8. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm az előző fejezethez kapott komikat, igazán örültem nekik! :) És köszönöm a 21 rendszeres olvasót is! Ti vagytok a legjobbak, komolyan! Ez a fejezet a bátyámé, aki támogatta az ötleteimet és az elképzeléseimet az írással kapcsolatban.
U.i. : Holnap szurkoljatok nekem, matekversenyre megyek, és nagyon izgulok :$$
Puszillak Titeket!
Petru P.

 

 Vicces nap, na meg a fenyegetés...

 

A felkelő nap sugarai cirógatták az arcom. Lassan nyitogattam a szemeimet, próbáltam visszaemlékezni a tegnapra, és bemérni, hogy hol is vagyok. Mikor végre kitisztult a látásom, észrevettem, hogy tulajdonképpen azért süt be a nap, mert nem húztuk le tegnap a redőnyt. Francba, miért vagyok ennyire feledékeny? – gondolkodtam magamban, mikor megszólalt az a büdös ördög a bal vállamon.

- Talán mert valaki elvonta a figyelmedet? – gonoszkodott, de megjelent az angyalom, aki egy lökéssel elintézte a „rosszabbik” felem, és most ő látott el egy hasznos tanáccsal.
- Lehet, hogy még nem vagy biztos az érzelmeidben, de egyet jegyezz meg: Csak a szívedre hallgass! – ezzel eltűnt, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal, ismét…

Talán visszaaludhattam, mert csak azt éreztem, hogy valaki próbált átjutni rajtam, több-kevesebb sikerrel. Pár pillanattal később vettem csak észre, hogy Eric az. Szóval akkor mégsem álmodtam – mosolyodtam el, és élvezettel néztem, hogyan szenved szegény. Már azt hittem, sikerül neki kikászálódni, de az utolsó pillanatban rossz helyen kapaszkodott meg, és leesett a kanapéról. Eddig bírtam, kitört belőlem a nevetés, majd’ bepisiltem, annyira röhögtem szerencsétlen srácon. Ő csak most vette észre, hogy én is fent vagyok, így kissé csodálkozva, de csillogó szemekkel nézte kitörésem.
- Látom, jól szórakozol – gúnyolódott, de láttam rajta, hogy nem haragszik. Legyintettem, de megszólalni még nem tudtam. Kapkodtam a levegőt, próbáltam nyugtatni magam, és pár perc múlva, már normalizált légzéssel köszöntöttem a popsztárt.
- Jó reggelt – vigyorogtam teli szájjal, mire ő is elmosolyodott, kivillantva gyönyörű fogsorát, ezzel vörös arcszínt kölcsönözve nekem. Még nagyobb lett a mosolya arcom láttán, de leintettem.
- Inkább meg se szólalj! Nem lennék ilyen helyzetben, ha tegnap a józan eszemre hallgattam volna… - csóváltam a fejem, miközben kikászálódtam ideiglenes fekvőhelyemről. Eric csak nevetett, édesen, bódítóan.
- Hohó, nem kértem, hogy aludjunk is kint! Csupán csak… egy kis romantikázást – kacsintott, én pedig gyerekesen kiöltöttem a nyelvemet.
- Húzd vissza, vagy leharapom!
- Bleee – nyújtottam, ki még jobban, mire alig követhető mozdulatokkal előttem termett, és - undorító – nem undorító – megfogta a nyelvem, ezzel pár centire csökkentve köztünk a távolságot. Ravaszul nézett a szemembe.
- Na, most legyen nagy a szád!
- Be nye tyugyok deszéni – próbáltam összehozni egy értelmes mondatot, de ez igen nehéz volt, tekintve, hogy a kéz – jobban mondva ujjak – még fogták a nyelvem. Eric eddig bírta, elengedte a nyelvem, és hangosan nevetve ölelt meg. Nem tudtam ezt mire vélni, de hiába is tagadnám, igenis jól esett az ölelése. Bár ezt neki nem kell tudnia. Egyelőre nem tudok dűlőre jutni vele kapcsolatban, hiú álmokba pedig nem akarom ringatni magamat. És őt sem…

