Gondoltam, közlöm Veletek! :)

Hát kicsit furcsa ide vissza-visszanézegetni, de jó érzés is egyben! :)
Szóval...akadt egy kis probléma az életemben - az ismerteken kívül - ami eléggé megváltoztat néhány dolgot. Az egészségemmel van probléma, ugyanis... hát, kezdjük az elején. Augusztus 20.-án bekerültem a kórházba, mert kétszer is elájultam 10 perc leforgása alatt. Hű. Szóval, akkor ételmérgezést tippeltek, de nem volt teljes kivizsgálás, így igazából csak tippelgettek a bajomra. Most azonban más a helyzet. Múlt hét csütörtökön rosszul lettem a suliban, és megint elküldtek a kórházba, teljes kivizsgálásra. Vérvétel, minden ilyen, amit el tudtok képzelni. Aztán jött az ultrahang, és a probléma...ugyanis több, 4-5 mm-es epekövet találtak nálam, ami nem is lenne gond, de mivel több van, és kicsik is, ezért könnyen bejutnak az epevezetékbe (?) vagy hová, és elzárhatják azt, abból pedig nagyobb baj is lehet. Szóval meg kell műttetnem magam, úgyhogy majd kórházban leszek...2-3 napig. :)
Úgyhogy ha felszívódom, nem azért van, mert valami problémám van veletek...csak vagy rosszul érzem magam, vagy már műtenek. :)
Addig is további kellemes szünidőt mindenkinek! :))))
 xo Annie

Happy Birthday & Informations

Először is, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy Nagyon Boldog születésnapot kívánjak Eric Saade-nak, aki nélkül ez a blog most nem létezne. :)<3 Már említettem, mennyit jelent nekem ez a nagyszerű énekes: a zenéje annyi mindenen átsegített már, hogy képtelen vagyok elszakadni tőle. És nem is akarok. :)
Szóval remélem, hogy jól fogja érezni magát a mai napon, és nem búslakodik egy percig sem, hiszen fiatal még, és előtte áll az egész élet!

A másik dolog: nem hagyom abba véglegesen ezt a blogot, csak szüneteltetem egy ideig. Persze az eddigi részek ugyan úgy elérhetőek lesznek, csak a fejezeteket akkor fogom hozni, amikor tényleg van ihletem írni ezt a történetet, és nem fogom erőltetni. Szerintem ez így elfogadható ajánlat, nem? :)

Harmadik dolog: Annnnnnyira, de annnnyira szeretlek Benneteket! <3 Köszönöm a leveleket, a komit, és a támogatást! :) Nagyon aranyosak vagytok, teljesen meghatódtam, mennyien szerettek! <3

Két új blogot nyitottam, ha kíváncsiak vagytok a további írásaimra, itt mindig megtaláltok! :)
1. Eric Saade blog:
http://unforgettable-saade.blogspot.hu/

2. Egy kitalált történet, amely itt játszódik, Budapesten
http://ez-rolunk-szol.blogspot.hu/

Mindkét blog tárva-nyitva áll a régi-új olvasóim előtt, remélem, sokan fogjátok majd látogatni őket! :)
Az új blogokon találkozunk!
x Ann

Ezt a képet én rajzoltam Ericnek, születésnapja alkalmából...kicsit bénácska lett, és másoltam is a képet, de szívből készült, és remélem, látni fogja egyszer ő is ezt a művet! :)<3
Happy Birthday Eric Saade! I love u!

It's over.

