10. fejezet

Sziasztok! Nos, megérkezett a 10. fejezet! Eszméletlen, hogy már itt tartok! Észre sem vettem, hogy így elröpült az idő. Büszke vagyok erre a történetre, és rátok is, ugyanis átléptük az 5000 fő fölötti látogatottságot, és ezért eszméletlenül hálás vagyok Nektek! :) Ezt a fejezetet mindenkinek felajánlom, ugyanis ez az első x, és úgy érzem, ez most mindenkié! A késésért pedig elnézést kérek, de ebben a négy napban volt csak itthon a tesóm, és hát próbáltam a gépezést a minimumra csökkenteni - kevés sikerrel. De itt a fejezet, ez a lényeg, és hamarosan jövök egy ajándék novellával is, remélem, az is tetszeni fog. Most pedig :
 
Kellemes olvasást kívánok mindenkinek! :)

 Vallomások, családi hangulat

 A csillagok fényét mindig is gyönyörűnek találtam, de most mintha még fényesebbnek láttam volna őket. A Hold is nagyra tátotta a száját, és a nap helyett is fényt kölcsönzött az álmodó világnak. Az emberek összesúgtak a hátam mögött, de én már csak mosolyogtam rajtuk. Eric szerint féltékenyek rá, mert neki van az oldalán a világ legszebb lánya. Hülye. Mégis annyira jól estek a szavai, melengették a kalitkába zárt szívemet, ami már a kitörés szélén állt. A tűzijáték után csak sodródtunk az árral, ami a kifelé vezető kapuhoz tartott, és csak élveztük egymás közelségét. Eric keze még mindig a derekamat tartotta, én pedig próbáltam nem feltűnően beleolvadni a karjaiba. A közelsége sokkal nagyobb hatással van rám, mint azt ő gondolná. Közelebb hajoltam hozzá, és mélyen beszívtam kellemes illatát. Egyszerűen bódító.

