2.fejezet : Üdv a ringben!

 Nos, megjöttem. Csak este terveztem feltenni a fejezetet, de egyrészt kedveskedni akartam Nektek, ugyanis MÁR 8 RENDSZERES OLVASÓM VAN, AKIKNEK NAGYON ÖRÜLÖK! <3 <3  Másrészt pedig, nem tudom, kinél milyen idő van, de itt gigantikus méretű viharfelhők gyűlnek, és ha itt vihar van, akkor általában a mai nap maradék részére megszűnik az internetszolgáltatás... Ezt mondjuk nem értem, hogy miért, de mindegy. A lényeg az, hogy itt van a friss fejezet, és mint az elsőnél, itt sem foglak felfalni titeket néhány kommentárért és kattintásért :D Szóval hajrá, kellemes időtöltést kívánok mindenkinek! <3
U.i.: Van benne egy-két csúnya kifejezés, szóval óvatosan a fiatalabbaknak!
Petru P.

Megijedtem. Ez a legjobb szó arra, amit éreztem, mikor megláttam, hogy felénk indul. Szerencsére csak az előttünk lévő padba ült, ahol egy szőke plasztikbomba már foglalta neki a helyet. Szóval ő is tipikus popsztár. Előszedtem a füzetem, és egy tollat, kikerestem a tankönyvem, és minden figyelmemet a tanárnőre összpontosítottam. Igazán jól magyarázta el a dolgokat, és látszott rajta, hogy tényleg szereti az irodalmat. Buzgón jegyzeteltem, és óra végén én hagytam el elsőnek a termet, magammal rángatva Mayát, aki semmit sem értett, de azért hagyta magát. Bocsánatkérőn néztem rá, de csak haladtam egyenesen a lányvécé felé. Berántottam az ajtón, és nekitámaszkodtam.
- Csak nekem volt fura, hogy pont előttünk ül, vagy neked is feltűnt? – tette fel első kérdését. Fél szemmel odasandítottam, és csak megrántottam a vállam.
- Szerintem csak a plasztikcicus vonzotta oda – élcelődtem, mire hangosan felröhögött. Ezúttal én is vele tartottam, hiszen kissé komikus jelenet volt. Fejcsóválva mentünk ki a vécéből, pont nekiütközve a szőke hercegnőnek. Megvetően végigmért minket, és bement az ajtón. Hátranéztünk, és egyszerre felnevettünk. Micsoda nap – gondoltam, miközben végigrobogtunk a folyosón, egyenesen a szekrényünk felé. Mayáé kettővel arrébb volt, mint az enyém, így nem okozott gondot a megtalálása. Belerakosgattam a felesleges könyveket, és már rohantam is a tesiterem felé. Útközben mindenki megbámult, de ez már cseppet sem izgatott. Mivel túlestem az első sokkon, így bátrabban tudtam hozzáállni a dolgokhoz, és így kevésbé érdekelt, mennyire néznek őrültnek. Szinte beestem a terembe, és rögtön az öltözők felé vettem az irányt. Felvettem a fehér egyen pólót, meg egy térdnadrágot, a hajamat megigazítottam, és felgumiztam a fejem tetejére. Közben a többiek is kezdtek szállingózni, köztük a szőke unszimpatikus csajszi is. Eloldalaztam mellette, de kirakta a lábát, és majdnem orra buktam. Még jó, hogy az egyik akasztóban meg tudtam kapaszkodni, bár így az felsértette a kezem. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd megfordultam, így szembekerülve az ellenfelemmel.
- Ennyire el akarsz bukni? – flegmáskodott, bennem pedig fellángolt a gyűlölet szikrája. Ajjaj, ennek nem lesz jó vége!

E/3.