- Éés mi a mai program? – engedett el hirtelen.
- Mi lenne? Iskola – morogtam rosszkedvűen, hiszen még nem volt hétvége, szóval esélyem sincs egy kis csendre, és nyugalomra.
- Áh, tényleg. Te vagy az egyetemesek gyöngye – piszkált, de én fel voltam mindenre készülve, és egy csokis keksszel betömtem a nagy száját. Lepillantott a finom édességre, és elkezdte bekebelezni, majd mikor végzett, megnyalta a száját, nem is sejtve, milyen erotikus gondolatokat fakaszt bennem. Vajon milyen ízű az ajka? Lola, fejezd be! Most! Ő csak egy haver! Vagy még annyi sem…
- Megyek fürdeni – indultam a fürdőbe, de jött utánam. Az ajtónál megálltam, és megfordultam.
- Akarsz még valamit mondani, vagy békén hagysz 10 percre?
- Nem, nem akarok, de tudod, én is pont most akartam indulni, fürdeni. Micsoda véletlen! – nézett a plafonra, és vigyorogva beljebb tolt. Mi lesz ebből, úristen!


Negyed órával később törülközőbe bugyolálva léptem ki a fürdőből, magam mögött hagyva az igen jó kedvű Ericet. A fürdést úgy kell elképzelni, hogy amíg én fürödtem, ő borotválkozott, és végezte az egyéb teendőit, utána cseréltünk, és én voltam a tükör előtt, míg ő a vizet pocsékolta odabenn.
Kiválasztottam egy egyszerű együttest, felkaptam magamra, bekészítettem az edzős cuccaim, és késznek nyilvánítottam magam. Eric is megjelent, immár harci díszben, így elindulhattunk a suliba. Amire viszont nem számítottam, az Eric kocsija volt. Még mielőtt megszólalhattam volna, betuszkolt az anyósülésre, aztán a kocsit megkerülve behuppant, és el is indította a járgányt. Halkan dorombolva kelt életre a motor, majd vadmacskaként kilőtt előre, a messzeségbe. Alig két perccel később már a suli parkolójában pakoltam ki a cuccom a hátsó ülésről, Eric pedig a kocsinak támaszkodva várta, hogy végezzek. Miután minden apróságot elrendeztem, lezárta a kocsit, és a kezét nyújtotta. Értetlenül néztem rá.
- Tudod, mi együtt járunk – emlékeztetett az ígéretemre, így kénytelen-kelletlen a kezébe helyeztem a sajátomat, mire összekulcsolta az ujjainkat, és elindult a bejárat felé.
Alig értünk be az ajtón, Maya már a nyakamban is landolt, Ria pedig mögötte kuncogott. Csúnyán néztem rá, de hogy őszinte legyek, nem tudtam rá úgy istenigazából haragudni, és ezt ő is tudta, mert a vigyora kiszélesedett, és fejcsóválva meredt a másik energiabombára.
- El sem hiszem, hogy együtt vagytok! Már az elején láttam, hogy vonzzátok egymást, de hogy ilyen hamar összejöttök, arra nem számítottam! Fúú, és komolyan össze is költöztetek? – és csak mondta, mondta, szinte levegőt sem véve. Mikor már láttam, hogy vörösödik a feje, közbeszóltam.

- Maya, Maya, nézz rám – fogtam meg az arcát, ezzel levegőt juttatva a szervezetébe. Kezdte visszanyerni az eredeti színét. Oké, ez jó jel!

- Figyelj, öhm… - kezdtem el megfelelő magyarázat után kutatni a fejemben, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Segélykérően néztem a mellettem álló Popularra, aki kicsit sem habozott a válaszadással.
- Tegnap jöttünk össze, és össze is költöztünk, hiszen így könnyebb mind a kettőnknek. Lehet, hogy egy kicsit elhamarkodtuk, de szerintem így a jobb mind a kettőnknek, nem igaz, Szívem? – nézett rám csillogó szemeivel, ami huncutsággal és vidámsággal volt teli. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak-

-  Igaz. Van még kérdés, vagy mehetünk? – néztem a lányokra, akik heves bólogatással jelezték egyetértésüket. Nehéz napom lesz ma, előre érzem…

- És még egyszer! – kiáltottam el magam, miközben a többiek próbálták összeszedni magukat a padlóról. Ittam egy kis vizet, és elindítottam Jennifer Lopez – On the floorját. A srácok nagyon ügyesek voltak, és szinte hibátlanul tudták erre a számra a koreográfiát. Beálltam középre, és beszámoltam.

