Döntés :)

Nos, a többség arra szavazott, hogy írjam újra a fejezetet. Hát, kérésetek számomra parancs, úgyhogy holnap jön az újratöltött 14. fejezet, de akkor nem ezek lesznek az események...hanem kicsit más :P Átírtam magamban a történet folytatását, úgyhogy a közeljövőben nem várható vita...vagy mégis? O.O :D
Puss
Petru Anne Hope

Döntés?

Sziasztok!
Nos, tudom, hogy a tegnapi fejezet nagyon gyenge és kusza lett, és Orchidée-nek külön piros pont, és egy hatalmas ölelés meg puszi jár, amiért őszintén vállalta a véleményét! :) Csajszi, imádlak <3
Ezért kitaláltam egy naggggyon ütős ötletet: Mit szólnátok, ha ezt a rész elfelejtenénk, és megírnám a 14. fejezetet...újra? :)
Kiteszek egy szavazást, csütörtökig van időtök eldönteni, mit szeretnétek, és akkor pénteken már jönne is vagy a friss, vagy a javított verziós 14. feji.
Döntsetek Ti, mert ez a blog Nektek készül, és szeretnélek Titeket is bevonni a fontosabb döntésekbe! )
Addig is, jók legyetek!
Puss
Petru Anne Hope

No comment.

Sziasztok! Tudom, mára beígértem egy fejezetet, de sajnos nem tudom hozni, mert holnap gigantikus matekdogát írunk, plusz még fizikát is, így teljesen ráment majdnem az egész napom, hogy azokra tanuljak. :(
A fejezet vagy holnap, vagy kedden kerül fel, attól függ, holnap mennyi időm lesz befejezni, mert holnap meg temetésre megyek, és nem tudom, mikorra érek haza. Remélem, megértitek, és nem haragszotok meg érte!
Addig is legyetek jók, írjatok komikat az előző fejezetekhez, és évezzétek ezt a gyönyörű időt! :)
Puss
Petru Anne Hope

13.fejezet

Nem fűznék hozzá nagy kommentárt, csak annyit, hogy iszonyatosan jól esik, hogy szerettek, és hogy várjátok az új fejezetet!

Tartom magam az ígéretemhez, és hozom Nektek a fejezetet!

Puss

Petru P. 

Nyugalom

Annyira más volt, mikor vele voltam. Nevettem, és elfelejtettem azt, hogy én soha nem leszek olyan, mint ő. Ő egyszerűen csodálatos volt, és úgy éreztem, hozzá képest egy senki vagyok. Rossz volt azt látni, őt mennyi mindenki ismeri és szereti, míg engem gyűlölködő pillantásokkal mustrálnak. De ez az élet. Ez ellen nehéz lenne valamit is tenni.

A hazaút csendesen telt, teljesen kifárasztottuk magunkat. Sokan tuti ovisnak néztek minket, de ez sem érdekelt túlzottan, tekintve, hogy ritkán adódnak olyan pillanatok, amikor mindketten ennyire felszabadultak vagyunk. Eric bebizonyította, hogy érdemes rá időt szánnom, és jobban megismernem, mert sokszor csak álarc mögé rejti az igazi valóját. 

Nagyokat pislogva próbáltam nem elaludni, de ez igazán nehezen ment, tekintve, hogy még a rádióból is andalító dalok szóltak. Egyszer csak ismerős dallam ütötte meg a fülemet. Kérdőn néztem Ericre, aki csak mosolyogva vállat vont.

- Ez… Danny? – kerekedett el a szemem, és a szám elé tettem a kezem, hogy ne vihogjak fel hangosan. Eric is csak a szemét forgatva vigyorgott, és magában dúdolgatta az „Amazing”-t.

- Énekeld! – vetettem be a kölyökkutya-szemeket. Rájöttem, hogy ezzel rá is tudok hatni, és így bátran használtam is ezt a fegyveremet.

- Nem!

- De!

- De nem!

- De igen!