Fájni fognak a szavak, amiket le fogok írni, de muszáj megtennem.
Figyelem!
A blog meg fog szűnni!!!
Nem ijesztgetlek Titeket, nem ámítás, tényleg megszüntetem a Saade story-t. Nagyon fáj a lelkemnek, hiszen ez a történet volt úgymond az első "gyermekem", és sajátomként fogok rá mindig is gondolni. De az utóbbi időben...megváltozott a véleményem a történetről. Nem, nem szerettem ki Ericből, csak egyszerűen elvesztettem az érdeklődésemet a történet iránt. Ízetlenné váltam a saját történetemben. :( És ez nekem most nagyon fáj. Ez az egyik oka, hogy abbahagyom ezt a fictiont.
A másik oka: a visszajelzések.
Tudjátok, hogy SOHA nem ragaszkodtam a kommentekhez. Örültem, ha voltak, de nem szabtam komihatárt, se semmi ilyesfajta dolgot. De az utóbbi időben már a kattintgatások is eltűntek, és ebből azt szűrtem le, hogy már nem érdekel Titeket Eric és Lola története. Lehet, nem így van, de nekem teljesen ez jött le belőle, és rossz leírnom ezeket a dolgokat, mert szomorúvá tesznek.
A harmadik ok pedig az, hogy megint megsérültem - lelkileg. Nem nagy dolog miatt, és nem is egyszer, de ha sok kicsi összegyűlik, az ember előbb-utóbb összeroppan a súly alatt. Most vagyok elsőéves gimnáziumban, és ez olyan terheket ró rám, amit néha nehezen tudok cipelni. Nem az osztályommal van probléma. Nagyon rendes mindenki - egy-két ember kivételével, de az a két ember is elég ahhoz, hogy teljesen hasznavehetetlennek érezzem magam.
Szóval, azt hiszem, ennek a történetnek itt most vége kell, hogy legyen. Egy teljesen új már bontakozik ki a fejemben, sőt kettő is, de ezt a történetet már 100%, hogy befejeztem. Ha szeretnétek, fent hagyom így, hogy ha egyszer visszatérne a kedvem, folytathassam, de ha nem, akkor azt is teljes mértékben megértem.
Sajnálom, hogy így alakult, remélem, nem fogtok nagyon utálni, és nem haragszotok majd rám annyira.
Nagyon szeretlek Titeket, és ha kíváncsiak vagytok a további írásaimra, akkor azokat nagyon szívesen megosztom Veletek.
Tényleg ne haragudjatok rám.
Annie Hopes (talán ezen a blogon, utoljára)

17. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, ami nekem személy szerint nagyon bejött, és büszke is voltam magamra, amiért egy viszonylag tűrhető fejezetet voltam képes megírni! :)
Nem is szaporítom tovább a szót, hanem kellemes olvasást kívánok, és remélem, azért kapok néhány kommentárt!
Puss
Annie

New friend and stupid bitch

” Friends are like credit cards - we need them forever...”

