7. fejezet

Sziasztok! Megérkezett az új fejezet, nekem személy szerint ez a kedvencem eddig, ezt szerettem a legjobban írni. A késésért pedig bocsánatot kérek, szerettem volna előbb hozni, de sajnos annyi minden feltolódott ezen a héten, hogy nem győztem utolérni magam. Minden nap dolgozatot írtunk, nem mehettem el felkészületlenül, szóval kevesebb időm maradt az írásra. De nem mentegetőzöm, inkább majd igyekszem valamiféle egyensúlyt fenntartani, hogy ilyenek ne sokszor forduljanak elő.
Ez a fejezet Orchidée-jé, aki eddig minden fejezethez írt kommentárt, remélem, továbbra is marad ilyen lelkes olvasó!
Az előző fejezethez kapott komikat és pipákat pedig nagyon köszönöm!
Petru P.

Az álarc lehull

"Az igazi áldás gyakran fájdalom, veszteség és csalódás képében jelenik meg; de ha győzzük kivárni, hamar megmutatkozik tényleges alakjában..."
/ Joseph Addison /

Puffogva ültem a kanapén, számolva a perceket, amíg ide nem érnek a vendégeim. Hát nem sietik el a dolgokat, az már biztos. Unalmamban elővettem a leckét, és nekiláttam a megcsinálásának. Körülbelül a második példánál tarthattam, amikor megcsörrent a kaputelefon. Nem siettem rögtön a készülékhez, így is forrt bennem az indulat, még valami olyat vágnék a fejükhöz, hogy meg találnának sértődni. Felkaptam, és egy kedvesnek tűnő „Nyitom”-ot mormogtam bele. Megnyomtam a gombot, és leültem a tükör elé. Tényleg nem vagyok normális – állapítottam meg magamban. Alig telt el fél perc, már az ajtómon dörömbölt a cseppet sem türelmes kéz. Felpattantam, és felrántottam az ajtón, így az ököl majdnem a vállamat találta el, de pont időben ugrottam odébb az ütés elől, így megúsztam egy lilulást.
- Normális vagy? – sipítottam magas hangon Eric fülébe, amire csak egy csúnya pillantást kaptam. Az idegen felé fordultam, és illedelmesen bemutatkoztam.
- Jó napot! Loretta Lola Carmen. Bár jobb lett volna nem ilyen körülmények között megismerkedni… - húztam el a szám, miközben a jobbomat kínáltam fel a férfinak. Elfogadta, megrázta, és közben ő is elmondta a nevét.
- Tomas Lingman, Eric menedzsere. És én is szívesebben találkoztam volna más körülmények között – Láthatólag neki sem volt ínyére ez az egész, de egész rendesnek tűnt. Beinvitáltam őket, közben észrevettem, hogy Eric egy igen megpakolt hátizsákot cipel a vállán.

-          Hát ez meg minek? – rontottam neki, de ő csak intett, hogy menjek beljebb. Melegen ajánlom, Eric Saade, hogy megmagyarázd!
Bent ledobták magukat a kanapéra, Eric mintha otthon érezné magát, feltette a lábát a dohányzóasztalra. Eddig is pipa voltam, de most eltört bennem valami. Ha gőzmozdony lennék, a fülemen nem is fért volna ki az a sok füst, úgy fújtattam, mint egy bika, akit felhergeltek. A tekintetemmel felnyársaltam a popsztárt, de sajnos ő ezt sem vette észre. Hát jó, ő akarta…
Közelebb araszoltam, megfogtam a legközelebbi párnát, és az arcába vágtam. Meglepetten pislogott körbe, szerintem még fel sem fogta, mi történt. Felnézett, barna kiskutyaszemeit az enyémekbe fúrta, és mintha valami megcsillant volna benne. Csak nem akar…?
- A-a, Eric, itt te vendég vagy! Ez sima illem! Eric! – sikoltottam, de felkapott az ölébe, és leereszkedett a padlóra, majd irdatlanul csikizni kezdett. Ujjai mindenhol elértek, én pedig annyira nevettem, hogy a könnyeim megállíthatatlanul elkezdtek folyni az arcomon. Mikor megunta, nevetve ült le mellém, és nézte, ahogy szépen lassan helyreáll az összes arcizmom, és visszanyerem a józan eszem.
- Na, elég volt ennyi?
- Bőven! De ezt még visszakapod, Saade! Készülj az ellentámadásra! – kacsintottam rá. Gonoszkodva nézett vissza.
- Iigen? És mégis mivel? Agyon ütsz, mondjuk… egy palacsintasütővel?
- Nem is olyan rossz ötlet… - gondolkoztam el, de gyorsan el is hessegettem az összes álombéli képet, ami Eric kivégzésével ért véget. Ülő helyzetbe tornáztam magam, és kíváncsian néztem fel Tomra.
- Nos, gondolom sejted, miért vagyunk itt. – kezdett bele, én pedig hevesen bólogattam. – Lencsevégre kaptak titeket, és egyre több az érdeklődő felőled. Ezért arra gondoltunk, hogy játszhatnátok egy kicsit…
- Hogy mit csinálhatnánk? – valószínűleg nem gondolták, hogy ennyire nehéz a felfogásom, de ez most tényleg nem esett le elsőnek.
- El kéne játszanunk, hogy együtt vagyunk – fejtette ki bővebben Eric, bennem pedig meghűlt a vér.