A kocsihoz érve gyengéden besegített, és a megkerülve vágódott be a mellettem lévő ülésre. A motor halk dorombolással kelt életre, ahogy elindította a járművet, és halkan megindultunk az éjszakai forgatagban. Hihetetlen, hogy itt este is mekkora élet van. Éjjel – nappali boltok vanak teli ide-oda sürgő-forgó emberekkel, a plázák tetői és clubjai megteltek szórakozni vágyó fiatalokkal. Kicsit irigyeltem őket, hiszen nekem soha nem volt egy nagy bulizós életem, és úgy hiszem, nem is lesz. Nem azért, mert nem volna hozzá kedvem, hanem azért, mert egyszerűen a munka és a tanulás mellett nem fér meg. De most, hogy már nem kell a lakásomért dolgoznom – ugyanis azt a pénzt, amiből vettem, mindet én kerestem – nyugodt szívvel járhatnék én is ilyen helyekre. Azt hiszem, ebben majd Ria és Maya segítségét kérem.
- Nagyon elgondolkodtál. Min jár a kobakod? – bökött meg játékosan Eric, mire kicsit ijedten összerezzentem, hiszen váratlanul ért a támadás.
- Csak az itteni életemen…
- Amit én jól felbolygattam.
- Mondhatjuk így is – vigyorogtam rá, és megint az ablakon keresztül fürkésztem a világot.
- Nem kellett volna, ugye? – sóhajtott egy nagyot. Visszafordultam hozzá, és láttam, hogy a szemöldöke gondterhelten összehúzódik csoki szemei fölött. Kérdőn néztem rá.
- Ugyan mit? – tényleg nem értettem.
- A csókot.
- Jajj Eric… - csóváltam meg a fejem. Tényleg ennyire vak? Vagy csak az én dolgaimra figyel kevésbé?
- Tudom, tudom!
- Dehogy tudod! – hunytam le a szemem, és elfordultam tőle. Semmit nem tud. Nem is ismer! Igaza van, hogy hagyhattam, hogy megcsókoljon?! Mi van, ha barátnője is van? Mayától hallottam, hogy valami Milly… nem Mollyval járt, és nem biztos benne, hogy véglegesen szakítottak. Hogy én mekkora egy hülye vagyok!
- Eric, költözz el tőlem – nyögtem ki az első szavakat, amik eszembe jutottak. Oldalra sandítottam, és láttam, ahogy megdermed. A kormányt tartó keze elfehéredett, annyira szorította az említett tárgyat. Amire viszont nem számítottam, hogy egy hirtelen mozdulattal elrántja a kart, és lefékez az út szélén. Kérdőn néztem rá.
- Ezt itt és most tisztázni fogjuk! És nem érdekel, milyen későn érünk haza! Igen, haza! Ez alatt a pár nap alatt, amióta ismerlek, teljesen felfordult az én életem is! Eddig csak azt az oldalt ismertem a nőkben, amit látni akartam! De te mindent felborítottál. Miért? Mert más vagy! – szenvedélyesen beszélt, erősen szuggerált. Annyira aranyos volt, de nem értettem, hová akar kilyukadni.  – Olyan más! Gyönyörű vagy, okos, kitartó, és tehetséges! Nem az a tipikus plázacica, aki bármit megadna azért, hogy csak szóba álljak vele! Aznap, mikor először a suliba mentem, azt hittem, hogy te is olyan vagy, mint a többiek. Aztán amikor nekem jöttél, és rám se hederítettél – kuncogott szórakozottan – rájöttem, hogy te más vagy. Kint a parkolóban fogalmam sincs, mi ütött belém, de tudtam, hogy harcolni fogsz a győzelemért! A telefonhívás pedig… hát, igazából csak onnan tudtam a számod, hogy pár nappal előtte is téged hívtalak… tévesből – arcát halvány pír borította el, de ez csak még vonzóbbá tette. Istenem, agyhalál. Hívja valaki a 911-et… - A próbákon is csak téged figyeltelek, eszméletlenül tehetséges táncos vagy, és imádom a kitalált mozdulataidat. A többiekkel is türelmes voltál, pedig néha tényleg nagyon bénák voltak. És ne is tiltakozz, ezt te is nagyon jól tudod – fenyített meg játékosan, mire cipzárt rajzoltam a számra, és tovább hallgattam a szívmelengető beszédet. – Amikor sétálni voltunk, akkor láttam először rajtad igazi felszabadultságot. Eszméletlenül aranyos voltál akkor, teljesen elvetted az eszem. A költözésem csak hab volt, azt hiszem a tortán. Sajnálom a cikket, nem is láttam, hogy fényképeznek minket! De végül is, ha más szempontból nézzük… talán megérdemel egy doboz bonbont a képkészítő, hiszen akkor nem költözhettem volna hozzád – kacsintott, de még időm sem volt visszavágni, mert máris folytatta – A fürdős jelenet után azt hittem, megharagudtál rám egy kicsit, hogy olyan közvetlen voltam, de aztán a kanapénál… valamiért felengedtél. Mai napig nem tudom, miért, de mindenesetre én örültem neki. Jó érzés volt, hogy ott voltál velem. Nagyon régen nem éreztem már olyan megnyugvást, mint akkor. Nem tudom, mennyit tudsz rólam, de nekem volt egy 4 évig tartó párkapcsolatom. Mollyval. Néhány hónapja viszont szakítottunk, mert már nem éreztük azt a tüzet, amit eddig. Barátként váltunk el, és bármikor számíthatok rá. Mikor single lettem, habzsolni kezdtem az életet. Mondjuk ki: egy barom voltam. De mikor te felbukkantál, akkor elpattant bennem valami, és újra a régi Eric lettem. Nem mondhatom, hogy szerelmes vagyok beléd, de kedvellek, nagyon is, és nem szeretném, ha elküldenél – hadarta el a végét egy szuszra, mondandója végén felpillantott rám. Szóhoz sem jutottam a megdöbbenéstől. Soha, senki nem volt még velem ennyire őszinte, a bátyámon és anyukámon kívül. Ők mindig megmondták az őszintét, bármennyire is fájt ez nekem. Nem mindig nekik volt igazuk, de mindig az őszinte gondolataikat osztották meg velem, és nem hazudtak a szemembe. Láttam, hogy az őszinteség szikrája csillog az Ő szemeiben is, és már nem tudtam uralkodni magamon. Rávetettem magam az ajkaira, és nem érdekelt, hogy akár meg is lincselhetnek minket közszeméremsértésért. Kit érdekel, mikor egy ilyen bomba pasi gyakorlatilag bevallotta, hogy –ha kicsit is – de tetszem neki?! Mohón csókolt vissza, kutakodó nyelvei nyomására azonnal reagáltam, és elmélyítettem az eddig is igen szenvedélyes csókot. A végére csillapult a vágyunk,és igazi szerelmes csókot váltottunk. Pihegve váltam el tőle, a homlokát az enyémnek döntötte, és ő is ugyan úgy zihált, mint én.
- Hát… azt hiszem, kimerítő választ kaptam! – nevetett fel szívből, én pedig csatlakoztam hozzá. Amikor már harmadjára dudáltak ránk, visszahelyezkedtünk eredeti állapotunkba, és elindultunk újra… haza.