- Vigyázz, mert még rosszba viszlek! – kacsintott, és lefordult az utcánkhoz. Durcásan dőltem neki az ülésnek, és a hazáig vezető úton egy szót sem szóltam. Nem sokat értem vele, ő inkább csak jól szórakozott rajtam, és különböző módon próbált megszólaltatni, de makacsul hallgattam. Mire a házhoz értünk, Eric teljesen elvesztette a türelmét, és már láttam, tényleg az utolsó szalmaszálon táncolok.

- Ne csináld már! Szólalj meg! Esküszöm, elénekelem neked Danny számát, csak szólj hozzám! – könyörgött, azt hiszem, végső kétségbeesésében. Na, ekkor úgy döntöttem, feladom, és mosolyogva felé fordultam. 

- Hallgatlak! – sóhajtva kihúzta magát, és tényleg énekelt nekem! J

- I’m feelin’ great, I’m feeling awesome,let me explain, you are the reason I breathe

you’re amazing, amazing, you’re a-a-a-amazing, I’m feelin’ great right here beside you

That’s where I will stay, you are the reason I breathe ,you’re amazing, amazing

you’re a-a-a-amazing, that’s what you are – halkult el a hangja, és gyér taps hangzott fel mögöttünk. Hátra néztem, és csak annyit láttam, hogy egyre több ember jön felénk, és egyre hangosabban tapsolnak. Az egyikük elkezdte skandálni, hogy „Csókot, csókot!”, és egyre többen csatlakoztak hozzá. Elpirulva fordultam vissza, Eric meg csak somolyogva átkarolta a derekam.

- Tudod… a többségnek döntő szavazata van! – kacsintott, és máris rányomta ajkait az enyémekre. Nem mondom, hogy nem esett jól a csókja, de nem akartam kiteregetni a magánéletemet az embereknek. Eric érezhette, hogy kissé frusztrál a tömeg, ezért egy jól irányzott mozdulattal kipörgetett, és a tapsvihar közben beterelgetett az ajtón.

- Megkérdezzem, ezt miért csináltad, vagy csak fölöslegesen jártatnám a számat? –húztam el a szám, mikor a lépcsőn ballagtunk felfelé.

- Figyelj rám! Tőlem bármikor, bármit kérdezhetsz, mert én úgyis megmondom neked az igazat! Miért csináltam? Egyrészt, mert iszonyatosan jól esett, másrészt pedig a reakciókra voltam kíváncsi. És az, hogy nem bánják, én boldog vagyok, iszonyatosa jól esik! – állított meg, és újra megcsókolt. Elmosolyodtam, és boldogan húztam még közelebb magamhoz. Miután elváltunk, inkább felmentünk a lakásba. A nappaliba ledobtuk a kabátokat meg a cipőket, és lehuppantunk a kanapéra. Megnyugodva dőltem el, és azt gondoltam, bár minden napom ilyen… boldog lenne. A nyugodt percekbe beleszólt egy telefon fülsiketítő visítozása.

- Ez a tiéd – motyogtam Ericnek, aki egyből felkapta a gonosz készüléket. Csevegett pár percet, és végül 10 perc után letette. 

- Sajnos el kell mennem, próba lesz, és nem maradhatok le – magyarázkodott, mire leintette. – Megsértődtél? – ijedt meg rögtön, én pedig képtelen voltam nem megállni röhögés nélkül. 

- Eric, paranoiás vagy. Dehogy sértődtem meg! Ez a munkád, én pedig ezzel együtt elfogadtalak! Nem kell magyarázkodnod, csak siess, nehogy elkéss, mert még rám kenik a többiek! – kacsintottam, és rácsaptam a párnával a hasára. Meghökkent a szavaimra, de rögtön széles mosolyt varázsolt az arcára.

- Ha visszajöttem, ezt még lejátsszuk – utalt az előbbi kis akciómra, mire nevetve eldőltem a kanapén, és még elkaptam a pillanatot, mikor becsukta maga mögött az ajtót. Fejcsóválva mentem a szobámba, ahol előkerestem a könyveimet, a jegyzetfüzeteimet, néhány tollat és a laptopom, majd ismét a nappaliban telepedtem le.

