12.fejezet

Sziasztok!
Itt az új fejezet, ami igaz, hogy kicsit rövid lett, de teljes szívből írtam Nektek!
A szavazás lezárult, köszönöm, hogy kattintgattatok a kedvemért, és szántatok rám egy kis időt! :)
Nem is húzom tovább az időt: Kellemes olvasást! ;)
Puss, Petru

Ismerj meg!

A boldogság rövid ideig tart, ezt megtanultam az évek során. De úgy látszik, itt minden másként van, mint ahogyan az ember elképzelné. Boldog akartam lenni otthon, de mindig valami útját állta, itt pedig még csak nem is kerestem a boldogságot, és mégis, talán életemben először nevettem felhőtlenül. És ezt is kinek köszönhetem? Ennek az idióta svédnek és az Ő remek ötleteinek.

- Eric, én ide be nem megyek. – torpantam meg, amint megláttam a Sportközpont feliratot. Gonoszan elvigyorodott, én pedig kezdtem durván kellemetlenül érezni magam.

- Ha nem jössz a saját lábadon, majd beviszlek én magam! – mondta, én pedig mérlegeltem a dolgokat, és úgy döntöttem, inkább a lábaimon szeretnék továbbra is közlekedni. Sóhajtva tovább mentem, Eric pedig mellettem haladva lépdelt az épület felé.

Bent teljesen elámultam, hiszen nem is erre számítottam. Az edzőterem egy teljesen elkülönített részben volt, ahol kigyúrt izompacsirták villogtak a szőke, minden bizonnyal nagyon „okos” lányoknak. Ide talán még akkor sem lépnék be, ha fizetnének érte. Ezek az úgynevezett edzőtermek mind csak villogásra vannak kitalálva, nem arra, hogy az ember tényleg mozogjon egy keveset. Persze tudom, hogy Eric is jár edzőterembe, de azt hiszem, ő is a kisebb helyeket kedveli, nem pedig a „ Majd Én Megmutatom Hogy Jobb Vagyok Nálad” – típusúakat. Viszont a többi része a centrumnak egyszerűen csúcs szuper volt. A termen belül volt ping-pong asztal, külön teniszpálya, kint pedig egy rendes méretű focipálya is helyet kapott. A bejárattal szemben pedig egy hatalmas mászó fal kapott helyet, ami azonnal meg is hozta a kedvemet. Kerek szemekkel néztem a svédet, ő pedig fájdalmas arccal rám vicsorgott.

-  Miért pont mászni kell? Miért nem… mit tudom én… teniszezni? – emelte égnek a tekintetét, én pedig durcásan összefontam a karjaimat a melleim előtt. 

- Vagy ez, vagy öri hari, oki-doki? – ajánlottam, és rá emeltem a szemeim. Pár percig néma csönd volt, aztán mind a kettőnkből kitört az irdatlan nevetés. Hihetetlen, mennyire idióták tudunk mi ketten lenni. Főleg, ha összeeresztenek minket…

                                                                      ********

- Öri hari – törögette még mindig a könnyeit Eric, miközben bekapcsolták a biztosító köteleinket.  Nyelvet öltöttem rá, és elkezdtem mászni. Kuncogva jött ő is utánam, de jócskán lemaradt, mert állandóan lefelé tekintgetett.

- Eric, figyelj, ne nézz már állandóan lefelé! Semmi bajod nem lesz, maximum majd az én haragom elől nem tudsz majd menekülni – mentem lejjebb, hogy ne kelljen kiabálnom. Rám emelte kölyökkutya szemeit, komolyan, mintha egy palotapincsi lett volna velem. Vagy nem is, inkább egy uszkár – gondolkodtam, és elröhögtem magam. 

- Mi ilyen vicces? – húzta fel az orrát Eric, és végre nem nézett le! Istenem, köszönöm.

- Azon gondolkodtam, hogy úgy néztél rám, mint egy palotapincsi, de aztán inkább uszkárra váltottam. – kacsintottam rá, és kitértem a kezei elől, amik el akarták kapni a bokámat.