Amikor megismertem Eric Saade-t, soha nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz az életem miatta. Az iskola Saade - rajongói egy életre megutálnak, és hogy szép, kerek egész legyen a történet, kiderült, hogy átmeneti szállást is biztosítanom kell a sztárpalántának, mert a rajongók megszállták a lakását. Ennyi viszont még nem volt elég a Sorsnak, Tom rávett, hogy játsszam el, hogy járunk, ráadásul már össze is költöztünk. Fél óra után, elszenesedett fülekkel nyögtem ki az igent, de abban a pillanatban meg is bántam. De sajnos már nem volt visszaút. Eric még aznap este átcuccolt hozzám, és szinte minden holmiját áthozta. Szó szerint! A vendégszoba tele volt a kacatjaival, nem győztem kapkodni a fejem a dobozok, bőröndök és táskák között. Azt hiszem, ennem kell egy kis fagyit.

Fél kilenckor meguntam a szitokáradatot, és berontottam lakótársam hálóhelyére. Felpislantott, épp az ingei összehajtogatásával bajlódott. Pasik – forgattam a szemeim.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha segítséget kértél volna? – léptem közelebb, és kivettem az aktuális áldozatát. Szépen összehajtogattam, és beraktam a többi közé. Ugyan több mint egy óra eltelt, de alig volt pár cucca kitéve. Belevetettem magam a bőröndjeibe, azt viszont meghagytam neki, hogy a khm… intimebb cuccait ő pakolja ki. Vigyorogva lépett az egyik kisebb táska felé, és az éjjeli szekrénybe kezdett pakolászni. én pedig szépen lassan összehajtogattam az összes cuccát, a fürdőszobában is csináltam helyet a piperéinek, és fél tízre fáradtan dőltem a kanapéra. Túl stresszes az életem, lazítanom kéne...

Éppen a kádban ültem, mikor hallottam nyílni az ajtót. Kikukkantottam a nem túl széles válaszfal mögül, és láttam egy Ericet, törülközővel a derekán. Tekintetem elidőzött izmos felsőtestén, minden egyes kockáját alaposan szemügyre vettem. Na de Lola!
- Khmm… - köszörültem meg a torkom, mire felém kapta a fejét, és mintha el is pirult volna. Aranyos volt így.
- Ő, bocsi, nem láttam, hogy bent vagy – szabadkozott elpirulva, mire elmosolyodtam. Így teljesen olyan volt, mint egy átlagos ember, senki meg nem mondta volna, hogy ő Svédország egyik legfényesebb csillaga. Mintha elpattant volna benne valami, egyre közelebb jött, és most rajtam volt a sor pirulások terén. Magamban hálát adtam az égnek, hogy jó sok hab sikeredett a vízbe, így el tudtam magamat takarni a kíváncsi szempár elől. Eric most már nem zavartatta magát, az előbbi zavarát már elfújta a szél. Leült a kád szélére, és csak vigyorgott. Kérdőn néztem rá.