Bekapcsoltam a laptopot, és megnéztem az e-mailjeimet. Ria már el is küldte a mai maratoni tananyagot, én pedig nagy másolásba kezdtem. Ennyit vettek ma? Ez még nem is olyan sok! Azt hittem, többet kell pótolnom…na mindegy. Közben bekapcsoltam Danny CD-jét… nem tehetek róla, imádom a számait! Még a nyáron kaptam az egyik kedves ismerősömtől Magyarországon, és azóta az egyik kedvenc előadóm. Eric is megtalálta gondolom a CD-t, de ezek szerint nincs ellenére, hogy Dannyt hallgatok… legalábbis eddig nem szólt érte! Ezek után meg ne is szóljon! 

Épp a Cassandra dübörgött a hangszórókból, persze mértékkel, mikor láttam, hogy jött egy mailem. Ugrabugrálva odasasszéztam a laptophoz, és megnéztem, ki írt. Majdnem dobtam egy hátast, mikor megláttam a feladót. Rögtön levetettem magamat, és megnyitva a kis borítékot, olvasni kezdtem.

From: natecarmen@gmail.com

To: lolacarmen@gmail.com 

Subject: El vagy tűnve! :D

Bizony ám, eltűntél, húgocskám! Hiányoltalak a hétvégén skypon, de látom, elfoglalt vagy a popsztároddal, és ez miatt nem jut időd a családodra! ;) Tudod, ez nagyon rosszul esik Nekem. Elhagysz egy ilyen nyálgép miatt? Na de húgi…:D Komolyra fordítva a szót, tényleg megsértődtem, mert nem én tudtam meg először, hogy bepasiztál. Hiányzol, hiányzik, hogy nem rohansz egyből hozzám, ha valami történik veled. De azt hiszem, ehhez hozzá kell szokjak, nem igaz? Hiszen lassan Te is felnősz… és nem leszel többé az én kicsi húgom. Úristen, ez de nyálas lett! 

Anya is nagyszerűen van, az üzlet is nagyon jól megy, csak én ténfergek itthon, egyedül. L

Nem hittem, hogy egyszer ilyet mondok, de tényleg hiányzik a csicsergésed! És ne bízd el magad, ez így van.

Remélem, azért majd dobsz egy mailt, vagy egy sms-t a Te nagy, méla bátyókádnak! ;) Kezdek aggódni érted!

Vigyázz magadra!

Nate

Elmosolyodtam, és rögtön gépeltem is a választ.

From: lolacarmen@gmail.com

To: natecarmen@gmail.com 

Subject: Hiányzol, ne haragudj rám!

Ne haragudj, tényleg nem volt eszemben az elmúlt napokban, hogy keresselek! Bocsánat érte!

Tudom, már megszoktad, hogy mindent Neked mondok el, de ez még saját magamnak is új, így kicsit össze vagyok zavarodva. Nos, igen, úgy tűnik, alakul valami Erickel, de nem vagyok biztos sem magamban, sem abban, hogy mi összeillünk. Ugyan, kérlek, ő egy popsztár! Kinek kell ma egy átlagos lány, ha bárkit megkaphat, akit csak akar? :/ Bár Eric bebizonyította: Neki tényleg csak én kellek. Ami számomra elég hihetetlen, de ismersz: mindig a legjobb dolgokkal vagyok a legszkeptikusabb! J

Jajj, most sírtam! Hiányzom? Te is Nekem! Nincs kihez odabújni, és kibeszélni magamból a problémákat! Vagyis van, de nem akarom terhelni Ericet a saját kételyeimmel… van elég baja szegénynek az enyémek nélkül is! 

Tényleg nagyon egyedül lehetsz, ha a csiripelésem is hiányzik! ;)

Figyelj csak! Nem akarsz kijönni ide? Mármint hozzám? Szívesen látlak, és legalább „élőben” is megszemlélheted Ericet, és utána eldöntheted, lecsapod-e, vagy meghagyod Nekem! ;)

Gondold át!

