9.fejezet

 Sziasztok! Tudom, sokáig kellett várnotok, de annyira el voltam havazva a héten, hogy még olyanra sem volt időm, amit feltétlenül meg szerettem volna csinálni. De itt a fejezet, és szerintem egész jól sikerült :D
Köszönöm a kommenteket az előző fejezethez, meg a pipákat is, nagyon örültem nekik! Igazából csak ennyit akartam mondani, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót!

 Kellemes olvasást!

Csókból születik a boldogság...

Nem hiába szokták mondogatni, hogy milyen nagy a meglepetés ereje. Igazuk van, tényleg az. Tudtam, hogy készül valami nagy durranásra, amit soha életemben nem fogok elfeledni, de minden fantáziámon túltett a mai délután során. Jó sokat kocsikáztunk, már a fejem a vörös minden színében tündökölt a tehetetlenség érzésétől, ő pedig jól szórakozott azon, hogy erőlködöm a meglepetés kiderítésében. Mikor aztán beértünk a városba, kezdett derengeni, hogy mit olvastam róla, és hitetlenkedve csóváltam a fejem, mikor leparkoltunk a gondolt hely előtt. Nagy tömeg volt, szinte egy négyzetcentiméter helyet sem lehetett látni 10 méteres körzetben. Kicsatoltam az övem, és kerekre nyílt szemekkel meredtem a popsztárra.
- Ez most komoly? – intettem a fejemmel a hely felé, aminek kapuján gyönyörű nagy betűkkel az állt: Vidámpark. Vigyorogva kiszállt, átsétált az én oldalamra, és szélesre kitárta előttem az ajtót.
- Csak Ön után, hölgyem – hajolt meg gálánsan, de én csak a szememet forgattam a megmozdulásáért. Miután egy heves vita következtében sikerült kicsalnia a biztonságot jelentő kocsiból, nevetve lezárta azt, és a kezemet megfogva rángatni kezdett a bejárat felé. Amint meglátták az őrök, azon nyomban előre engedtek minket. Jó annak, aki ilyen híres – jegyeztem meg gondolatban epésen, miközben bocsánatkérő pillantásokat küldtem a várakozók felé.
Eric, amint átértünk a kapun, rögtön megtorpant, láthatóan nem tudta, merre is induljunk tovább. Körülpillantott, és felcsillant a szeme. Miért érzem úgy, hogy ez nekem csakis rosszat jelenthet?
- Mit szólnál egy kis Szellemkastélyhoz kezdésnek? – kacsintott, de a választ már nem várta meg, hanem ismét húzni kezdett az említett hely felé. Szellemkastély? Komolyan kórházba akar ez a srác küldeni? Mindentől, aminek kicsit is ijesztő hatása van, 2 mérföldes körzetből kerülni szoktam, erre ő berángat egy SZELLEMHÁZBA!
- Eric, ez nem jó ötlet, én… én nagyon fogok félni, és az idegeidre fogok menni! Sőt, ha otthon ez miatt az élmény miatt rémálmaim lesznek, rajtad fogom leverni az éjszaka közepén! – figyelmeztettem, közben pedig egyre közelebb kerültem a vesztőhely felé. Csak egy pillantást vetett az ijedt ábrázatomra, és még szorosabban fogta a kezeim.
- Nyugi, itt vagyok, nem fog senki bántani, megígérem – állt meg velem szemben, és mélyen a szemembe nézett. Elakadt a lélegzetem. Utáltam, hogy ilyen hatással van rám egyetlen pillantása, utáltam, hogy ezzel mindenre rá tud venni. Bosszúsan sóhajtottam, mire a vigyora kiszélesedett, és beljebb léptünk a már kívülről is elég khm… borzongató helyiségbe. Amint átléptem a küszöböt, egy szellem suhant át előttem, mire ijedten sikoltottam egyet, és szorosan megmarkoltam Eric alkarját, aki fájdalmasan szisszent fel.