-          Tudod, milyen aranyos vagy, amikor elvörösödsz? – kérdezte, mire még jobban elpirultam, és nem győztem máshová nézni égető pillantása elől. Jót kuncogott rajtam, majd lehajolva egy puszit nyomott a homlokomra – amin teljesen meglepődtem, az agyam pedig kitette a „Rögtön jövök!” feliratot, és elment szabadságra Hawaii-ra. Csak bámultam magam elé, és szerettem volna elhinni, hogy ez most éppen nem velem történik, de valahogy nem ment. Akartam, hogy velem történjen, valami megmagyarázhatatlan módon még vágytam is rá. És ez nem jó. Amióta megismerkedtem vele, felfordult az egész életem, és olyan dolgokat tettem, amiket még álmaimban sem gondoltam volna. Haragudnom kéne rá, hogy így felforgatta a megszokott ritmusom, haragudnom kéne, mert ennyire vonz magához, csak nem tudom, milyen értelemben.
- Min gondolkozol? – szólalt meg Eric, ezzel megtörve a hosszú csendet. Észre sem vettem, hogy még itt van. A fejemet hátravetettem, és ismét belemerültem a gondolataimba, egyelőre még nem akartam válaszolni a kérdésére. Nem is Eric lett volna, ha ezt szó nélkül hagyta volna. Már épp megnyugodtam, hogy nem kérdezősködik tovább, amikor egy nagy adag víz fröccsent az arcomba. Felsikoltottam a hirtelen jött támadás miatt, de hamar túlestem az első sokkon, és ellentámadásba lendültem. A végén egy hatalmas vízi csata kerekedett ki az egészből, az egész fürdő elázott a játékunk miatt. Egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. Érdekesen nézhettünk ki egy kívülálló számára, Eric egy törülközővel a dereka körül, én meg a fürdőkádban, habbal takargatva magam. Aztán lassacskán visszatért a józan eszem, és kitessékeltem a sztárocskát a helységből. Kiszálltam a kádból, magam köré tekertem egy törcsit, pont időben, ugyanis a fürdőajtó ismét nyílt, és láss csodát, Eric jött be rajta, egy szál boxerben. Nagyot nyeltem, és a tükör elé sétáltam. Eric beállt a zuhany alá, elhúzta a függönyt, cseppet sem zavartatta magát.
- Amúgy mi vezetett arra, hogy befogadj magadhoz? – kérdezett ki a vékony szöveten. Jó kérdés, én sem tudom…
- Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért mentem bele…
- Ne csináld már – fortyant fel. Hihetetlen ez a pasi – merengtem el, miközben a hajamat fésültem ki a tükör előtt. Még mielőtt kilépett volna a „válaszfal” mögül, felkaptam magamra az előre kikészített fehérneműt, és a pizsimet, ami egy rövid gatyából és egy fehér, Zrínyis felsőből állt. Tudniillik a bátyám katona, és a gólyatáboros felsőjét nekem adta emlékbe, mondván úgyis sokat vagyok távol, legalább ez emlékeztessen majd rá. Nem mintha el tudnám valaha is felejteni…
- Komolyan nem tudom – vettem elő a hajszárítót, ami megpecsételte a beszélgetés menetét, ugyanis egyetlen árva szót sem hallottam abból, amit Eric mondani akart.
Mikor megszárítottam, elpakoltam a helyére, és a még mindig tusoló Erichez fordultam.
- Te Eric, belefulladtál a vízbe?  - csipkelődtem. A víz egyből elzáródott, és felbukkant egy víztől csöpögő Eric Saade a zuhany mögül. A haja majdnem teljesen száraz volt, csak néhány vízcsepp árvátlankodott rajta. Felsőtestén viszont versenyt futottak a cseppek, és alig tudtam lefejteni a pillantásom róla. Ő is észrevette, csábító szándékkal közeledni próbált, de én hátráltam.
-  Nem, Eric, ne játszunk ilyet – csóváltam a fejem, és ezzel kivonultam a fürdőből, magára hagyva a felszarvazott popsztárt.

Nem tudom, mennyi idő telt el, de kezdtem álmos lenni. A kanapén ültem, fagyit majszoltam, és egy vígjátékon nevettem éppen, amikor Eric megérkezett. Egy rövidnadrágot, és egy fehér atlétát viselt, ami kiemelte izmos karjait, és mellkasát. Megállt mellettem, és kölyökkutya szemeket meresztett rám.
- Mi van? – tettem fel a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott jelen pillanatban.
- Leülhetek? – Olyan cukin nézett, az eszem megáll!
- És ezt miért kell megkérdezni? Ha már együtt lakunk… - tettem hozzá, mire elmosolyodott. Amire viszont nem számítottam, az az volt, hogy gyengéden felemel, leül, és maga elé húz. Átölelte a derekam, és betakargatott engem is és saját magát is. Úgy viselkedett, mint egy szerelmes kamasz, de tudtam, hogy nem szabad készpénznek venni az ilyen dolgokat. Sajnos nem tudtam neki ellenállni, sőt mi több, talán boldogabb voltam a karjai közt, mint valaha. Közelebb húzódtam hozzá, éreztem a bőrének puhaságát, és ez megnyugtatóan hatott rám. Erősebben ölelt már ő is, ajkait éreztem a fejem búbján, ahogy gyengéd puszit nyom rá. Így feküdtünk Isten tudja, mennyi ideig, mikor meghallottam Eric egyenletes szuszogását. Nem akartam felébreszteni azzal, hogy kikászálódom a karjai közül, így eldőltem, magammal húzva őt is, és hanyatt feküdtem. Karjai még erősebben közre fogták a derekam, de jól esett. Ilyen gondolatokkal nyomott el az álom, egy olyan ember karjaiban, akiről soha nem gondoltam volna, hogy leveszi az álarcát…