Reggel az ágyban ébredtem. Fogalmam sincs, hogy kerültem oda, de bármelyik fiú keze is van benne, hálám örökké üldözni fogja. Így nem kell egy elfeküdt nyakkal kezdenem a napot. Lassan nyitogattam a szemeimet, és alig tudtam csak párat pislogni, mert a napfény úgy döntött, kiégeti a retinámat. Kellemes bizsergést éreztem a nyakamnál, és mikor hátrafordultam, láttam, ahogy Eric is ébredezni kezd mellettem. Elmosolyogtam magam, hiszen reggelente olyan volt, mint egy kisfiú. A haja szanaszét állt, és álmosan pillogott a nagyvilágra. Mikor felmérte, mennyire lehet reggel, megszólalt.
- Jó reggelt, Napfény! – kuncognom kellett ezen a megnevezésen, hiszen így még nem hívott soha.
- Neked is, Herceg! Ideje felkelni, mert már a hasadra süt a Nap!
- Hát a hasamra biztos nem… oda csak Te süthetsz! – kacsintott.
- Látom ma is elemedben leszel! – pusziltam meg az arcát, és a fürdő felé indultam. Igen ám, de Eric ezt másképp gondoltam, és a kezemet megfogva visszarántott maga mellé az ágyra. Nevetnem kellett a szituáción, és ahogy hallottam, ő is igencsak élvezte a helyzetet. Felém gördült, és lefogta a kezeimet.
- Én meg azt látom, hogy már megint szemtelenkedsz! Ezért bünti jár! – méregetett gonoszul.
- Neeeee… én jó kislány vagyok! Ne bánts! – könyörögtem ártatlan, boci szemekkel. Ám ő meg se hallotta a szavaim, hanem támadásba lendült, és csiklandozni kezdett. Visonghattam, nem érdekelte túlzottan a dolog, még jobban belelendült. Egyszer csak hangos hahotára lettünk figyelmesek.
- Jézusom, ti reggel sem vagytok normálisak! – röhögcsélt az ajtónak dőlve Nate. Összenéztünk Erickel, és szinte egyszerre vetettük magunkat felé. Ledöntöttük a lábáról, én pedig irgalmatlan csikizésbe kezdtem. A végén a két fiú ellenem fordult, és együttes erővel letepertek.
- Okéé…hh…o..oké, megadom magam! – visítottam. – Álljatok le, bepisileek! – kiabáltam. Nate egészségesen kiröhögött, Eric meg egyből elengedett. Én rohantam a fürdőbe, mert tényleg kellett pisilnem. Dolgom végeztével első utam a tükörhöz vezetett, és komolyan nevetnem kellett a látványon. A hajam szanaszét állt, olyan volt, mint egy madárfészek. Az arcom kipirulva, a két kis kiugró csontocskámon halvány rózsaszín foltok. Szinte elnevettem magam a látványon.
- Na fiúk, azt hiszem, én lassan elmegyek tusolni. Tudjátok, attól, hogy ti már nagyok vagytok, nekem még muszáj tanulnom, ha sikeres akarok lenni! – kacsintottam a két hímneműre, miközben a ruháim után matattam a szekrényemben.
- Khm… húgi! Innen egész jó a kilátás Ericnek! – figyelmeztetett Nate, mivel eléggé bepucsíthattam. Nyelvet öltöttem rá, és már mentem is vissza a fürdőbe. Odakintről még hallottam a halk kacajokat, de nem igazán foglalkoztatott a dolog. Gyorsan letusoltam, és engedélyeztem magamnak egy hajmosást is. Egy törcsit tekertem magam köré, és nekiálltam a hajamat szárítani. 20 perc múlva már frissen és illatosan lépkedtem a konyhám felé, hogy reggelit készítsek, Ericék pedig egymás után mentek el tusolni. Épp a reggeli teámat ittam, amikor Eric megjelent előttem egy szál törülközővel a dereka körül. Annyira elmerültem a látványban, hogy észre sem vettem, hogy a teám már szinte kifolyik a számon. Eric – kiélvezve a helyzetet – lassan közelített felém, csípőjét szexisen ringatva, és egy csábos mosolyt villantott felém. Én teljesen elkábulva néztem vissza rá, teljesen elvesztettem az önkontrollom. Láttam, ahogy egy kósza vízcsepp útnak indul a nyakától, és egyenesen a hasa felé tart. A szememmel követtem végig az útját, amíg el nem tűnt a sokat sejtető törülköző alatt. Nagyot nyeltem, Eric pedig felkacagott.