- Nem is mondtad, hogy ilyen jó erőben vagy – simogatta meg a fájó területet, mire bocsánatkérően néztem rá. Legyintett, majd tovább ráncigált a folyosók rengetegében. Minden sarkon hullákkal találkoztam, és a legváratlanabb pillanatokban ugrottak elő azok az ijesztő, mesebeli lények, amiktől egész életemben rettegtem. A tetőpont az volt, amikor a Kaszás közeledett felém, olyan spéci kaszával, meg mindennel, és egyre csak azt hajtogatta, hogy eljött az időm, meg kell halnom. Sikoltoztam, Eric pedig jókat röhögött rajtam, ahogy kitágult szemekkel és szájjal nézek az élethű figurára. Volt ott Freddie Krueger, Sikoly, Samara Morgan, mutáns szörnyek, alig vártam már, hogy vége legyen. Az sem segített túl sokat, hogy Eric mellettem végignevette az egész utat, meg sem rezzenve az itt-ott felbukkanó lényektől. Mikor kiértünk a friss levegőre, egy gyors mozdulattal hátrafordultam, és ütni kezdtem a srác mellkasát.
- Te! Te idióta! Soha többet nem megyek veled sehova! Tee – ütöttem, de megelégelte a bántalmazást, és egy könnyed mozdulattal elkapta a kezeim. Puszit nyomott a kézfejemre, és bocsánatkérően nézett rám.
- Ne haragudj! Nem tudtam, hogy ennyire félni fogsz! De, olyan vicces voltál – humorizált, én pedig tehetetlenségemben megcsóváltam a fejem.
- Javíthatatlan vagy!
- De te így szeretsz!
- És ezt ki mondta?
- Őő, én! – kacsintott. – És most merre tovább? A szörnyű élményért cserébe választhatsz!
- Milyen nagylelkű vagy – gúnyolódtam, és törtem a fejem, hogy mivel akaszthatnám ki. Rémlett egy interjúból, hogy van valami, amit nem csíp. Mi…? És akkor beugrott. Ördögi mosoly terült el az arcomon, és kihívóan néztem a szemébe.
- Egy hullámvasút most jól esne, nm gondolod? – abban a pillanatban, ahogy kiejtettem a hullámvasút szót, elsápadt az amúgy napbarnított bőre, és könyörgően nézett rám.
- Ne! Lécci!
- De-de! – ugráltam előtte, mint egy karácsonyra váró kisgyerek – Hullámvasutat akarok! MOST!- ezzel megfogtam a kezét, és elindultam az említett tárgy felé. Mikor odaértünk, elkísértek minket a helyükre, és bele is ültünk rögtön. Össze - vissza csatoltak minket a biztonság kedvéért, bár Eric szerintem eléggé kiakadt rám.
- Muszáj ezt? – nézett rám kölyökkutya szemekkel. – Még kiszállhatunk!
- Nem-nem! Nyugi már, itt vagyok – kacsintottam rá, pont úgy, ahogy ő rám a kastély bejárata előtt. Láttam rajta, hogy tényleg retteg, ezért megfogtam a kezét, és nyugtatóan simogatni kezdtem. Elindultunk, ő pedig egyre jobban szorította a kezem. De amikor az első lejtőn lecsúsztunk, engedett a szorításán, és kezdte élvezni a dolgot. Én egész végig sikongattam, felszabadító érzés volt, mintha a fellegekben jártam volna! Majdnem olyan extázis érzésem volt, mint mikor táncolok. Az adrenalinszintem az egekben lehetett, de élveztem, nagyon is. Mikor kiszálltunk a kocsiból, már Ericnek is letörölhetetlen vigyor volt az arcán.
- Ez eszméletlen volt!
- Mondtam én – bólogattam hevesen, a jutalmam pedig egy hatalmas puszi volt az arcomra. Összebújva folytattuk az utunkat, és ez egyszer nem zavart, hogy mindenki minket bámul. Megláttam egy hatalmas nagy… valamit, mert nem tudtam a nevét. Mint kiderült, az Ágyúgolyó elnevezést kapta. Összenéztem a mellettem álló pasival, és egyszerre szólaltunk meg.
- Megyünk! – ezzel már ott is termettünk, és vártuk, hogy sorra kerüljünk. Hát mit ne mondjak, félelmetes volt rajta ülni. Olyan halálérzet fogja el az embert, de aztán átvált valami… nagyszerű érzésbe, amit szavakkal lehetetlen leírni. Itt is elengedtem a hangom, hadd szálljon a széllel, és mások is velem egy véleményen voltak, ugyanis alig lehetett hallani a zenét a hangos sikolyoktól.