Eric Saade épp a lányöltöző előtt sétált el, közben pedig a reggeli lányon gondolkodott. Furcsállotta, hogy nem kapott sem szívrohamot, sem remegő görcsöt a közelében. Igazán mókás volt látni, ahogy elpirul szégyenében, és minél hamarabb el akar tűnni a közeléből. Mikor elhaladt az öltöző előtt, hangos kiabálás szűrődött ki az ajtó mögül. Kíváncsian közelebb hajolt, hátha jobban hallja az eseményeket. Camille, aki eddig le sem szállt a fiúról, épp egy lányt osztott ki, ám az nem hagyta magát. Majd egy nagy csattanás, és újabb visítás törte meg a hirtelen beállt csendet. Majd a barna hajú titokzatosság kivágtatott, majdnem fejbe vágva a fiút, aki az ajtó előtt hallgatózva még épp idejében észrevette, és elhárította a lebukás veszélyét. A lány a kezét dörzsölgette. Szóval ő ütötte meg Camille-t… A fiú jól mulatott a lány bosszúságán, hiszen észre sem vette, ahogyan mögé lopózott. Mikor meg akart volna fordulni, beleütközött a srác izmos mellkasába, és mélyen elpirult. Ez megint mosolygásra késztette az előtte állót, de inkább utat engedett neki, hadd tomboljon tovább. érezte, hogy még találkoznak…
  

Lola szemszöge:

Pofon vágtam! Jézusom, magamra sem ismerek. Én nem vagyok ilyen. Vagyis voltam, de csak ha nagyon felbosszantottak. Döbbenetemből felébredve kicsörtettem a teremből, közben a kezemet masszíroztam. Azért azt senki nem mondta, hogy ez ennyire fog csípni! Megölöm ezért Nate-et. Ezt soha nem közölte velem. Nekitámaszkodtam a korlátnak, de hallottam, ahogy a szőkeség az öltözőben panaszkodik. Mikor már úgy éreztem, kellően megnyugodtam, le akartam menni, de beleütköztem egy izmos mellkasba. Felnéztem, és Eric Saade nézett vissza rám. A lélegzetem egy pillanatra elállt, aztán eszembe jutottak az emlékek, és elkapott a bosszúság. Hülye popsztár. Már megint beleütköztem – gondoltam epésen, és kicsusszantam mellette. Levágtattam a lépcsőn, és gyakorlatilag kivágtam az ajtót, ami a konditerembe vezetett. Néhány diák már bent volt, és meglepetten pislogtak rám. Én dühtől fortyogó fejjel az egyik futópadhoz siettem, és közepes sebességre állítva elkezdtem edzeni. Már vagy fél órája futottam, mikor kezdtem fáradni, végül pár perc után feladtam. Leizzadva mentem vissza a rendes termünkbe, ahol diákok tömkelege lézengett, telefonokkal a kezükben. Összehúzott szemöldökkel néztem. Hol van a suli szabályzat? Itt órán is lehet telefonozni? Már épp fel akartam tenni a kérdést az egyik diáknak, amikor megjött Miss Plasztik és a sleppje. Áucs, ez fájni fog!
- Most menőnek érzed magad, mi? Azt hiszed, ettől jobban befogadnak majd? – flegmázott. Mély levegő, nyugi Lola, nyugi, nem lesz semmi baj – nyugtattam magam gondolatban, de közben olyan képek voltak a fejemben, amin a plasztikszőke haját a kezmben tartom vigyorogva. Nem is rossz ötlet…
- Nem, de a lelkiismeretem igencsak megkönnyebbült – kamuztam, bár egy kis igazság is volt benne. Az erőszakot sosem szerettem, nem kellett volna megütnöm, ez tény, de jól esett, és ezt nem tagadom.
- Te szemét ribanc, vigyázz a szádra! Ez it az én sulim, és nem fogom megengedni, hogy ellenem fordíts mindenkit! – sziszegte. Váóó, mintha egy rossz szappanoperába csöppentem volna. Miért mindig engem szemelnek ki a méhkirálynők? És miért én vagyok az ellenség? A régi sulimban is utál a főméh, itt igazán nem volt szükségem rá.
- Szerintem nem sok mindenkit kellene meggyőznöm – motyogtam. A méhkirálynőség abból állt, hogy csesztették a nem népszerű diákokat, és mivel mindenki jóban akart velük lenni – vagy legalábbis nem akart megritkított hajjal hazamenni – az nem ellenkezett. Inkább meghunyászkodtak, és így megalázták saját magukat, minthogy kiálltak volna ellenük. Ezért utáltam a királyságot és a klikkesedést is. Camille – időközben megtudtam a nevét is – egyre vöröslő füllel és felhúzott orral nézett rám. Ha nem lenne szőke, azt mondanám, gőzmozdonyt láttam. Gondoltam, szemétkedek vele egy kicsit, így egy kacsintás, és egy enyhe hátsó rázás kíséretében elvonultam. Pont jókor, ugyanis a tanár úr éppen akkor lépett a terembe. Bemutatkoztam, és átadtam neki is az aláírandó papírokat. Megkérdezte, mindenkinek megvolt-e a fél órás bemelegítő, és elkezdte az órát. A fiúk az egyik térfélen fociztak, a lányok a másikon röpiztek. A szemem sarkából láttam, ahogy Saade leveti a pulcsiját, és rövid ujjú pólóban beáll a többiekhez. A lányok nagy többsége – köztük Camille – nyál csorgatva nézett a fiúk irányába. Én csak megforgattam a szemem, és beálltam a többiek közé. A röplabda nem volt a kedvenc sportjaim egyike, de azért alap szinten tudtam játszani. Az alap szintem itt ugyan kimagaslónak számított, mert ahogy néhányan játszanak… A régi edzőm már a haját tépkedné. Kifáradva dőltem le egy padra, mikor valaki felém hajolt, így eltakarva a minimális napsugarat, ami ért. Hunyorogva felnéztem, és egy vörös hajú csajszi állt fölöttem.
- Helló – köszöntem. Elmosolyodott, és a kezét nyújtotta.
-  Ariana vagyok. Úgy láttam, egyedül vagy, gondoltam, beszélgethetnénk - nézett aranyosan. Kicsit Mayára emlékeztetett, ő is pont ilyen. Bemutatkoztam, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy ő sem svéd, hanem Amerikából jött ide, mert az anyukája itt él. Van két tesója, és imádja Eric Saade-t. Ki gondolta volna?