- Tetszett a látvány, édes? – kacérkodott, én pedig elpirultam. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de biztos valami betanult technika lehet, mert mesterfokozaton csábított el – még engem is. Bólogattam, de megszólalni még mindig nem bírtam. Még közelebb araszolt hozzám, szinte már levegő sem férhetett volna közénk. Eric a fejét végighúzta először a fejem tetején, majd az arcom oldalán, végül megállapodott a nyakamnál. Orrát finoman érintette az érzékeny területre, ezzel kicsalva belőlem egy hatalmas sóhajt. Már épp megcsókolt volna, mikor hangos torokköszörülésre lettünk figelmesek.
- Gyerekek, értem én, hogy dúl a love, de most komolyan előttem kell csinálni?? – mondta felháborodva, de a cinkos mosoly, amit Erickel váltott, elárulta őt.
- Bocsi, tesó, de ideje volt már, hogy lásd, milyen is a húgod, ha beindul – kacsingatott Eric Natere, én pedig felháborodva néztem rájuk.
- Naa, mi az, hogy be vagyok indulva? Az előbb majdnem letepertél! – értetlenkedtem, még hogy én! Beindulva! Kikérem magamnak!
- Mert úgy néztél ki, mint egy éhes vadmacska! Nem akartam én lenni a reggeli! – magyarázta Eric komoly képpel, de a szája széle még neki is megremegett. Gyilkos pillantást vetettem rá, és egy terv kezdett körvonalazódni bennem.
- Úgy gondolod? Tudod mit? Ha harc, hát legyen harc! Benne vagy egy fogadásban? – vontam fel a szemöldököm, Eric pedig kíváncsian várta a folytatást. – Ha ma, többször el tudlak csábítani, mint Te engem, akkor békén hagysz, és nem szívatsz a mai esettel. Ha Te nyersz, kérhetsz tőlem valamit. – vázoltam fel az ötletemet, és a szónoklat végén Ericre pillantottam. Láttam, hogy erősen mérlegeli a helyzetet, majd magabiztosan elmosolyodik, és úgy válaszol.
- Jól van, Édes, de nem tudod, mire vállalkoztál! – majd fenék - riszálva eltűnt a szobám ajtajában. Nate csak elnézően mosolygott, és leült az előttem lévő székbe.
- Mit kérsz reggelire? – kérdeztem, mire ő csak rábökött az egyik pirítósra, és továbbra is engem nézett. Kicsit frusztrált, hogy ennyire néz, ilyet nem szokott csinálni, ezért mikor készen lettem a reggelijével, rá is kérdeztem.
- Mi van? Miért nézel így rám?
- Semmi. Tényleg. Csak… olyan boldognak tűnsz. – jegyezte meg két harapás között. Tudtam, hogy neki még mindig érzékeny téma a költözködésem, hiszen először Anglia miatt hagytam őket ott, most pedig Svédország miatt. Soha nem tudta megérteni, miért jó nekem folyton lakhelyeket váltogatni, és új barátokat keresni a régiek helyett. Mindig azt szerette volna, ha mellette vagyok, és tudja, mi van velem. Ez sokáig így is volt, de aztán kiköltöztem, és csak nagyon ritkán láthattam őt is, és anyát is. Fájt neki, hogy nem vagyok ott, és sajnálta, hogy őt a munkája hazaköti.
- Az is vagyok. De másképp, mint otthon. Bevallom, hiányzik. – konyult le a szám széle, és éreztem, hogy a könnyek lassan elhomályosítják a látásom. Mert tényleg így volt. Hiányzott minden, ami az otthonom volt. A kis kockaház, amiben felnőttem, az utca, ahol a biciklimmel annyiszor elestem. A park, ahol minden napra akadt valami felfedezni való, és a tó, ahová hiába mentél árvízkor, akkor sem volt benne egy csepp víz sem. Megmosolyogtató emlékek. És én mindezt feladtam az álmaimért, hogy egyszer majd híres leszek. Otthagytam mindent, és eljöttem, pedig tudtam, hány embernek okozom ezzel fájdalmat. Önző voltam, de életemben egyszer magamra is gondoltam, nem csak másokra.