- Na és mi lesz a következő áldozatunk? – kérdezte Eric, miközben vattacukrot tömött a szájába. Tisztára mintha a tesómat látnám.
- Gyerekes vagy – nyújtottam rá nyelvet, miközben egy zsepivel megtöröltem a száját, és kidobtam a legközelebbi kukába. Érdekes pillantással jutalmazott meg, de már ment is volna tovább, ha nem lát meg egy számára izgalmasnak ígérkező feliratot.
- Mit szólsz hozzá? – intett a fejével a táblára. Vadvízi túra. Nem is rossz ötlet – vontam meg a vállam. Még pont befértünk az egyik ilyen csónakszerű, kör alakú izébe. Becsatoltak itt is minket, és elindultunk egy kanyargós ösvényen. Egész végig kézen fogva ültünk Erickel, és együtt nevettünk saját magunkon. Kétség sem fér hozzá, őrültek vagyunk. Két, fiatal őrült. Soha többet nem szabad minket összeereszteni, mert attól tartok, veszélyesek leszünk az emberiségre. Már azt hittem, vége a kis túrának, de kiderült, hogy még csak most jön a rázós fele. És tényleg az volt. A mini-vízesésen lezuhantunk, és már azt hittem, ennyi, vége van, jött a nagy durranás, a finálé: A meredek vízesés. Sacc per kábé, 1 km hosszúságúnak tippeltem így messziről, és lapátszemekkel figyeltem, hogyan haladunk egyre gyorsabban pörögve felé.
- Meg fogok halni – sikoltottam, mikor már csak pár pillanat volt hátra a csúszásig.
- Ugyan már, dehogy fogsz – kiabálta Eric, és abban a pillanatban elértünk a lejtőhöz. Összenéztünk, és már csúsztunk is lefelé. Teli torokból ordított mindenki, és csurom vizesen értünk be a célba. Mikor kicsatoltak, le sem lehetett lőni.
- E egyszerűen Isteni volt – kurjongattam.
- Ja, csak 2 perce még a halálodon voltál – viccelődött Eric. Megcsaptam egy kicsit, de igazából nem akartam bántani. Persze eljátszotta a hattyú halálát, olyannyira hitelesen, hogy néhányan megkérdezték, ne hívjanak-e segítséget.
- Hát, ha tud egy jó pszihológust, akkor az ő telefonszámát elkérném – viccelődtem, de úgy látszik, tényleg dilisnek nézhetett ki Eric, mert fél percen belül megkaptam a számot. Meglepődve tekintettem le a kezemben tartott cetlire, és kitört belőlem az irdatlan nevetés. Eric már eddig is a földön fetrengett, szóval alapból ott maradt, én pedig nemsokára csatlakoztam hozzá. Lassan csillapodott le a vidámságunk, és tovább indultunk az áruházak felé. Megláttam egy szuveníreket árusító boltot, és egyből az otthoniakra, meg a csapatra gondoltam. Anyukámnak vettem egy csodaszép karkötőt, apumnak egy díszes iratrendezőt. Tesóm ajándékával sokat elbíbelődtem, végül egy katonás kulcstartóra, és egy vicces idézetes kis könyvre esett a választásom. A táncosoknak, egy- egy manapság divatos gumikarkötőt szereztem be, amin kivétel nélkül a Szerencse felirat állt. Magamnak vettem egy gyűrűt, és egy fülbevalót, egy a vidámparkot ábrázoló képeslapot, és egy spéci Svédország feliratú sálat. Eric közben eltűnt a vásárlók között, én pedig úgy döntöttem, mivel elég gorombán fogadtam ezt az egész ötletet, egy kis csekélységgel kedveskedek neki. Körülnéztem, hogy vajon mit is adhatnék egy híres popsztárnak. Megakadt a szemem egy ezüst, violinkulcs alakú medálon. Vettem hozzá egy szintén ezüst nyakláncot, és kifizettem a vásároltakat. Egy díszdobozba beledobtam, és az említett személy keresésére indultam. Meg is találtam, a bolt előtti lépcsőn ücsörgött, csomagokkal felszerelve.
- Látom, bevásároltál – intettem a megpakolt szatyrokra. Bólogatva feltápászkodott a földről, és izgatottan nézett rám.
- Mi van?
- Vettem neked valamit, de nem tudom, hogy elfogadod-e – kicsit ferdén nézett rám, tényleg bizonytalan volt az ajándékkal kapcsolatban.