- 5, 6, 7, 8 – és elindult a zene, én pedig mozogtam a ritmusra. A csípőmet riszáltam, közben szemmel tartottam a többieket, akik szinte teljes pontossággal követték a mozdulataim. A szám végén megtapsoltam őket. Igazán megérdemelték, nagyon keményen megdolgoztak ezért a tudásért.

- Bravó, ez nagyszerű volt! Hú, le fogjátok seperni őket a pályáról – hülledezett Alex, és elismerően nézett végig a társaságon. Karok fogták át a derekamat, ebből tudtam, hogy csakis Eric lehet a támadóm. Hátrapillantottam a vállam felett, ő is engem nézett a szeme sarkából. A meghitt pillanatnak Camille vetett véget, aki az udvartartásával bevonult a próbaterembe. Villámló tekintettel meredt rám, és le sem akarta venni a szemeit Eric derekamat ölelő kezéről. Ajjaj, ebből baj lesz…
- Szóval itt vagy! – sziszegte összeszorított szájjal, és csípőre tette a kezét. – Te hírnévre éhes szuka! Hogy képzelted, hogy összejössz Eric cicával? – nyafogta, mire lefagytam. A szemeim olyan szinten kikerekedtek, hogy féltem, kiesik a helyéről. Ez meg mi a …?
-  Öhm… miért hogy képzeltem? Azt hittem, single, szóval szabad pályám volt hozzá. Vagy nem? – vágtam vissza, és kiélveztem azt a pillanatot, amikor Camille méltósága darabokra hullik. A teremben mindenki eltátotta a száját, egyedül Eric vigyorgott teli szájjal, és a karja még szorosabban fogta át a derekam. Már azt hittem, vége van, és Camille elhúz, de tévedtem. Közelebb lépett, szinte belemászott az arcomba.
- Vigyázz magadra! Nagy lett az arcod! Visszaszerzem Ericet, és te mész a süllyesztőbe! A versenyen találkozunk – dobta hátra hidrogén szőke haját, és elvonult a sleppjével egyetemben. Mikor becsukódott utána az ajtó, mindenki a hasát fogva kezdett el nevetni. Alexéknek meg kellett támaszkodniuk, hogy össze ne essenek, Maya és Ria, na meg a többiek egymásba kapaszkodva próbálták túlélni ezt az eseményt. Megforgattam a szemem, és elindultam összepakolni a cuccaim. A többiek is lassan szedelőzködtek, hiszen már 5 óra is elmúlt, és mindenki igyekezett haza a családjához. Mikor kiengedtem az utolsó embert, bezártam az ajtót, és leadtam a kulcsot a portás néninek. Végre hazamehetek, ó jeah…

Eric az ajtó előtt várt rám. Mikor mellé értem, átkarolta a derekam, kinyitotta előttem az ajtót, és előre engedett. Ó, tehát van olyan pasi, akiből még nem halt ki az udvariasság. Ezt jó tudni. De hogy ezt pont Eric Saadeval kelljen megtapasztalnom, az valahogyan abszurd volt.
- És, mit csináljunk délután? – érdeklődött Eric már a kocsiban ülve. A rádióból halkan szólt a zene, mi pedig csöndben gubbasztottunk egymás mellett, eddig a pillanatig.
- Mit csinálnánk? Az én életem nem olyan érdekes, mint a tiéd, szóval ne számíts nagy dologra – csipkelődtem, és vártam, hogy megálljunk a ház előtt, de Eric elhajtott mellette. Hátrafordultam, és néztem az egyre távolodó otthonom. Visszafordultam, és egyenesen Eric elégedett arcába ütköztem.
- Eric, a lakásom arra van – mutattam vissza, ő meg csak vállat vont.
- Azt mondtad, nem olyan érdekes az életed – mondta ravaszul vigyorogva – Nos, én teszek róla, hogy az legyen…