- Tudom, húgica, tudom – mondta magyarul, nekem pedig eleredtek a könnyeim. Hangosan szipogtam, ő pedig megkerülve a pultot, magához ölelt. Hozzábújtam, és beszívtam megnyugtató illatát. Mikor kicsik voltunk, mindig hozzábújtam, és elég volt csak beszívnom az illatát ahhoz, hogy megnyugodjak. Most sem volt ez másként. Pár perc múlva, mint általában a nagy viharok után, elcsendesedtem, mint az idő. Kibontakoztam az ölelésből, és megtöröltem az arcomat. Észre sem vettem, hogy időközben Eric is előbújt a szobából, és mosolyogva néz ránk.
- Ne haragudjatok, de olyan aranyosak voltatok. – tette fel mind a két kezét, mi pedig legyintettünk egyet. Hozzám jött, és adott egy puszit a homlokomra. Elmosolyodtam. Máris jobb kedvem lett, így a reggeli is kellemesen telt el.
Eric sajnos közölte, hogy ma nem jön az egyetemre, sőt, a srácok sem, mivel próbálniuk kell, mert fellépnek majd valami nagy tévéshowban. Az ajtóban adott egy puszit az arcomra, és már ment is a dolgára. Nate felajánlotta, hogy elkísér a suliba, így a tesóm kíséretében indultam neki. Út közben magyaráztam neki pár dolgot, és meg is mutogattam néhány helyet, ahová betérhet, amíg én az iskolapadot koptatom. Odaadtam neki az útikönyvem, amiben Svédország összes látnivalója benne van, és a lelkére kötöttem, hogy csak a közelben lévőket látogatja meg. Nehogy már nélkülem menjen el várost nézni! Hiszen még én sem láttam szinte semmit ebből a gyönyörű országból!
A suli előtt elköszöntünk egymástól, én pedig egyből kiszúrtam, hogy a lányok árgus szemekkel figyelik ezt a nagy mamlaszt. Utolsó jó tanácsként még mondtam neki pár szót, majd a csajokhoz ballagtam. Ők úgy néztek rám, mintha szellemet láttak volna.
- Ki volt veled ez a bomba pasi? – érdeklődött egyből Maya. Komolyan, lottóznom kéne. Szinte sejtettem, hogy meg fogja kérdezni. Azon csodálkoztam volna, ha meg se említi.
- A bátyám. – kacsintottam, és a szekrényemhez battyogtam. Út közben találkoztam Camille-lal és a kedvenc picsijeivel, akik persze nem tudták megállni, beszólogatás nélkül.
- Milyen hamar megcsalta Ericet. Egyeseknek semmi sem jó. Remélem, ezt Eric is hamar belátja. – majd hátradobta a szőke hajzuhatagát, és a többi kutyulival odébb állt. Szörnyű ez a lány!
- Tudtad, hogy tesód kiköpött Chace Crawford? – kérdezte Ria.
- Igen. És sokszor össze is tévesztik vele. – nevettem fel. Hihetetlen, de mintha indigóval készült volna a két srác, olyan nagy a hasonlóság. Persze Nate mindig csak nevet rajta. Szerinte eltúlozzuk a dolgot.
- Á, de mázlista vagy. Két ilyen szexisten vesz körül nap, mint nap. – legyezgette magát Maya, majd összenéztünk, és egyszerre nevettük el magunkat. Dilis nőszemélyek vagyunk, de ez van. Minket így kell elfogadni, és megszeretni!
- Jajj, ne, már megint matekkal kezdünk. – morgolódtam, mikor megnéztem, mégis hányas terembe kell mennem. A matektanár tényleg rühellt engem, de könyörgöm, nem én tehetek róla, hogy nincs tehetségem ehhez a tárgyhoz!
A szörnyeteg becsöngőkor bezárta az ajtót, és gonosz vigyorral nézett végig az osztályon.
- Nos, gyerekek, van egy jó hírem számotokra. Ma röpdolgozatot írunk. Papírokat elő, cuccot a táskába! Aki megszólal, az egyes! – nőtt még nagyobbra a mosolya, és már-már úgy nézett ki, mint egy béka. Könyörgöm, mentsen meg valaki! Meg fogok halni…