Alig vártam, hogy kicsengessenek tesióráról. A második fele katasztrófális volt. Camille nem viccelt, mikor azt mondta, nem hagyja, hogy elvegyem a királyságát. Aki a követője volt, mind engem célzott a labdával, és a végén már rendesen szaladgáltam a labda elől. Lihegve futottam be az öltözőbe, mert megkértem Mr. Hendersont, hogy engedjen el előbb. Semmi kifogása nem volt ellene…
Gyorsan átöltöztem, és kifutottam a teremből. Igaz, majdnem átestem az ajtó küszöbén, de akkor már letojtam magasról mindent. Mérgesen caplattam a kémia előadó felé, ahol Maya órája volt. Pont kicsöngettek, mire odaértem. Legalább nem kellett sokat várnom. Maya szó szerint fújtatott, mint egy rinocérosz, így jött ki a teremből. Kérdőn néztem rá, de leintett. Szóval neki sem volt kellemes órája. Sorstársak vagyunk, érzem. Beraktam a szekrényembe a tornacuccom, és előszedtem a matekfelszerelésem. Szerencsére ez az óránk is közös volt, így együtt vettük az irányt a terem felé. Bevágódtunk a középső sorba és mindenkire gyilkos pillantást vetettünk, aki felénk nézett. Szerencsére ezen az órán Mr. Saade nem tisztelt meg minket a jelenlétével, így az óra csendbe és egy csomó – tényleg rengeteg – feladatmegoldással telt.
- Ebédszünet – sóhajtotta megkönnyebbülten mellettem Maya. Együttérző pillantást vetettem rá. Utálom a matekot, és ez a tanárnő igen kegyetlen – képletesen. Az ebédlő felé megpróbáltam kiszedni belőle, hogy mi volt a baja, mire kiderült, hogy a tanár egész órán szemétkedett vele. Maya meg persze visszaszólt, és kapott egy szóbeli figyelmeztetést. Első nap figyelmeztetés? Hát, nem irigylem őt sem…
- Lola, várj – kiabált utánam egy ismerős hang. Mosolyogva megfordultam, és Arit láttam felénk futni. Lihegve fékezett le előttünk.
- Szia, Ria! Bemutatom neked Mayát. Ő az, akiről meséltem – mutattam az értetlen fejet vágó Mayára. Ari hozta a formáját, és láttam a lányokon, hogy jól ki fognak jönni egymással. Bent kiválasztottunk egy messzebb lévő padot, és letelepedtünk rá. Az egész szünet jó hangulatban telt, egész felpörögtem, és elfelejtettem a nem rég történteket.