- Na, várjál csak, ezt nem úszod meg egykönnyen! – mutogatott, és olyan gyorsan kezdett mászni, hogy szerintem saját maga is meglepődött rajta. Én pedig csak pislogtam, és nem győztem hajtani magam, hogy megtartsam az előnyömet.

- Nyerteeem! – ordítottam, miközben megérintettem a fal legtetejét. Eric is ideért, és kifulladva pislogott. 

- Annyira utállak. – nyögte, és megtörölte izzadtságtól nedves homlokát. Mosolyogva elővettem egy zsepit, és megtörölgettem az arcát. 

- Jól van, Jack, lemegyünk – kiáltottam le az árgus szemmel figyelő „erőember” felé. Leeresztettek minket, és kicsatolták a biztonsági felszerelést. 

- Na, látod, nem is volt olyan rossz! Túlélted!

- Legközelebb megelőzlek! Készülj Carmen, mert le foglak alázni!

- De nagy lett a szád, Saade! Az előbb még nagyon is féltél a magasságtól! Csak nem megjött az önbizalmad, Mr. Félek A Magasságtól Saade? – incselkedtem, közben pedig a focipálya felé sétáltam. Eric megtorpant, és ez engem is megállásra késztetett. – Mi van?

- Ez egy nagyon rossz mondat volt. – mondta, és közelebb lépett. Ajjaj, rosszat sejtek…

- Nee, Eric – sikítottam, mikor egy hirtelen mozdulattal felkapott a vállára, és elkezdett futni a pálya felé. Közben én kitartóan ostromoltam a hátát, de mit sem foglalkozott vele, csak ment előre töretlenül. A fene vinné el a popsztár fejét, azt. 

- Szemtelenkedsz még?

- Ez kérdés volt?

- Igen!

- Igen!

- Te akartad!

Azzal bedobott egy… egy medencébe?! Azt meg hogy a…? – jöttem fel a víz felszínére, és megpillantottam egy elégedett fejű svéd majmot. Dühös vagyok.

- Véged van – sziszegtem, és berántottam őt is. Köhögve jött a felszínre, én pedig mikor megláttam, elkezdtem hangosan röhögni.

- E… Eric… ha most látnának a rajongóid! – fulladoztam még mindig a vízben. Rájöhetett, hogy a haja miatt nevetek, és már elkezdett felém úszni, mire én is abbahagytam a poénkodást, és menekülőre vettem a figurát.

- Úgy is elkaplak! Nem menekülsz, ezért meglakolsz!! – kiabálta, és egyre közelebb került hozzám, legalábbis a bokámhoz mindenképpen. Teljesen kifulladva úsztam a part felé, de mikor már úgy éreztem, biztonságban kiérek, egy kéz hirtelen visszarántott, én pedig nagyot csobbanva értem be a vízbe. 

- Ne már, pedig azt hittem, győzök! – duzzogtam, mikor felértem, és végre láttam is valamit.

Eric mellettem mosolyogva nézte, ahogy a hajammal szenvedek. Látta rajtam, hogy kezdem elveszíteni a türelmem, így a segítségemre sietett, és elsimította az arcomba hulló tincseket, a kezét pedig ott hagyta a vörös színben játszó pofimon.

- Annyira gyönyörű vagy… - suttogta majd felém hajolt. Azt hittem, meg akar csókolni. Tévedtem. – De ettől függetlenül még most megfürdesz! – vigyorodott el, és lenyomott a víz alá. A galád svéd!! Kapálóztam, már alig volt levegőm, de ő még mindig lent tartott. Ekkor támadt egy remek ötletem. A kezem automatikusan megindult Eric combja felé, és végigsimítva rajta éreztem, hogy a nyomása gyengül. Most kell cselekednem! Hirtelen lehúztam a lábát, és vele együtt az egész testét, én pedig felúsztam levegőért. Pár pillanat múlva két kéz csúszott fel a csípőm mentén, amiket egy puha száj követett. Hangosan felsóhajtottam és lehunytam a szemem. Az őrületbe kerget ez a pasi. Kinyitottam a szemem, pont jókor, mert Eric is felbukkant a víz felszínén, és csillogó szemekkel nézett le rám.