*~*~*~*~*~*

A kicsöngőkor én hagytam el legelsőnek a termet, a többiek pedig szánakozó pillantásokat vetettek felém. Ez az óra maga volt a katasztrófa! A tanár egész végig szívta a vérem, Camille meg még rátett egy lapáttal, úgyhogy ez az óra a „Hogyan szívassuk meg Lore-t, és hogyan tiporjuk sárba a becsületét” –címet kapta a többiektől. Rosszkedvűen ballagtam be a következő órámra, és már az sem tudott felvidítani, hogy az irodalom beadandóm külön dicséretben részesült.
Aztán ebédszünetben ismét robbant a bomba. Ria és Maya szinte lerohantak, mikor kijöttem spanyolról, és rögtön a könyvtárunk felé kezdett vonszolni. Leültettek egy gép mellé, és bekapcsolták a facebook-ot. Értetlenkedtem egy sort, de lepisszegtek, mondván, maradjak csendben, míg nem tudom, mi a szitu. Kezdtem ideges lenni. Aztán mikor bejött, rákattintottak az iskola hivatalos honlapjára is, és azon belül a diákrészlegre. Mikor megláttam a szalagcímet, azt hittem, elájulok.
” Az iskolánkba már ribancok is járhatnak? Ennyire mélyre süllyedtünk? Le a cédával, csatlakozz Te is hozzánk!”
Ez állt a főoldalon, alatta pedig egy plakát, rajta a képemmel, és még egy csomó képpel, amiken a régi barátaimmal, és Dannel, az expasimmal vagyok. Legalul pedig az a kép, amit Eric készített még aznap este, mikor sétálgattunk. A kép alatt pedig ez állt: Eric, te is megbolondultál?
- Lore, hé, jól vagy? – rázogatott Ria, de nem feleltem. Azt hiszem, innen már ők is kitalálhatták, hogy valami nincs rendben, de nem szóltak semmit. A facebook-ra már rá sem mertem kattintani, de hajtott a kíváncsiság, így azt is megnéztem. A fiókom üzenőfalát elárasztották idegen emberek szapuló, és becsmérlő szavai, a leveleim csupa fenyegető és lesajnáló embertől jöttek, és kaptam ráadásul még rengetek ribancokról szóló képet is, és egy utcasarkosat is, amihez odaírták: Itt a helyed, nem a suliban, mocskos kurva!
Itt betelt a pohár. Felpattantam a helyemről, és nem törődve a lányok kiabálásával, kirohantam az iskolából. Csak mentem, fogalmam sincs, merre. Az emberek csodálkozva meredtek rám az utcán, de nem érdekelt semmi és senki. Hogy történhetett ez velem? Hogy lehetnek ennyire szemetek? Miért engem bántanak? Ártottam nekik? Nem értem. Ilyen még soha nem fordult elő velem, és most értetlenül állok a dolgok elé. Tényleg ennyire utál Camille? Hogy minden szálat megmozgat, hogy tönkretegye az életem? Mit vétettem én ellene? – gondolkodtam, a könnyeim pedig megállíthatatlanul potyogtak a szememből. Ezért történhetett meg, hogy a nagy sietségben nekimentem valakinek, és mindketten a földön végeztük. Gyorsan megtöröltem az arcomat, és felpattantam, majd kezet nyújtottam a földön fekvő lánynak.
- Ne haragudj, elnézést, csak… nem figyeltem, merre megyek! Tényleg ne haragudj! – pislogtam rá bűnbánóan, még mindig könnyes szemekkel. A lány csak legyintett, és elfogadva a kezemet feltápászkodott a földről. Leporolta magát, és csak utána szólalt meg.
- Miért siettél ennyire? És… te jó Isten, gyere velem! – kiáltott fel, én pedig ijedten követtem az étterembe. A mosdók felé kormányzott, és ott egyből a csaphoz vitt.
- Teljesen elfolyt a sminked, gyere, rendbe hozlak! – intett, én pedig, mint egy szófogadó kislány, felültem a márványborításos fedőlapra, és hagytam, hogy lemossa a sminkemet, és felitassa a könnyeimet. Adott egy zsepit is, hogy kifújjam az orrom, és csak utána engedett a tükör elé. A látvány még így is elborzasztó volt. A szemeim a duplájára dagadtak, és kipirosodtak, az orrom is megduzzadt egy kicsit, az ajkam pedig kiszáradt. Rögtön elővettem az alapozóm, és az ismeretlen lány segítségével rendbe tettem magam.
- Gyere! – intett a lány, és kimentünk. Leült egy asztalhoz, én pedig követve a példáját, magam alá húztam a székem, és kíváncsian néztem az előttem ülőre. – Mi a baj?
- Ő… ne haragudj, de ezt nem pont egy idegennel akarom megbeszélni. – húztam el a szám. – Ezen kívül, még a nevedet sem tudom.
- Molly Sandén, örvendek. – nyújtott kezet, nekem pedig egyszeriben világos lett, miért volt olyan ismerős. Ő Eric exbarátnője!!
- Loretta Carmen! De… - bizonytalanodtam el. – Te nem Eric exbarátnője vagy?
- Te pedig a jelenlegi – kacsintott, én pedig lesütöttem a szemem. De kellemetlen!
- Ezt így nem mondanám – pirultam el, és kerültem a szemkontaktust. Annyira hülyén éreztem magam, hogy elmondani sem tudom.
- Láttam a képeket, és igazán összeilletek! Remélem, sikerül nektek! – mosolygott még mindig, és mikor ránéztem, tényleg csak őszinteséget láttam rajta.
- Te nem is bánod? – bukott ki belőlem a kérdés, ő pedig elnevette magát. Bambán néztem rá, de még mindig nevetett. Nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Dehogy bánom! Látszik rajtad, hogy tényleg érdekel maga Eric, és nem az őt körülvevő felhajtás! Mi tényleg barátokként váltunk el, és nem akarom, hogy Eric boldogtalan legyen. Veled talán igazán, tényleg felhőtlenül boldog tudna lenni, és én ennek nagyon örülök! – mosolygott rám bíztatóan, én pedig teljesen elhűltem.
- Amúgy… tudom, ciki, de kérhetek egy autogramot? – rákvörös fejjel kutattam a táskámban papírért meg tollért. – Az unokahúgom nagy rajongód, és bevallom, én is szeretem a számaidat.
- Persze – vette el a papírt, és ráfirkantott valamit. – De most mesélj! Mi a baj? Ki bántott meg?
Én pedig belekezdtem a mesébe. Elmondtam neki mindent, ő pedig néhol csodálkozva, máskor pedig teljesen felháborodva hallgatta a szónoklatom. Camille-t ahogy láttam, ő is szívesen likvidálta volna, és felajánlotta, hogy ha esetleg valamikor segítségre lenne szükségem a banya eltüntetésére, ő szíves-örömest segít nekem. Erre már tényleg én is szívemből felnevettem, és megmondtam, hogy élek is majd az ajánlatával. Nagyon jó volt vele beszélgetni, és úgy éreztem, benne teljes mértékben megbízhatok. Mesélt magáról, a családjáról, és hogy mennyire várja már az új lemeze megjelenését. Persze azt is elmondta, hogy idén ő is indul a Melodifestivalen-en, és reméli, hogy kijut majd az Eurovízióra a dalával.
Kérdezgetett az én családomról, meg hogy miért pont Svédországba jöttem. Egész délután az étteremben voltunk, és tényleg sokat nevettünk.
Fél hétkor aztán úgy döntöttünk, ideje hazamenni. Azért telefonszámot cseréltünk, és még egy közös képre is jutott időnk.
Molly vicces kedvében volt, és még az elköszönésünk után is odaszólt még egy utolsót.
- Aztán ha szőke kutyuli-veszély van, szólj nyugodtan, van egy nagyon jó ismerősöm, aki sintérkedik, és szívesen elviszi őt a menhelyre! – muszáj volt hangosan felnevetnem, szinte fuldokoltam ezen a poénján. Hihetetlen ez a csaj!
- Nyugi, majd telefonálok! – ezzel elindultam haza. Sokkal jobb kedvem volt, és már el is felejtettem, mi történt nemrég. Sétáltam még egy keveset, majd beültem a parkba, és néztem a lemenő Napot. Itt olyan nyugodt minden. Persze, kivéve a várost, mert az mindig pezseg. De a parkban csak én voltam, meg a természet, senki más. És azt hiszem, ez így volt jó.