- Hulla vagyok – dőltem le a kanapéra másfél óra tanulás után. Eric a konyhába ment egy üveg vízért, és mire visszajött, én elfoglaltam a helyét, mint egy bárónő.
- Na de kisasszony! Maga elfoglalta a helyemet! Hát szabad ilyet tenni egy ilyen daliás királyfival, mint én? – tette le a vizet a dohányzóasztalra, és vészjóslóan megrándította az ujját. O-ó…
- Hát persze hogy szabad! Ha minden királyfi így viselkedik a birtokomon, szabad, sőt mi több, kötelességem megvédeni azt, ami az enyém – húztam ki magam, és minden izmom meg feszítettem, készülve a támadásra. De nem történt semmi. Meglepődve pislogtam Eric felé, aki ravaszul nézett rám.
- Tudod, néha érdemes lenne a hátad mögé nézni, mielőtt megszólalsz – intett mögém, de először azt hittem, csak csapdába akar csalni. Viszont amikor egy nagyon, de nagyon ismerős kuncogás ütötte meg a fülem, kezdtem elbizonytalanodni. Hirtelen hátrafordultam, és abban a pillanatban egy pohár hideg víz csapódott az arcomba. Kinyitottam a számat, de hang nem jött ki rajta. Tátogtam, mint a hal, annyira meglepődtem, de hamar túlestem az első sokkon, és szitkozódva a támadóim után eredtem.
- Alex, Kevin, meghaltok – rohantam utánuk, de képtelenség volt őket utolérni. Pihegve botladoztam vissza a nappaliba, fel sem készülve az esetleges újbóli támadásra. A két fiú nekem rontott, és mindhárman a kanapén végeztük. Én voltam legalul, a hasamon Kevin, a lábaimon pedig Alex feküdt. Eric csak kuncogott rajtunk, majd hirtelen alőkapta a mobilját, és lefényképezte a hülyéskedésünket.
- Nagyra értékelném, ha kiszabadítanál alóluk, mert összenyomnak – kértem szépen Ericet, de segítség helyett ő is mellénk vágódott, és így is csinált egy képet.
- Jajj, el is felejtettem mondani, Tom mindjárt itt lesz – szólalt meg néhány pillanat múlva Alex, és abban a pillanatban meg is szólalt a csengő. Metsző pillantást vetettem a fiúkra, de csak egy halk „Bocsi” hagyta el a szájuk. Fejcsóválva mentem ajtót nyitni, és láss csodát! Tényleg Tom állt velem szemben.
- Szerbusz, Lora! Bejöhetek? – mosolygott. Intettem a fejemmel, hogy fáradjon beljebb. Levette a cipőjét, és automatikusan a nappali felé eredt. Mindenki ismeri a járást?!
- Áhh, fiúk, ti mit kerestek itt?
- Jöttünk megnézni a gerlepárt, meg hát azt hallottuk, hogy Lola isteni lasagna-t tud csinálni, és hát tudod, hogy az a gyengénk – kacsintott Kevin, Alex pedig hevesen bólogatott. Most komolyan főznöm kell?
- Szóval benéztetek egy kis ingyen kajáért, mi? – tettem csípőre a kezem. Kölyökkutya szemekkel nézett rám mind a 4 (!!) fiú. – Ne már, Tom! Még te is? – széttárta a karját, jelezvén, nem ő a hibás a dologban. Bosszankodva a konyhába csörtettem, és előkészítettem a hozzávalókat. Még szerencse, hogy feltöltöttem a hűtőt és a szekrényeket, így tudtam miből gazdálkodni. Eric Saade, sokkal jössz te még nekem!!


Háromnegyed óra múlva már csak a terítés hiányzott. Mivel a konyha elég kicsi volt, így a nappaliba kényszerültem teríteni. A fiúk, amint megérezték a – megjegyzem isteni  - illatokat, rögtön kezes báránnyá váltak, és önként vállalták magukra a terítést. Én addig leellenőriztem a kaját, szedtem elő üdítőt, és hullának nyilvánítottam magam.
- Remélem, ízleni fog – tettem le az asztalra a kaját, mire úgy rávetették magukat, mint kecske a káposztára. Jól telepakolták a tányérjukat, és rögtön hangos csámcsogásba kezdtek.
- Ha valaki még egyszer csámcsogni mer, nem kap több vacsorát – fenyítettem meg őket. Ne féljetek, egyből illedelmesebben kezdtek enni! Mikor már jól laktak, elégedetten dőltek vissza a kanapéra, és a hasukat simogatták.
- Te Eric, jól jártál a csajjal. Ez valami fenomenális volt – dörzsölte a pocakját Alex, mire elvigyorodtam. Hihetetlenek ezek a pasik.
- Tudom én azt – kacsintott rám Eric, én meg csak égnek emeltem a szemem. Kihordtam a tányérokat a mosogatóba, a maradék kaját pedig becsomagoltam a fiúknak, akik épp készülődtek hazafelé.
- Gyertek máskor is, csak kevésbé vizes legyen a bemutatkozás – köszöntem el tőlük az ajtóban. Vigyorogtak egy sort, majd egy-egy puszi után leléptek. Tom még váltott Erickel pár szót, de aztán ő is lelépett. Mikor mindenki eltűnt, úgy döntöttem, ideje lefürödnöm. Bezártam a fürdőajtót, és egy gyors tusolást követően már az ágyba is vetettem magam. Eric is követte a példámat, ám a saját szobája helyett az enyémet célozta meg alvóhelyül. Befészkelte magát mellém, és szoros ölésébe vont. Jól estek ezek a kis gesztusok, kár is lenne tagadnom. Lassan megnyugodott a légzésünk, és egymást ölelve talált meg minket az Álmok angyala…

________________________________________________________________

Na, hogy tetszett? Elnézést az esetleges hibákért, de este lettem kész, és már nem volt hangulatom kijavítani :$
Remélem, kapok ehhez is komikat és pipákat, az előző fejezethez is köszönöm a megjegyzéseket, igyekszem válaszolni rájuk!
Puszi Petru P.