Puszilom Anyuékat, vigyázzatok magatokra!

Lola

U.i.: Etetitek Szotyit és Nutellát? Mert ha nem, meggyilkollak! :D

Röhögve küldtem el az üzenetet, és lecsukva a laptopomat, elindultam kaját csinálni. Megnéztem, mi van a hűtőben, és úgy döntöttem, csinálok egy kis paprikás krumplit, jó magyarosan. Összeszedtem az alapanyagokat, és pikkpakk készen is volt a pompás vacsora.

Unalmamban betettem a DVD-be egy vígjátékot, és fél tízig azon röhögcséltem. Akkor aztán nyílt az ajtó, és Eric izzadtan, fáradtam lépett be rajta. 

- Szia!

- Na mi van? Kifáradtál? – mosolyogtam. Bólogatott, és lehuppant a székre. Fáradtan megdörzsölte a szemeit, és a konyha irányába nézett. – Főztél? – csillant fel a tekintete, és egyből az illatok után vetette magát. Szem forgatva követtem, és leültem a szemben lévő székre. A vacsora csendben telt, Ericen látszott, hogy fáradt, így nem is firtattam a beszélgetést. Kajálás után a fürdőbe tessékeltem, addig pedig elmosogattam. Mikor végzett, én is megfürödtem, és belebújtam a pizsimbe. Kifelé menet elpakoltam az útban lévő cuccokat, és az ágyamba vetettem magam. Amiből egy hatalmas nyögés tört fel. Mi van…?

- Ez most fájt – nyöszörögte Eric a takaró alatt, a fájó pontot masszírozva. A szám elé kaptam a kezem, és elszégyelltem magam, de rögtön dühös is lettem.

- Te teljesen megbuggyantál? Miért vagy az ágyamban?

- Itt alszom. Veled.

- Mióta?

- Most óta.

- És ezt csak így közlöd?

- Miért, hogy közöljem?- röhögött ki.

- Hát… először is megkérdezhettél volna, hogy egyáltalán én akarom-e, hogy itt aludjál. Másodszor… nincs több indokom, de ez így jól hangzott. – mosolyogtam.

- Ellen tudnál állni? Nekem? – támaszkodott meg a könyökén, és incselkedve mosolygott.

- Talán.

- Nem hiszem! – nevetett, és magához húzva átkarolt. Befészkeltem magam az ölelésébe, és megnyugodva hajtottam álomra a fejem. Éreztem, hogy simogatja a hajam, és egy puszit nyom a fejem búbjára. Utolsó emlékem, hogy a hajamba suttog.

- Köszönöm, hogy vagy Nekem!

12.fejezet

Sziasztok!
Itt az új fejezet, ami igaz, hogy kicsit rövid lett, de teljes szívből írtam Nektek!
A szavazás lezárult, köszönöm, hogy kattintgattatok a kedvemért, és szántatok rám egy kis időt! :)
Nem is húzom tovább az időt: Kellemes olvasást! ;)
Puss, Petru

Ismerj meg!

A boldogság rövid ideig tart, ezt megtanultam az évek során. De úgy látszik, itt minden másként van, mint ahogyan az ember elképzelné. Boldog akartam lenni otthon, de mindig valami útját állta, itt pedig még csak nem is kerestem a boldogságot, és mégis, talán életemben először nevettem felhőtlenül. És ezt is kinek köszönhetem? Ennek az idióta svédnek és az Ő remek ötleteinek.

- Eric, én ide be nem megyek. – torpantam meg, amint megláttam a Sportközpont feliratot. Gonoszan elvigyorodott, én pedig kezdtem durván kellemetlenül érezni magam.

- Ha nem jössz a saját lábadon, majd beviszlek én magam! – mondta, én pedig mérlegeltem a dolgokat, és úgy döntöttem, inkább a lábaimon szeretnék továbbra is közlekedni. Sóhajtva tovább mentem, Eric pedig mellettem haladva lépdelt az épület felé.