*~*~*~*~*~*

Nyolc óra környékén már kezdett lehűlni a levegő, én pedig elindultam a lakásomhoz. Miután kétszer is sikeresen eltévedtem, inkább segítséget kértem, és úgy indultam neki. Az ismerős környéket látva megkönnyebbültem, kicsit gyorsabb tempóra váltottam, hogy hamarabb odaérjek. A lépcsőn felfelé menet eszembe jutott, hogy Eric és Nate is keresett telefonon, de nem vettem észre, csak nemrég, így már halálra aggódhatják magukat. Fel voltam készülve a legrosszabbra, de ez még attól is rosszabb volt. Mikor beértem a lakásba, ledobtam a cipőmet, meg a vékonyka kabátom, és a nappaliba mentem. A két fiú feszülten ült a kanapén, és mikor beértem, két dühös pillantás fúródott az én megbánómba.
- Nagyon nagy bajban van, ifjú hölgy! – kezdte Nate vészesen nyugodt hangon.
- Bizony, Édesem, most benne vagy a pácban! – Eric sem kímélt.
- Megmagyarázom! – védekeztem rögtön.
- Hallgatunk! – mondta egyszerre a két fiú, bennem pedig felvillant a piros vészjelző gomb: Végem van!

Főnixmadár.

Sziasztok!

