselkedve mosolygott.

- Talán.

- Nem hiszem! – nevetett, és magához húzva átkarolt. Befészkeltem magam az ölelésébe, és megnyugodva hajtottam álomra a fejem. Éreztem, hogy simogatja a hajam, és egy puszit nyom a fejem búbjára. Utolsó emlékem, hogy a hajamba suttog.

- Köszönöm, hogy vagy Nekem!