Bent teljesen elámultam, hiszen nem is erre számítottam. Az edzőterem egy teljesen elkülönített részben volt, ahol kigyúrt izompacsirták villogtak a szőke, minden bizonnyal nagyon „okos” lányoknak. Ide talán még akkor sem lépnék be, ha fizetnének érte. Ezek az úgynevezett edzőtermek mind csak villogásra vannak kitalálva, nem arra, hogy az ember tényleg mozogjon egy keveset. Persze tudom, hogy Eric is jár edzőterembe, de azt hiszem, ő is a kisebb helyeket kedveli, nem pedig a „ Majd Én Megmutatom Hogy Jobb Vagyok Nálad” – típusúakat. Viszont a többi része a centrumnak egyszerűen csúcs szuper volt. A termen belül volt ping-pong asztal, külön teniszpálya, kint pedig egy rendes méretű focipálya is helyet kapott. A bejárattal szemben pedig egy hatalmas mászó fal kapott helyet, ami azonnal meg is hozta a kedvemet. Kerek szemekkel néztem a svédet, ő pedig fájdalmas arccal rám vicsorgott.

-  Miért pont mászni kell? Miért nem… mit tudom én… teniszezni? – emelte égnek a tekintetét, én pedig durcásan összefontam a karjaimat a melleim előtt. 

- Vagy ez, vagy öri hari, oki-doki? – ajánlottam, és rá emeltem a szemeim. Pár percig néma csönd volt, aztán mind a kettőnkből kitört az irdatlan nevetés. Hihetetlen, mennyire idióták tudunk mi ketten lenni. Főleg, ha összeeresztenek minket…

                                                                      ********

- Öri hari – törögette még mindig a könnyeit Eric, miközben bekapcsolták a biztosító köteleinket.  Nyelvet öltöttem rá, és elkezdtem mászni. Kuncogva jött ő is utánam, de jócskán lemaradt, mert állandóan lefelé tekintgetett.

- Eric, figyelj, ne nézz már állandóan lefelé! Semmi bajod nem lesz, maximum majd az én haragom elől nem tudsz majd menekülni – mentem lejjebb, hogy ne kelljen kiabálnom. Rám emelte kölyökkutya szemeit, komolyan, mintha egy palotapincsi lett volna velem. Vagy nem is, inkább egy uszkár – gondolkodtam, és elröhögtem magam. 

- Mi ilyen vicces? – húzta fel az orrát Eric, és végre nem nézett le! Istenem, köszönöm.

- Azon gondolkodtam, hogy úgy néztél rám, mint egy palotapincsi, de aztán inkább uszkárra váltottam. – kacsintottam rá, és kitértem a kezei elől, amik el akarták kapni a bokámat.

- Na, várjál csak, ezt nem úszod meg egykönnyen! – mutogatott, és olyan gyorsan kezdett mászni, hogy szerintem saját maga is meglepődött rajta. Én pedig csak pislogtam, és nem győztem hajtani magam, hogy megtartsam az előnyömet.

- Nyerteeem! – ordítottam, miközben megérintettem a fal legtetejét. Eric is ideért, és kifulladva pislogott. 

- Annyira utállak. – nyögte, és megtörölte izzadtságtól nedves homlokát. Mosolyogva elővettem egy zsepit, és megtörölgettem az arcát. 

- Jól van, Jack, lemegyünk – kiáltottam le az árgus szemmel figyelő „erőember” felé. Leeresztettek minket, és kicsatolták a biztonsági felszerelést. 

- Na, látod, nem is volt olyan rossz! Túlélted!

- Legközelebb megelőzlek! Készülj Carmen, mert le foglak alázni!

- De nagy lett a szád, Saade! Az előbb még nagyon is féltél a magasságtól! Csak nem megjött az önbizalmad, Mr. Félek A Magasságtól Saade? – incselkedtem, közben pedig a focipálya felé sétáltam. Eric megtorpant, és ez engem is megállásra késztetett. – Mi van?