- Nyugi, én is vettem neked amolyan „Bocsánat-ajándékot”, amiért csúnyán viselkedtem – kotortam ki az apró kis dobozt, és láttam felcsillanni azokat a gyönyörű szemeket. Átadtam neki, vártam, hogy felnyissa a tetejét. Amikor meglátta, hogy mit vettem, elmosolyodott, és kérte, hogy csatoljam fel neki. Teljesítettem a kérést, és lábujjhegyen ágaskodva a nyakába akasztottam a láncot. Miért kell minden pasinak ilyen nagyra nőnie? – fortyogtam magamban, mikor a művelet sikere be volt biztosítva.
- Ez lesz a szerencsenyakláncom – forgatta az ujjai közt a vékony ezüstszálat, és észbe kapva, ő is egy kisebb díszdobozt húzott elő a háta mögül. Kíváncsian vetettem rá magam, és amikor kinyitottam, teljesen elámultam. Ami rögtön szembe tűnt, az a szinte teljesen ugyan olyan medál, amilyet én is ajándékoztam neki, a másik pedig a karkötő. Egy rózsát formált meg, aminek a közepén apró ékkövek szórták szét a fényüket a halványodó napsütésben. Nagyon tetszett mind a két ajándék. Megkértem Ericet, hogy ő is csatolja fel a nyakláncot és a karkötőt. Jól eső borzongás futott rajtam végig, ahogy mögém lépve becsatolta a kapcsot, majd a kezemet a kezébe fogva a karlánccal is ugyan így cselekedett.
- Így legalább majd lesz, ami emlékeztet erre a napra – humorizált, amit nem tudtam mosolygás nélkül megállni.
- Mit szólnál befejezésképp egy céllövöldéhez? – torpantam meg az említett hely előtt. Sóhajtva kért egy menetet.
- És mi a kisasszony leghőbb vágya? – nézett hátra a válla fölött. Szétnéztem, és elvigyorodtam.
- Azt a Füles plüsst kérem szépen – pislogtam nagyokat. Eric célzott, és lőtt. Meglepetésemre pontosan, így a plüssel a kezében indult felém. Már nyúltam is a kis csekélységért, de a háta mögé rejtette. Szúrósan néztem rá, és próbáltam elvenni tőle.
- Naa, Eric, add ide – nyafogtam, mikor már feladtam a vele való küzdelmet.
- A-aa! Mit kapok cserébe?
- Egy nagy pofont? – tettem fel a költői kérdést, de persze nem gondoltam komolyan.
- Hahaha, nagyon vicces – forgatta a szemét, majd lassan közelebb lépett, és a köztünk lévő távolságot lecsökkentette 1 ujjnyira, ezzel világossá téve, mit is akar jutalmul.
- Csak egy puszi… az arcodra – dadogtam, teljesen elvesztve a fonalat. Olyan hatással volt rám, mint a leszokó félben lévő drogosra a fű. Egyszerűen elkábított, és vágytam minden érintésére. Elfordította az arcát, jelezve, hogy oké, akkor most kéri a puszit. Lassan közelítettem felé, és már épp hozzá értem volna az arcához, mikor elfordította, és a puszi a szájára sikeredett. Rögtön el akartam húzódni, de nem hagyta, hanem a csomagokat leejtve húzott magához még közelebb, ezzel az összes tiltakozásomat elsöpörte. Átkaroltam a nyakát, az ajkaim megnyíltak kutakodó nyelvei előtt, és érzéki játékba kezdtek azzal. Nem tudom, meddig állhattunk ott, összeölelkezve, csókolózva, de már csak arra figyeltem fel, hogy levegőhiány miatt elválunk, és pihegve kapaszkodunk a másikba.
- Azt hiszem, ez volt életem egyik legszebb napja – mormolta a fülem mellett. Ebben a pillanatban hatalmas tűzijáték vette kezdetét, mi pedig boldogan, egymást átölelve néztük a gyönyörű fényjátékot.

_______________________________________________________________

Nos, ennyi lenne :) A nagy részét improvizáltam, ugyanis soha nem jártam még az említett vidámparkban, szóval fogalmam sincs, mi lehet ott, és milyen élményeket nyújthat, de remélem, a lényeg azért jól átjött!
Kommentekért most sem lincselek meg senkit, és használhatjátok nyugodtan a chatet is véleménynyilvánításra :D
Puszillak titeket
Petru P.


U.i.: Néhány képecske :D

Eric és Lora medálja :)

Lora karkötője, amit Erictől kapott

Eric céllövöldés találata