- Őrült vagy, ugye tudsz róla? – kérdeztem, és átöleltem a nyakát. Nyomott egy puszit a homlokomra, és ő is szorosabban ölelte a derekamat. A nyakába fúrtam a fejem, és csak élveztem a nyugalmat. Sajnos nem sokáig, mert a rajongók persze már kiszúrtak minket, és megrohamozták a medencét. Eric sóhajtva elengedett, és kiúszott a lányokhoz, akik kigúvadt szemekkel nézték az enyhén elázott popsztárt. Én is kiúsztam, de persze a másik oldalon, hogy ne legyek láb alatt. Az öltözők felé indultam, és kerestem egy törülközőt. Megtörölgettem a hajam, és megkérdeztem az egyik közelben álló dolgozót, lehet-e itt ruhát kapni. Végignézett rajtam, és mosolyogva eligazított a recepció irányába. Furán néztem rá, de inkább vállvonogatva megindultam az említett helyhez.

Mintha a csaj csak várt volna, egy táskát nyomott a kezembe. Kíváncsian belekukkantottam, és azt hiszem, még a szám is tátva maradt. Ruhák voltak benne… két főre. Eric, kinyírlak!

                                                                     *******

- Látom, megszáradtál. – poénkodott Eric, mikor már kellő mennyiségű autogramot és fényképet kiosztogatott. Résnyire szűkült szemmel néztem rá, majd elkezdtem csapkodni a még mindig vizes cuccaimmal.

- Te elmebeteg őrült! Előre tudtad, hogy be fogsz dobni a medencébe? Te…! – ütlegeltem, de egy idő után megunta, és egyszerűen kicsavarta a kezemből a támadó eszközeimet. Mélyen a szemeimbe nézett, és miután kibámészkodta magát, rányomta az ajkait az enyémekre. Egyből elfelejtettem, hogy miért is utálom, és csak arra koncentráltam, hogy nehogy a karjaiba omoljak egyből. Lassan mozgatta a száját, de én makacsul összezártam az enyémeket, ezzel sem könnyítve a dolgán. Kitartónak bizonyult, mert egy idő után az én ajkaim sem bírták a nyomást, és egy sóhajtással megadtam magamat neki. Egyszerre mozgott az ajkunk, és soha életemben nem élveztem még úgy egy csókot sem, mint ezt. Mikor mindketten elváltunk levegőhiány miatt, a homlokát nekitámasztotta az enyémnek, és kifulladva megszólalt.

- Nem vagyok őrült… csak szeretném bebizonyítani, hogy én nem csak az a nagyképű popsztár vagyok, aminek először megismertél – vallotta be, én pedig kinyitva szemeimet, az ő pillantását kerestem. Nem láttam mást, csak egy őszintén csillogó csoki barna szemeket, amik szintén az én arcomat fürkészték. A romantikus pillanatot a portás szakította félbe, aki diszkréten megkért minket, hogy menjük arrébb, mert nem tud tőlünk felmosni. Elpirulva húzódtam el Erictől, de ő visszahúzott magához, így történhetett meg az, hogy egymást ölelve hagytuk el az öltözőt, nem törődve azzal, hogy talán most törtük össze egy csomó rajongó álmát. De milyen rajongó az, aki nem akarja a kedvence boldogságát? Semmilyen. Én pedig nem éreztem bűntudatot, hogy „elvettem” tőlük Ericet, mert tudtam, hogy ez most valami új, és több, mint aminek indult. És hogy honnan tudtam? Onnan, hogy megmutatta az igazi arcát: azt, amit csak azok ismerhetnek, akik igazán szeretik, és tudják: a többi csak egy álarc.