- Ez egy nagyon rossz mondat volt. – mondta, és közelebb lépett. Ajjaj, rosszat sejtek…

- Nee, Eric – sikítottam, mikor egy hirtelen mozdulattal felkapott a vállára, és elkezdett futni a pálya felé. Közben én kitartóan ostromoltam a hátát, de mit sem foglalkozott vele, csak ment előre töretlenül. A fene vinné el a popsztár fejét, azt. 

- Szemtelenkedsz még?

- Ez kérdés volt?

- Igen!

- Igen!

- Te akartad!

Azzal bedobott egy… egy medencébe?! Azt meg hogy a…? – jöttem fel a víz felszínére, és megpillantottam egy elégedett fejű svéd majmot. Dühös vagyok.

- Véged van – sziszegtem, és berántottam őt is. Köhögve jött a felszínre, én pedig mikor megláttam, elkezdtem hangosan röhögni.

- E… Eric… ha most látnának a rajongóid! – fulladoztam még mindig a vízben. Rájöhetett, hogy a haja miatt nevetek, és már elkezdett felém úszni, mire én is abbahagytam a poénkodást, és menekülőre vettem a figurát.

- Úgy is elkaplak! Nem menekülsz, ezért meglakolsz!! – kiabálta, és egyre közelebb került hozzám, legalábbis a bokámhoz mindenképpen. Teljesen kifulladva úsztam a part felé, de mikor már úgy éreztem, biztonságban kiérek, egy kéz hirtelen visszarántott, én pedig nagyot csobbanva értem be a vízbe. 

- Ne már, pedig azt hittem, győzök! – duzzogtam, mikor felértem, és végre láttam is valamit.

Eric mellettem mosolyogva nézte, ahogy a hajammal szenvedek. Látta rajtam, hogy kezdem elveszíteni a türelmem, így a segítségemre sietett, és elsimította az arcomba hulló tincseket, a kezét pedig ott hagyta a vörös színben játszó pofimon.

- Annyira gyönyörű vagy… - suttogta majd felém hajolt. Azt hittem, meg akar csókolni. Tévedtem. – De ettől függetlenül még most megfürdesz! – vigyorodott el, és lenyomott a víz alá. A galád svéd!! Kapálóztam, már alig volt levegőm, de ő még mindig lent tartott. Ekkor támadt egy remek ötletem. A kezem automatikusan megindult Eric combja felé, és végigsimítva rajta éreztem, hogy a nyomása gyengül. Most kell cselekednem! Hirtelen lehúztam a lábát, és vele együtt az egész testét, én pedig felúsztam levegőért. Pár pillanat múlva két kéz csúszott fel a csípőm mentén, amiket egy puha száj követett. Hangosan felsóhajtottam és lehunytam a szemem. Az őrületbe kerget ez a pasi. Kinyitottam a szemem, pont jókor, mert Eric is felbukkant a víz felszínén, és csillogó szemekkel nézett le rám.

- Őrült vagy, ugye tudsz róla? – kérdeztem, és átöleltem a nyakát. Nyomott egy puszit a homlokomra, és ő is szorosabban ölelte a derekamat. A nyakába fúrtam a fejem, és csak élveztem a nyugalmat. Sajnos nem sokáig, mert a rajongók persze már kiszúrtak minket, és megrohamozták a medencét. Eric sóhajtva elengedett, és kiúszott a lányokhoz, akik kigúvadt szemekkel nézték az enyhén elázott popsztárt. Én is kiúsztam, de persze a másik oldalon, hogy ne legyek láb alatt. Az öltözők felé indultam, és kerestem egy törülközőt. Megtörölgettem a hajam, és megkérdeztem az egyik közelben álló dolgozót, lehet-e itt ruhát kapni. Végignézett rajtam, és mosolyogva eligazított a recepció irányába. Furán néztem rá, de inkább vállvonogatva megindultam az említett helyhez.

Mintha a csaj csak várt volna, egy táskát nyomott a kezembe. Kíváncsian belekukkantottam, és azt hiszem, még a szám is tátva maradt. Ruhák voltak benne… két főre. Eric, kinyírlak!