Utolsó óra. Alig vártam, hogy kicsöngessenek. E a kémia tanár tuti pikkel rám is valamiért. Egész végig engem kérdezgetett, és finnyás megjegyzéseket tett a válaszomra. Ez így nem jó, ez úgy nem jó… pedig mindent a legjobb tudásom szerint válaszoltam meg. Szétmállott füllel léptem ki a teremből, ahol Maya és Ari várt nem éppen jót ígérő arckifejezéssel.
- Camille téged keres mindenhol – tudósított Maya, Ria pedig bólogatott. Sóhajtva elindultam a kapu felé, de egy műkörmös kéz utánam kapott.
- Hova-hova ribanckám? – gondolhattam volna. Miért az én jelzőm a ribanc? Soha nem is öltözködtem úgy, és tudtommal az utcán sem árultam magam. Akkor meg?
- Haza?!
- Ó nem nem! Van egy félben maradt ügyünk – közben egyre többen gyűltek körénk, és érdeklődve hallgatták a vitát. Lehunytam a szemem, és vártam a folytatást.
- Tudod – kezdte – Minden évben van egy téma, amiben versenyt indítanak. Az idén a tánc az – mondta, mire a szemem azonnal felpattant. – Bizony- bizony! Én is indulok a csapatommal. Szedj össze te is néhány balekot. Ott találkozunk. Aki nyer, az visz mindent, aki veszít, az az egész iskola előtt meg lesz szégyenítve. Na, mit szólsz? – győztesen nézett rám, hiszen tudta, hogy amit kér, az szinte lehetetlenség. Nem is ismerek itt senkit, akkor hogy szedjek össze egy jó csapatot? De – jutott eszembe – ha ismerkednék, akkor pár nap alatt össze tudnék talán szedni egy olyan csapatot, ahol lenne esélyem a győzelemre.
- Rendben van – válaszolta hirtelen egy ismerős hang. Arra néztem, és Eric Saade közeledett felénk. Ez meg mi a francnak válaszolgat a nvemben?
- Na de Eric cica – kezdte Camille – Most neki segítesz? – és Saade oldalához dörgölőzött. Látszott a srácon, hogy nem igazán élvezi, de tűrte. Hogy a picsába ne tűrte volna?
- Ő is ezt akarta mondani, nem igaz? – mélyesztette bele barna szemeit az enyémekbe. Olyan áthatóan nézett rám, hogy egy pillanatra meginogtam. Szóval valamennyire rám is hat a Saade-féle vonzerő…
- De, igaz – bólintottam, mire Maya száját egy halk sikoly hagyta el, Ria pedig nagyban vigyorgott. Rájuk kacsintottam, és visszanéztem Camra. – Ott leszek.
- Remek! – nézegette a körmét, majd belekarolt Ericbe, és gonosz mosolyt irányított felém – Üdv a ringben! – ezzel elvonultak, én pedig megsemmisülten hazaindultam Mayával és Arival.