Először is, remélem, mindenkinek kellemesen telik a nyári szünideje! :) Én igazándiból nem is tekintem szünetnek ezt az időszakot, főleg nem idén, hiszen az első heteim a londoni úttal kapcsolatos dolgok elintézésével telt, aztán 1 hétre ki is mentem, így kicsit furcsa volt onnan ide visszacsöppenni, de hát ez van. :)

A részekkel kapcsolatban annyit: szeretném, ha kicsit türelmesek lennétek, mert ugyan tudom, hogy nem tartottam be az ígéretem, de higgyétek el, jó okom volt rá. Viszont most kissé csalódott vagyok, mert újra lett telepítve a gépünk, és valami miatt nem engedi megnyitni a dokumentumaimat, így elveszett az összes eddigi fejezet, ami meg volt írva, így állhatok megint neki a munkának. :/

Viszont jó hír, hogy jövő héten lesz egy csomó időm, amikor be tudom pótolni a lemaradásaim, így akkor már 100% számíthattok új részekre. :) Remélem, ezzel kicsit vigasztallak Titeket.

A másik dolog, amivel kapcsolatban írni szeretnék: egyre több írónál tapasztalom, hogy feladják az írást azért, mert nem kapnak elég kommentet. Megnyugtatok mindenkit, én nem szándékozom abbahagyni az írást ilyen piti dolgok miatt. :D Mindazonáltal érthető az ő indokuk is, és én is tapasztalom, hogy egyre kevesebb komit írtok nekem. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy mi, akik írunk, Nektek szeretnénk örömöt okozni a kreálmányainkkal, és néha-néha jól esne olvasni azt, hogy mi a véleményetek arról, amit alkotunk. Én nem fogok komihatárt szabni. Nem az én műfajom. De tényleg írhatnátok véleményt - akár jót, akár rosszat. Higgyétek el, jól viselem a kritikát, sőt, ha tanácsot adtok, akkor azt meg is fogadom. :D
Mostanában még a "lájkolgatásra" is lusták vagytok, nem tudom, lehet, hogy a nyár teszi ezt Veletek, de kicsit lehetnétek aktívabbak, és nem csak nálam, hanem mindenki másnál. :)

Azt hiszem, ennyit akartam. Nem, nem hiszem, tuti ennyit akartam, úgyhogy nincs más hátra, minthogy elköszönjek, és további kellemes nyarat kívánjak Nektek, és a családotoknak! ;) Remélem, nem kaptok napszúrást, vagy hőgutát. xD

Puss
Annie

Friss + többi dolog

Hellóóóóóóka drágák :D

Végre elkezdődött, amire szinte kivétel nélkül mindenki várt:

                           SuMmEr 2012!!

Végre meleg van ( utálom a meleget xD) lehet strandolni ( nem vagyok magamutogató, nem sokszor járok strandolni) és pihenni. :) A fejezetet jövő héten fogom hozni, mert a szünetemből eddig egyetlen egy napot pihentem, és akkor is csak nagyon keveset. :D
Lezajlott a ballagásom is, szóval hivatalosan is gimnáziumi tanuló lettem ;) Méghozzá 9.b-s. Tiszta SzJG-s érzés :D
Itthon van tesóm is, szerencsétlennek fáj a foga, de ma kihúzta neki a doktornéni, úgyhogy már nem lesz nyűgös :)
Hétfőn vagy kedden jelentkezem a frissel, és ha kiutaztam Londonba, majd megkérek valakit, hogy a távollétemben is tegye fel a frisseket ;)
Remélem, jól telik a szünetetek, az érettségizők meg már túl vannak a dolgokon :)
Puss
Anne Hope

London baby, ohjeah :)

Sziasztok! Úgy két órája értem haza Budapestről, ugyanis az angol projectem bejutott az országos döntőbe. Nos, felmentem anyukámékkal a Budai Várba, ahol hosszas keresgélés után ráakadtunk az Országos Széchenyi Könyvtárra ( többször eltévedtünk xD). Megnéztük a többi pályaművet, és satöbbi satöbbi... Kiosztottak mindenkinek egy angol szótárat abból a spéci fajtából, és jött a finálé. 5 gyereket sorsoltak ki, akinek a Challenge utazási iroda áll egy londoni utat. Az esélytelenek nyugalmával álltam, egyszer csak hallom a nevemet... ránézek anyuékra, ők már visonganak...én meg kimegyek, és átveszem a díjam...EGY UTAZÁST LONDONBA!!! :D<3
Úgyhogy június 30.-ától ne is keressetek, mert valahol Londonban fogok császkálni ;)
Puss
Anne Hope