                                                                     *******

- Látom, megszáradtál. – poénkodott Eric, mikor már kellő mennyiségű autogramot és fényképet kiosztogatott. Résnyire szűkült szemmel néztem rá, majd elkezdtem csapkodni a még mindig vizes cuccaimmal.

- Te elmebeteg őrült! Előre tudtad, hogy be fogsz dobni a medencébe? Te…! – ütlegeltem, de egy idő után megunta, és egyszerűen kicsavarta a kezemből a támadó eszközeimet. Mélyen a szemeimbe nézett, és miután kibámészkodta magát, rányomta az ajkait az enyémekre. Egyből elfelejtettem, hogy miért is utálom, és csak arra koncentráltam, hogy nehogy a karjaiba omoljak egyből. Lassan mozgatta a száját, de én makacsul összezártam az enyémeket, ezzel sem könnyítve a dolgán. Kitartónak bizonyult, mert egy idő után az én ajkaim sem bírták a nyomást, és egy sóhajtással megadtam magamat neki. Egyszerre mozgott az ajkunk, és soha életemben nem élveztem még úgy egy csókot sem, mint ezt. Mikor mindketten elváltunk levegőhiány miatt, a homlokát nekitámasztotta az enyémnek, és kifulladva megszólalt.

- Nem vagyok őrült… csak szeretném bebizonyítani, hogy én nem csak az a nagyképű popsztár vagyok, aminek először megismertél – vallotta be, én pedig kinyitva szemeimet, az ő pillantását kerestem. Nem láttam mást, csak egy őszintén csillogó csoki barna szemeket, amik szintén az én arcomat fürkészték. A romantikus pillanatot a portás szakította félbe, aki diszkréten megkért minket, hogy menjük arrébb, mert nem tud tőlünk felmosni. Elpirulva húzódtam el Erictől, de ő visszahúzott magához, így történhetett meg az, hogy egymást ölelve hagytuk el az öltözőt, nem törődve azzal, hogy talán most törtük össze egy csomó rajongó álmát. De milyen rajongó az, aki nem akarja a kedvence boldogságát? Semmilyen. Én pedig nem éreztem bűntudatot, hogy „elvettem” tőlük Ericet, mert tudtam, hogy ez most valami új, és több, mint aminek indult. És hogy honnan tudtam? Onnan, hogy megmutatta az igazi arcát: azt, amit csak azok ismerhetnek, akik igazán szeretik, és tudják: a többi csak egy álarc. 

Video...

Újra itt :)

Sziasztok! Bevallom őszintén, hiányzott már ez a blog, de már elég erősnek érzem magam a visszatéréshez, úgyhogy jöttem...láttam...és boldog lettem!
Imádlak Titeket, átléptük a 10.000-es nézettséget!!
http://www.youtube.com/watch?v=fUx5xg__2bA
Hihetetlenül jól esik, hogy friss fejezet nélkül is olvassátok a történetet, és egyre több rendszeres olvasóm van!!
Viszont most tényleg fel kell tennem a kérdést, amire sajnos muszáj választ kapnom:
Érdemes folytatnom a blogom?
Ne értsetek félre, imádom írni ezt a blogot, de ha már nincs rá igényetek, akkor fölöslegesen nem fogom Rátok erőltetni magamat!
Ezzel kapcsolatban ki is tettem egy közvélemény-kutatást, ott tudtok szavazni, valamint kommentben és chaten is leírhatjátok a véleményeteket!
Apropó, aki cserét kért, az ír EHHEZ a bejegyzéshez egy komit? Ugyanis elég szétszórt voltam, és természetesen mindenkivel áll a csere, csak írja le még egyszer a blog címét, mert teljesen elfelejtettem :$
Innentől kezdve minden rajtatok áll, ha szeretnétek tovább olvasni Eric és Lora történetét, akkor ne habozzatok ezt megírni Nekem! Kell a visszajelzésetek, nélkületek nem megy!
A szavazás vége: 2012.03.09.!!!
Ne feledjétek: EZ MOST TŐLETEK FÜGG!!!
Puszillak Titeket: Petru P.